Ez egy régi túrám leírása, de eddig még nem jelent meg a blogomon. Íme, tessék.
2010. március 28-29. -- Március 28-án, szombaton reggel ismét vonatozásra adtam a fejem. Klotildligetről szeretett Desirommel mentem be a Nyugatiba, ahol átszálltam a záhonyi gyorsvonatra. A kijelző közben szorgosan mutatott egy 0:00-kor induló mentesítőt. Elég sokan voltak a vonaton, de (jellemző módon) az elején még találtam egy üres fülkét. A privát szférát Kökiig élveztem, ott beült még egy idős néni mellém, akivel jól elbeszélgettem Abonyig. Én Szolnokon szálltam le, az út eseménytelenül telt. Szolnokon átszálltam a Mezőtúrig közlekedő személyvonatra, mely egy Sziliből és két By kocsiból állt. Megkezdődött az élményutazás.
Európa 29.000 Ft? Megveszem!
Első látnivalók a Tisza és a Zagyva hídjai voltak, majd Szajol szépen felújított állomásán elváltunk a záhonyi fővonaltól. Az utat egy ötéves forma kissrác is színesebbé tette, mert végig fel-le mászkált a kocsiban, meg nagyban haverkodott mindenkivel. Tiszatenyőn megállva immár sokadik alkalommal gondolkoztam el azon, hogy minek egy ilyen kis helységnek ekkora főpályaudvart építeni. Persze nem nagyon vannak lemaradva a kisebb megállók sem: elég vicces látvány például a semmi közepén lévő Pusztapón a viacolor peron, vagy Kétpón a hatalmas perontető.
Csugar megállója után beérkeztünk a gyönyörűen felújított mezőtúri állomásra. Szerencsére itt nem a vonalon szabványosított kék perontetőket építettek, hanem a régi Tiszavidéki Vasút-féle épülethez passzoló historizáló stílusakat. Amúgy nem értem, hogy miért jó az, hogy több rövid perontetőt építenek az egy hosszú helyett. Érdekes az a megoldás is, hogy az 1. vágányból az A (ceglédiesen szólva külső első) vágány csak az épülettől balra ágazik ki, de az aluljáró az épülettől jobbra van. Így az első vágányon álló vonathoz sokat kell gyalogolni. Benéztem a váróba is: ez tiszta, rendezett. Csináltak vizuális utastájékoztatást is egy plazmatévé képében. Az épület előtti utcán nagy örömömre megvan még a régi macskakő- ás sárga téglaburkolat. Ki van állítva egy régi sínautó is. Kipróbáltam az aluljárót is. Szép tiszta, be van kamerázva. A liftek viszont nem működnek. A másik végét egy keskeny járdával a város túlsó feléhez kötötték. Összességében azért nagyon szép állomást csináltak ebből a Mezőtúrból.
Ki van állítva egy régi sínautó is.
Kipróbáltam az aluljárót is. Szép tiszta, be van kamerázva.
Végül elzarándokoltam Battonyáig közlekedő vonatomhoz, amelyet Bzmot 236 jelentett. Jócskán tele volt a szóló motor. A Körös-hídnál jópofa hétvégi vityillók sorakoznak a vasút töltése alatt. A megállóban pecások várták a szembe jövő vonatot, amellyel Szarvason találkoztunk. Itt jelentős utascsere történt. Jó látni, hogy él a vonal. Leült velem szemben egy idős énektanár bácsi, mesélt nekem a környékről: Szarvasról, a siratói tanyákról… Szívesen elbeszélgettem volna még vele, de Csabacsűd felsőn leszállt.
Csabacsűd fákkal beültetett állomása után maga a legenda: Kisszénás következett. Nyáron még a kondorosi bézére várva töltöttem egy kellemes órát itt a nyugalom szigetén. De most csak egy percet álltunk itt, vagy tán még annyit sem. Átrobogtunk a jó nevű Kiscsákó megállón, majd Nagyszénáson újabb útitársaim akadtak egy fiú és egy lány személyében. Ennek az állomásnak egyébkén nevezetességei a régi betonlábú pad üres lábai közé beállított fémvázas padok. Van ám itt kuttúra…
maga a legenda: Kisszénás
az aranyos felvételi épülettel rendelkező Kardoskút
Hamarosan beértünk Orosháza területére. Először a kivert üvegű esőbeállóval rendelkező Orosházi Üveggyáron álltunk meg, majd Orosházán ácsingóztunk negyed órát, miközben megtekinthettük, milyen is egy igazi mellékvonali „pók”. Orosháza alsó egy temető mellett van, amúgy takaros hely. Sajnos a híres Bogárzón nem álltunk meg, de az aranyos felvételi épülettel rendelkező Kardoskúton igen. Itt le is szálltak alkalmi ismerőseim. Tótkomlós állomása szép HÉV épülettel rendelkezik. Amúgy tényleg sok tót lakhat itt, mert a váróterem ajtaján meg az utcanévtáblákon szlovákul is feltüntették a közlendőt. Takaros, szép település. Nagyér megállójában sokat álltunk, meg a többi megállóban is valahogy nehézkesen indult meg a kis motorkocsi.
