Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat
Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat

Felsőstubnya

Újabban Vácon lakom, és annak van egy olyan helyzeti előnye, hogy nagyon jó a közlekedés Szlovákia felé a kétóránként közlekedő prágai vonatoknak köszönhetően. Ezt kihasználva jártam már egész napos pozsonyi túrán, de Brnoban és Bécsben is Pozsony felé. Most a Zólyom feletti hegyi vonalakat vettem célba. Hajnal 6 előtt már az alsóvárosi megállóban voltam, de első vonatommal csak egy megállót utaztam, majd Vác állomáson a reggeli friss péksüti ...

Talán eltűnik hirtelen?!
Talán eltűnik hirtelen?!

DSCF7848

Hajdúszoboszlói tartózkodásom másik vonatos túrája Románia nyugati vidékeire vezetett. Még a 2010-es nagyváradi túrámon figyeltem fel a Székelyhíd–Sarmaság vonalra, és azóta szerettem volna oda eljutni. Margittától nyugat felé már csak 3 pár vonat jár, de szerencsére a délutáni vonatnak jó csatlakozása volt Nagykároly felől, így meg tudtam valósítani ezt a tervemet.

Reggel a Hajdúszoboszlóról 7:50-kor induló buszt nem értem el, de semmi baj, mert ...

Ojjektum túra 2.0
Ojjektum túra 2.0

undefined
Még 2009 decemberében, a második vonalbezárás előtt jártunk egyik barátommal Debrecen környékén, hogy a megszűnésre ítélt vasútvonalakat beutazzuk. Egyik legemlékezetesebb vonatozásom volt ez a kocsordi atombunkerről elnevezett „Ojjektum túra” . A zajtai és csengeri vonalat szerencsére közben újra megnyitották, de az újabb megszűnés réme folyamatosan lebeg felettük. Mivel idén a karácsonyt Hajdúszoboszlón töltöttük, lehetőségem adódott egy kis ...

Abszurd aradi túra
Abszurd aradi túra

Arad-Vest

Még valamikor a 2000-es évek közepén Barta Endre (trains.hu) fedezte fel a Bánátban található mellékvonal-hálózatot, ahol még a 40-es években gyártott Malaxa motorkocsik, és a francia mellékvonalakról használtan beszerzett Karavellák járnak. Megtetszett nekem ez a környék, és ennek hatására még 2010-ben csináltam egy „bánáti túlélőtúrát“ a Lovrin környéki vicinális-hálózaton. De ennek folytatása nem volt. 2018-ban Filep Zoltán -részben az én ...

A legtükébb buszok
A legtükébb buszok

Meglátogattam Pécset, ahol a legtükébb buszok járnak. Ugyanis itt a helyi buszszolgáltatót Tüke Busznak hívják. Ez nekem, nem pécsinek elég érdekesen hangzott, de aztán utánanéztem: a "tüke" az a helyi nyelvjárásban tősgyökeres, lokálpatrióta pécsi lakost jelent.  A kifejezés még azokból az időkből ered, amikor minden valamire való pécsi polgárnak volt szőlőbirtoka a Mecsek oldalában.

Utamat a Budai állomásnál, más néven a Budai Vámnál kezdtem. Az ...

Tatai buszozás
Tatai buszozás

A vizsgák után gondoltam egyet, és elindultam Tatára, hogy kipróbáljam a helyi járatokat.

Piliscsabáról indultam a Budapest-Komárom járat Volánbuszos  Econelljével . Ezzel Almásfüzitőig utaztam. Innen a zseniális CLX-490-essel mentem Tatára. Ráncajtó, műbőrülés, királyság.

...de én inkább ezt választottam.

Ráncajtó, műbőr ülés.

Itt megvettem a helyijáratra a napi jegyet, érdekes, hogy rá van nyomtatva nyomdailag, hogy 2015-ös, mégis Vértes Volános, és át van pecsételve KNyKK-ra.

  DSCF1068

Helyi ...

A kendergyárban mindig jó a hangulat...
A kendergyárban mindig jó a hangulat...

Idén augusztus 20-án immár negyedszer indultam útnak Szegvár felé. Ugyanis évente csak egyszer, a falunapokkor közlekedik hazánk egyik legérdekesebb kisvasútja, mely egykor egy kenderkikészítő üzem belső szállításait szolgálta, ma pedig vidám utasok döcöghetnek rajta. A kendergyár még az 1940-es években épült, a belső szállítást és a közeli MÁV-állomásra való kihordást szamarakkal vontatott kisvasúttal oldották meg, mely a nagyvasúti pályát egy ...

