MEKDSZ téli tábor, 2012. február 2-5.

 

Február 2, reggel 8:48. Felszállok Klotildon a Desiro-ra. A következő megállóban Tomi is jön. A vonattal a Nyugatiba mentünk, majd áttroliztunk a Keletibe, ahonnan az egri sebesvonatok indulni szoktak. Mivel még majdnem egy óránk volt indulásig, leültünk a nemzetközi pénztárhelyiségben lévő padokra. A kiírt indulási idő előtt nem sokkal kimentünk a kijelzőhöz, ahol már több szószka is várta, hogy kiírják a vágányszámot. De egyelőre csak a negyedórás késést mondták. Végül meglett a vonat, feslzálltunk rá. Az úton elbeszélgettünk, egy darabig Eszter élménybeszámolóját hallgattam, majd Zsófiákhoz pártoltam. Nem a „nagy” vonattal mentünk, mert segíteni akartunk a tábor berendezésében. Kétórás út után megérkeztünk Egerbe, ahol már javában zajlott a pakolászás, némi késéssel, Misu kocsija ugyanis lerobbant útközben. A cuccok behordása után a többiek a regisztrációs szobában serénykedtek, míg én a Cafe El Mondo környékére keveredtem, jó hasznomat is vették a lányok a molinók plafonra való erősítésekor J A folyosón valami fura szerkezetet építettek. Közben megjött a következő vonat, sok-sok táborozóval a fedélzeten. A regisztráció szokásosan kaotikusra sikeredett, de végülis megkaptam mindent, amit kellett, még az új MEKDSZ tagsági kártyát is. Megkajáltunk, majd kezdődött az esti program. Az első meglepi az volt, hogy Gyuri és Tomi voltak a konfirmálók… konfesszionalizálók… ööö konferálók, ráadásul versben mondták el a programokat J  A programokat Járay Marci MEKDSZ főtitkár stand-up spirituality előadásával kezdtük, ahol megtudtuk, hogy nagy focistával állink szemben, majd pedig egy rövid dráma-előadás és a főelőadó bemutatkozása volt a program. A főelőadó Charlie Hadjijev volt, egy bolgár emberke, de Angliában él már régóta. A dicsőítés után többféle program volt, én inkább egy németországban ösztöndíjas teológushallgatóval (Zaharia Juli) beszélgettem a kinti élményeiről. Hát, elég döbbenetes, hogy ott teológia címén miket mívelnek… Majd aludni tértem.

Másnap reggeli (személyenként egy egész kalács!) után dicsi, hirdetések, kisujj-tornáztatás (by Tomi), majd kiscsoportos beszélgetés következett. Kielemeztünk az egészen fura részt, amikor Ámósz próféta azt hirdeti, hogy a Közel-Kelet összes népét kiirtja az Úr. Aztán az igehirdetésen kiderült, hogy ekeket csak párhuzamként hozza elő Ámósz: az izraeliek a szomszéd népek kiirtását várják istentől „három vagy négy bűnük miatt”, miközben nekik sokkal súlyosabb vétkeik vannak: önzés, szegények sanyargatása stb. Ezután egyéni csendesség következett. Volt egy „Biblia-kiállítás”, ami inkább a kishittanosoknak szólt, mint nekünk. Közmen elkészült  a fura szerkezetből a TakkBox, a TakkCenter helyi kihelyezett háladoboza, amiben bárki elmondhatta a kamerának, hogy miért hálás. Ezután megebédeltünk, majd nekiindultunk a városnak. Nagyon hideg volt, így hamar visszafordultunk. Visszaérve szemináriumokra mentünk. Én az időmenedzsment címűre mentem, nem feltétlenül lelki dolog volt, de mostanában kicsit szét vagyok csúszva, szóval érdekelt a téma. Egy-két érdekes ötlet el is hangzott, majd megpróbálom bevezetni. Utána vacsorázni mentünk, majd a MEKDSZ-IFES est következett. Itt egy csomó kisfilmet láthattunk a MEKDSZ és hozzá közel álló szervezetek életéből, többek között egy imamozgalomról is, akik imaszobát létesítenek. Az nekünk is van, de a videót látva eszembe jutott, hogy kicsit fel lehetne dobni a sivár falakat. Az est jó része azzal telt, hogy a 2012. évi IFES európai konferenciára kerestek önkénteseket. Ez ugyanis Győrben lesz, és MEKDSZ-esek szervezik. Három csoportra oszlottunk, és egy Activity-szerű játék keretében ismerhettük meg, hogy milyen feladatokban segíthetünk a szervezőknek: keresnek tolmácsokat, takarítókat, információsokat, dekoratőröket, szelektívhulladék-gyűjtőket, reptéri fogadókat, beengedő személyzetet stb. Közben megjöttek hét közben dolgozók, meg a szószos csapat másik fele.  Az este rocky táncházzal fejeződött be, én Gyurival és Dorinával beszélgettem.