le volt bontva az előtető, és elég gnómul nézett ki az egész
Mezőhegyesen már nagyon vártam a híresen szép állomási épületet, de most épp felújítás miatt le volt bontva az előtető, és elég gnómul nézett ki az egész. Itt csatlakozott hozzám Isti, aki a Szalacsis túrán is velem tartott. Kisvártatva nekivágtunk a legendás battonyai vonalnak. Nem túl változatos vonalvezetésű, még alföldi viszonylatban is unalmasnak számít szerintem. Belsőperegpusztánál mindenféle régi magtár romjai ágaskodnak az ég felé. Az esőbeálló cserepek híján már nem látja el feladatát. Tompapuszta ócska épülete pedig már a földdel lett egyenlővé. De a battonyai társa szépen tartja magát: kissé kopottas, de szándékos rongálásnak semmi nyoma. A gyönyörű faragott oromzaton az egykoron neoncsöveket tartó betűket lágyan lengeti a szél.
A váróteremben rend és tisztaság uralkodik. A rikító narancssárga lambéria és a mintás hengerrel festett fal tökéletes állapotban vészelte át az utóbbi évtizedeket. Amúgy ez sem olyan elveszett hely: még sorba is kellett állnunk a pénztárnál. Persze megérte: Igazi régivágású kéregjegyet kaptam! Körbejártik az állomást: A vasbeton áruraktár szép darab. Bár már nem használják. Az állomás hat vágányos, de csak egy sínpár fényes. Hamarosan eljött a visszaindulás ideje, így hát elhelyezkedtünk a vonaton.
ócska épülete pedig már a földdel lett egyenlővé
az egykoron neoncsöveket tartó betűket lágyan lengeti a szél
A vasbeton áruraktár szép darab. Bár már nem használják.
hat vágányos, de csak egy sínpár fényes
Mezőhegyesre visszaérve körbenéztünk kicsit az állomáson. Szépen újítják fel a faragványokat. Remélem a váróteremben lévő műanyag pénztárablakkal is kezdenek valamit, mert förtelmesen ronda. A bezárt fűtőház épületén máig büszkén hirdetik a neonbetűk, hogy „vontatási telep”. Közben beérkeztek a vonatok mindenfelől, újabb „pók” állt össze. Mi az Újszeged felé tartó háromrészes Bz hátsó panorámaablakánál foglaltunk helyet. Jócskán tele volt már a szerelvény. Bár a vonal állomásain szolgálat nincs, több épület nagyon szép állapotban van, mint például Csanádpalota, Nagylak vagy Nagylaki kendergyár. Persze van ellenpélda is, pl. Apátfalva. Magyarcsanádnak meg kifejezetten aranyos megállója van.
A bezárt fűtőház épületén máig büszkén hirdetik a neonbetűk
Persze van ellenpélda is, pl. Apátfalva
Egyre több utas lett a rövidke vonaton, végül is vasárnap este van, meg mindenki Szegedre. Az átlagéletkor ennek megfelelően nem volt túl magas. Makó előtt csatlakozott vonalunkhoz a hódmezői vonal rozsdás sínpárja, majd megálltunk a postakocsikkal telepakolt állomáson. Az ország egyetlen vasúti Maros-hídján is áthaladtunk, mely alatt nagyapám még tűzoltó korában sokat gyakorlatozott. Makón ugyanis tűzoltóiskola volt az ötvenes években. Ezután következett a jó nevű Kiszombor megálló megállóhely, majd Kiszombor állomás állomás. Deszka és az egykor fontosabb szerepet betöltő Szőreg után egyszer csak megálltunk egy garázssor mellett. Újszeged, végállomás. De tényleg.