A Dél-alföld három arca - 3. rész: Jövő és múlt találkozása Szegeden
A Dél-alföld három arca - 3. rész: Jövő és múlt találkozása Szegeden

undefined

Háromnapos túrám utolsó napjára Szeged helyi közlekedését céloztam meg. Tudom, hogy helyi közlekedéses túrát általában hétköznapra érdemes időzíteni a sűrűbb menetrend miatt, de jelen esetben csábítóan hangzott a vasárnaponként menetrend szerinti forgalmat teljesítő nosztalgia járművek ígérete. Már rég jártam Szegeden, még akkor, amikor a Bengáli villamosok utolsó napjaikat töltötték forgalomban a pályaépítés miatt elvágott 3-as és 4-es ...

A Dél-Alföld három arca – 2. rész: Csempészekkel Szabadkára
A Dél-Alföld három arca – 2. rész: Csempészekkel Szabadkára

undefined

A majdnem végigbeszélgetett éjszaka után némileg kómásan ébredtünk fel reggel, de hát menni kellett, mert a vonat nem vár ránk! Siettünk az állomásra, végül néhány perccel előbb kiértünk, így kényelmesen tudtuk megvenni a jegyet. Közben megjött a Szeged felől érkező Usgyi, majd hamarosan a miénk is, melyre felszálltunk, és már hasítottunk is Szeged felé. Rókuson elég sokat álltunk, meg a rendezőpályaudvarnál is, de ez nem veszélyeztetet a ...

A Dél-alföld három arca - 1. rész: Mellékvonalakon
A Dél-alföld három arca - 1. rész: Mellékvonalakon

Vonatom

 

Már régóta akartam egy hosszabb dél-alföldi vonatozásra menni, és adódott az a lehetőség, hogy egy ismerős lánynál aludjak Hódmezővásárhelyen. Kaptam az alkalmon, és egy augusztus eleji pénteken útnak indultam. Korán keltem, hogy a reggel hat órakor induló buszt elérjem a piliscsabai buszmegállóban. Mostanában a vonatpótló buszok annyira lassúak és ritkák, hogy többször ráfanyalodtam a kényelmetlen és zsúfolt Volánbuszra. Most is még épp egy ...

Négyzetesen a világ
Négyzetesen a világ

Ljubityel-2 fényképező, Fortepan-100 rollfilm, Onlinefoto labor

Anyukám munkahelyének egy eldugott szegletében mosolygott rám ez az öreg fényképező. Mivel csak kallódott (senkinek sem kellett), elhoztam. Otthon sajnos kiderült, hogy rossz a zárja. De szerencsére találtam 990 (!!) forintért egy másikat, aminek tökéletes volt a mechanikája, csak a hátulja volt megrepedve....

A fényes műbőr tokon a jelvény azt hírdeti hogy a Leningrádi Optikai Művekben (LOMO) ...

SMENA-8M, a retró fényképező
SMENA-8M, a retró fényképező

Legújabb érdeklődési köröm a filmre való fényképezés. Ehhez legfontosabb eszközöm egyelőre a nagypapám szekrényében talált SMENA-8M fényképezőgép. A SMENA az 1970-es évek egyik legelterjedtebb fényképezőgépe volt a keleti blokkban, olcsósága és a sokféle beállítási lehetőség ellenére egyszerű kezelhetősége miatt. 

nézzük hogy néz ki! a gépet egy igazi ruszki fényes műbör tok rejti....

...az elejét lehajtva meglátjuk a gépet. a gépváz ...

Budapest100
Budapest100

DSCF3534

Érdekes kezdeményezés indult néhány éve Budapesten: az éppen százéves házakat megnyitni az érdeklődők előtt, és különleges programokkal köszönteni az öreg épületeket. Az idei rendezvény április 6-7.-re esett.

Én idén vettem először részt ezen a rendezvényen, most is csak az egyik napján.

A napot a Hungária kocsiszínnél kezdtem, mert onnan indult a nosztalgia villamos. De előtte még körülnéztem a környékbeli MÁV-os lakóházak közt is. 

Salgótarjáni út-Hungária krt sarok

...
Nyírségi vonalbejárós kirándulás I.
Nyírségi vonalbejárós kirándulás I.

...és az ellenvonat.


2011 karácsonyát egy hajdúszoboszlói szállodában töltöttük a családommal. Ez lehetőséget adott nekem arra, hogy több, általam még beutazatlan vonalat bejárjak. Ez a környék ugyanis annyira a végeken van, hogy még Pestről sem lehet értelmesen megjárni egy nap alatt.