A szombat igen pörgősre sikeredett: Reggeli után dicsi+ hirdetések. A Dicsi csapatról most már illenék szót ejtenem. Nagyon klasszul játszottak, a nagy dicsőítő tömegben jelen lévő Szentlélek segítségével még én is el tudtam mélyülni, pedig a dicsit nem nagyon érzem saját műfajomnak J Utána kiscsoportos BT, és igemagyarázat. A lényeg az volt, hogy hiába dicsértjük az Urat nagyon szépen, ha ez nem igaz hitből ered, és közben igazságtalanul bánunk a rászorulókkal. Fontos, hogy életünk minden helyzetében keresztényként tudjunk viselkedni! A csöndesség rövidre sikeredett, mire kiértünk a teremből, már lehetett is menni kajálni. Utána közgyűlés következett. Meghallgathattuk, hogy mit csinált a MEKDSZ 2011-ben. Az Egykérdésről levetítették Paczy és Zsófi  ETV-s videóját. Szó esett a pénzügyi helyzetről. Fontos, hogy minél többen támogassák a MEKDSZ-t, akár havi 500 forinttal (2 sajtburger ára!) is. Egyelőre még ki tudja gazdálkodni a hiányt a tartalékaiból, de ez nem tartható fenn sokáig, egy nullszaldós költségvetést jó lenne kihozni…  Megszavaztuk a vezetőségi tagokat is, többek közt Kis Zolit, meg Feke Gyurit is. Utána a nagy tülekedésben még befértem a Márk drámára, ahol az igen tehetséges drámásaink előadták Márk evangéliumát. Nagyon klassz előadás volt! A csodatevéseket és a tanítványok „gyíkságait” kellő humorral, Jézus szenvedését megdöbbentően adták elő. Utána a játékosestre próbáltunk volna, de nem nagyon sikerült a sokféle nyelvű ”Király vagy”- szöveget megtanulni, így végül csak a lengyel verziót tanítottuk meg a jónépnek. Utána kicsit felhúztam magam (bocs), de egy séta a hidegben megtette hatását, szóval utána már ismét jól éreztem magam (kösz, Misu!). A Játékos est némi csúszással indult, szétesett a dolog, mert a másnapi hóhelyzettel és Charlie hazautazásával (hó+MALÉV csőd…) voltak a szervezők elfoglalva. De minket nem zavart a dolog, mert a kimaradó időt dicsivel, hirdetésekkel stb. ki tudták tölteni. Az előadások ismét jópofák voltak, nekünk is nagy sikerünk volt. A Balázs+Rezs páros ismét alkotott J. Az előadás után dicsőítős, majd „sima” buli, még utána stop-est következett. A szószkák nagy része egy tanteremben beszélgetett. Végül Charlie gondja megoldódott: egy esti gépre találtak helyet neki, és a MÁV is kiadta a közlekedő vonatok listáját.

Az utolsó nap is reggelivel kezdődött (kakaós csiga, nyami!), majd az istentiszteletre vonultunk. Ez egyik egyház istentiszteletére sem hasonlított: az igehirdetést Charlie harmadik tanítása jelentette, melyben arról beszélt, hogy Izrael bűnei megbocsájthatók lettek volna, Isten visszafordíthatatlan haragját a bűnökkel való felhagyást hirdető próféták elhallgattatásával vívták ki. Utána Úrvacsora volt, szintén nagyon egyszerűen, egyik egyházi liturgiát sem követve, majd adakoztunk az IFES konferencián részt vevő szegényebb embereknek. Levetítették a TakkBoxban készült felvételeket, és a szervezőknek, segítőknek is megköszöntük a munkát. Ebéd után nekiindultunk az állomás felé. A hó miatt a közvetlen vonatok nem jártak, így átszállással mentünk. Füzesabonyig nem volt probléma az úttal. Ott bevonultunk a nagy váróterembe az átszállás idejére, és dicsiztünk. Az aláfestést a MÁV szimfonikusok biztosították, a „negyedik vágányra vonat érkezik” című szerzeménnyel. Közben némi késéssel beérkezett az IC, de nagyon kevés kocsi volt rajta. Miután csordultig megtelt az összes kocsi, a kalauz kinyitott nekünk egy javításra küldött, fűtés nélküli kocsit. Mivel elég sokan voltunk benne, hamar beleheltük, meg táncházat is kezdeményeztek egyesek, így mozogtunk is. Szóval csak kibírtuk, és mindnyájan megérkeztünk Budapestre.

A bejegyzés trackback címe:

https://siofok35.blog.hu/api/trackback/id/tr844072675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Egy vasútmániás esete a töri szakkal

Siófok helyett egy ideje Vácon élek, és a töri szakot is már régen elvégeztem. De vasúti kalandjaim folytatódnak! Útra fel!

Friss topikok

  • fizolt: @Albu: Daruvár tudtommal üzemel, Szirács tudtommal megvan, de nincs személyzet, nem kezelik. Sze... (2023.05.14. 12:45) Ismerkedés a horvát vasúttal
  • JasonX2: nevtelenutazo.blog.hu/2014/09/22/2014_08_31_20_eves_jubileumi_2_resz_a_kaosz_szive_helyett_a_107-e... (2018.03.30. 07:29) Kétnapos keleti elveszővágány-túra (Fedőnév: Ojjektum túra)
  • siófoki35: Állítólag a Fortepan és a Portraitpan emulzió nem különbözik, csak az antihalo réteg matt. (2014.07.27. 22:26) Négyzetesen a világ
  • delejezoe: Te lehetsz az egyetlen, aki egy gép ismertetőjénél kihagyja az objektív gyújtótávolságát. :) (2014.07.15. 21:18) SMENA-8M, a retró fényképező
  • nevetnijo: Szerintem is nagyon jó kezdeményezés. Ha csak tehetem elmegyek, és én is fotózgatok. (2013.04.30. 15:41) Budapest100

Linkblog

süti beállítások módosítása