megálltunk egy garázssor mellett. Újszeged, végállomás
Fura hely. Másnap innen folytattam a reggeli vonattal utamat
Elég vicces, mert az épület kissé odébb van. Az állomás két vágánya között meg tuják nőnek. Fura hely. Másnap innen folytattam a reggeli vonattal utamat. Az épületben van egy nagy és egy kicsi pénztárablak, nyilvánvalóan utóbbit használják… Mezőhegyesig ugyanezen az útvonalon mentem vissza, most kevesebben voltunk, körbe lehetett nézni. Mezőhegyes előtt a határ közelében megy a vasút. Jó sok őzet, nyult meg fácánt láttam. De ezen az úton amúgy is rengeteg volt a sínek mentén Nem tudom, miért. Amúgy Mezőhegyestől kezdtünk el sokan lenni. Végegyháza alsón azt gondolhatná az ember, hogy ez a semmi-külső, pedig nem. Van itt azért falu is. Mezőkovácsháza felső ütött-kopott megállójában volt még nagy utascsere. Amúgy ezt a „nullaforgalmú” vonalat is megnézhetnék onnan fentről. Létezik nagy forgalmú mellékvonal is.
Medgyesegyháza érdekes állatfajta: Már vagy tizenöt éve gépes pénztárral rendelkezik. Ahhoz képest, hogy Orosházát csak két éve gépesítették, elég érdekes. Amúgy ezen a vonalon egy elég érdekes, egyedi típusépület van: földszintes, a két oldalán előreugró résszel. Magyarbánhegyes is ilyen. Bánkút állomása nagyon pusztul, kár érte, mert nagyon hangulatos hely. A következő állomás Kétegyháza (na most akkor kettő vagy egy?) volt, ahol le is szálltam. Jegyváltás közben körbe-felmosott engem a takarító néni. Jó látni, hogy tisztaság van.
kár érte, mert nagyon hangulatos hely - időnként leszállnak itt turisták sílécekkel és keresik a sípályát, aztán idővel leesik, hogy ez nem az a Bánkút
Kétegyháza (na most akkor kettő vagy egy?)
Az épület persze itt is Tiszavidéki stílben épült, ami jó dolog, mert kifejezetten szép ez a típusterv. Volt másfél órám a falu felfedezésére. Takaros, tiszta, szép település. A főtér jó nagy, rendezett. A felújított kultúrházban épp húsvéti műsorra készültek, a takarító néni megmutatta a környékbeli nyugdíjasok által festett hímes tojásokból nyílt kiállítást is. Érdekes az „Ifjúsági eszpressó” névre hallgató kocsma, a postán pedig igazi retró hangulatot találtam. A boltban beszereztem pár finom kiflit, meg egy csomag román kekszet. Kifejezetten jó íze volt.
„Ifjúsági eszpresszó” névre hallgató kocsma
Közben lassan elérkezett az indulás ideje. Először Lőkösházára mentem egy Románia felé tartó IC-vel, ahol leszálltam, és körbeegerésztem a rendkívül hangulatos határállomást. A váróteremben ki van írva, hogy a vasutasok festették ki. Piros pont nekik. A régi épület (ez most nem tiszavidéki) előtt jókora fák nőttek, de van fedett terasz is az utasoknak. A pesti gyors már bent állt, érdekes módon az első osztályú kocsi volt a legszakadtabb. Én egy két napos fővizsgájú és még „újszagú” bautzeni fülkés kocsiban helyezkedtem el.
Békéscsabán felszállt még mellém egy kissé fura idős bácsi, aki egy határindőnaplóba mindenféléket írogatott ceruzával. Egyszer még ki is hegyezte az íróeszközt. Jó hosszú volt az út a Keletiig, de elnézelődtem az általam nem negyon ismert vidéken. Pesten volt egy csomó időm, az alatt körbenéztem a Keletiben, és elmentem az Orczy térre a 24-es villamossal. Visszaérve már be volt tolva a hatodik vágányra a Venezia EN, amivel hazajöttem. A hazaúton semmi izgalmas nem történt, hacsak az nem az, hogy nem nagyon késtünk ebben a vágányzárral terhes időben. Ismét egy jó túrát tudhatok magam mögött, érdemes volt eljönni.
Az összes képet EZEN A LINKEN tekinthetitek meg.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