Két utam közül az első december 26.-ra, vagyis karácsony másnapjára esett. Felkeltem reggel 7 óra tájban, majd csöndben, nehogy öcsém fölébredjem, belapátoltam egy tál müzlit. Aztán ...

MAVOE-kiállítás, 2012.
MAVOE-kiállítás, 2012.

A Magyar Vasútmodellezők Orzságos Egyesülete idén szervezte 59. kiállítását, a Keleti pályaudvar kultúrtermében. Régen ezek a kiállítások voltak a legnagyobbak az országban - még én is emlékszem a nagyszabású, Petőfi csarnokbéli mustrákra- azonban ma már egymást érik a különböző kiállítások, és a "nagy öreg" háttérbe szorult. 

DSCF1001

Már tavaly is eléggé semmilyen volt ez a kiállítás, így felkészültem a csalódásra. Beléptem a Keleti ...

Modelljeim - Személykocsik I.
Modelljeim - Személykocsik I.

Először is ezt a gyönyörű Einheitswagen-szerelvényt mutatnám be. A dolog úgy kezdődött, hogy két személykocsit vettem, darabonként 1000 forintért (ezek a sötétebb tetejűek), majd egyet ingyen kaptam. Ezután már muszáj volt egy poggyáskocsit is beszereznem. Ez dobozos, szinte gyári új példány, és a többihez képest drága volt: 2300 forint. Egyébként mind a négy kocsi Prefo (ez azonos a régebbi Schicht-tel) gyártmányú. A BR55-össel szépen néz ki, az más ...

Dél-alföldi vicinálistúra
Dél-alföldi vicinálistúra

  SDC10809

Ez egy régi túrám leírása, de eddig még nem jelent meg a blogomon. Íme, tessék.

2010. március 28-29.  -- Március 28-án, szombaton reggel ismét vonatozásra adtam a fejem. Klotildligetről szeretett Desirommel mentem be a Nyugatiba, ahol átszálltam a záhonyi gyorsvonatra. A kijelző közben szorgosan mutatott egy 0:00-kor induló mentesítőt. Elég sokan voltak a vonaton, de (jellemző módon) az elején még találtam egy üres fülkét. A privát ...

Modelljeim, II. rész: Nyitott teherkocsik
Modelljeim, II. rész: Nyitott teherkocsik

Modellgyűjteményem ismertetését a nyitott teherkocsikkal folytatom. Mivel terepasztalomon farönkszállítást tervezek, így még mindenképpen bővíteni kell az állományt.

Ezt a kocsit a Láng börzén találtam, elég tűrhető áron, nyilván nem hagytam ott, főleg, hogy NDK-s Piko. A kocsi eredetijét a DR üzemeltette, és része volt a KGST közös kocsiparkjának, az OPW-nek is. Hibátlan, dobozos.

DSCF9869

Ez ugyanolyan mint az előző, de MÁV-os. Még valamikor régen ...

Négy nap a Kisalföldön
Négy nap a Kisalföldön

  Menetközben

Immár tizedszer indultam neki a Kisalföldnek, azt a lehetőséget kihasználva, hogy nagynéném Szombathelyen lakozik. Első ilyen utam 2005-ben volt, de volt olyan is, hogy kétszer voltam egy évben. Most az odaúton választottam a klasszikussá vált székesfehérvári útvonalat. Eredetileg a 10:12-kor induló vonatot néztem ki, de a csatlakozást szűknek tartva (vagyis inkább a balatoni vonatok késéseit ismerve…) inkább a 9:00-kor induló vonattal keltem útra. Egy ...

Modelljeim,  I. rész:  Mozdonyok
Modelljeim, I. rész: Mozdonyok

 Mostanában újra elkezdtem vasútmodellezéssel foglalkozni. Az első fellángolás még 2004 körül volt, ekkor szereztem 5000 forintért egy romos terepasztalt, és igen jelentős külső segítséggel /:)/ belefogtam, hogy annak a vázára egy új, kétszintes pályát építsek. Az asztalhoz sok hasznosítható dolog tartozott, többek között egy trafó, kapcsolópultok, meg egy szatyornyi romos jármű. Az asztal szerkezetkészen áll, a terepépítést ... talán jövő nyáron ...

Első szlovákiai utam
Első szlovákiai utam

  SDC10540
2010 nyarán újra útra keltem, a múltkori román úti cél után egy szlovákot választottam. Igen ez egy igazi nemzetközi nyár! Szóval korán kelés, hajnal ötkor, fél hatkor meg már az állomáson vettem a jegyet. Hamarosan meg is érkezett a Desiro, mellyel Pestig utaztam. Nagy meglepetésemre találkoztam a vonaton Gadammal és családjával, épp Nagyatádra tartottak. Remélem sok szép kép születik majd a somogyi tájról! Újpesten vonatról le, metróra fel, Deákon át ...

Egynapos szlovák út 4.0
Egynapos szlovák út 4.0

Immáron negyedik szlovák utamra indultam április 20-án, szakdolgozatom sikeres leadását ünnepelendő. Ami szerintem meglepő: nagyon későn fedeztem fel, hogy mennyire közel van ide Szlovákia, és hogy milyen klassz vonatok járnak ott. Sajnos most is csak a síkvidéki részre jutottam el, mert ha a hegyekbe szeretnék menni, ahhoz már többnapos utat kéne szervezni.

Reggel hétkor keltem, szerencsére -munkanap lévén- borosbocskor volt a rádióban, nem az idióta ...

Trains.hu mátrai fotósmenet
Trains.hu mátrai fotósmenet

valamikor nagyobb forgalma volt az állomásnak

Eljött a napja a Trains.hu sokadik fotósvonatának. Immáron harmadszorra ment a járat Recsk felé. Miután előző nap sikeresen leadtam a szakdolgozatomat, nyugodtan mehettem vonatozni, egyfajta ünneplésként. A rádió már háromnegyed ötkor ébresztett, hiszen fél kilenckor már Hatvanban kellett lenni! Szerencsére még nem kezdődött el az „életmód magazin”, így nem ment el a kedvem az élettől már reggel. Szóval gyorsan felpattantam, kajáltam, felöltöztem, és ...

MEKDSZ téli tábor, 2012. február 2-5.
MEKDSZ téli tábor, 2012. február 2-5.

 

Február 2, reggel 8:48. Felszállok Klotildon a Desiro-ra. A következő megállóban Tomi is jön. A vonattal a Nyugatiba mentünk, majd áttroliztunk a Keletibe, ahonnan az egri sebesvonatok indulni szoktak. Mivel még majdnem egy óránk volt indulásig, leültünk a nemzetközi pénztárhelyiségben lévő padokra. A kiírt indulási idő előtt nem sokkal kimentünk a kijelzőhöz, ahol már több szószka is várta, hogy kiírják a vágányszámot. De egyelőre csak a ...

Valami olyasmi, hogy GT
Valami olyasmi, hogy GT

Szóval idén is megrendezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hallgatói Önkormányzati Tanácsa (ismertebb nevén HÖT) a nagy sikerű Gólyatábort (ismertebb nevén GT-t) Fonyódligeten (ismertebb nevén Fdlt-n :P ). És ezen a hatalmas össznépi rendezvényen ott volt a SzóSzerint Keresztény Diákkör (ismertebb nevén SzóSz) is.   Mivel Siófokon lakozom, a csapat messzebbről jött tagjai nálam aludtak a tábor előtti este. Nagyjából este tízkor érkeztek busszal. Persze ...

Egy vasútmániás esete a töri szakkal

Siófok helyett egy ideje Vácon élek, és a töri szakot is már régen elvégeztem. De vasúti kalandjaim folytatódnak! Útra fel!

Friss topikok

  • fizolt: @Albu: Daruvár tudtommal üzemel, Szirács tudtommal megvan, de nincs személyzet, nem kezelik. Sze... (2023.05.14. 12:45) Ismerkedés a horvát vasúttal
  • JasonX2: nevtelenutazo.blog.hu/2014/09/22/2014_08_31_20_eves_jubileumi_2_resz_a_kaosz_szive_helyett_a_107-e... (2018.03.30. 07:29) Kétnapos keleti elveszővágány-túra (Fedőnév: Ojjektum túra)
  • siófoki35: Állítólag a Fortepan és a Portraitpan emulzió nem különbözik, csak az antihalo réteg matt. (2014.07.27. 22:26) Négyzetesen a világ
  • delejezoe: Te lehetsz az egyetlen, aki egy gép ismertetőjénél kihagyja az objektív gyújtótávolságát. :) (2014.07.15. 21:18) SMENA-8M, a retró fényképező
  • nevetnijo: Szerintem is nagyon jó kezdeményezés. Ha csak tehetem elmegyek, és én is fotózgatok. (2013.04.30. 15:41) Budapest100

Linkblog

süti beállítások módosítása