Egy vasútmániás esete a töri szakkal

A majdnem végigbeszélgetett éjszaka után némileg kómásan ébredtünk fel reggel, de hát menni kellett, mert a vonat nem vár ránk! Siettünk az állomásra, végül néhány perccel előbb kiértünk, így kényelmesen tudtuk megvenni a jegyet. Közben megjött a Szeged felől érkező Usgyi, majd hamarosan a miénk is, melyre felszálltunk, és már hasítottunk is Szeged felé. Rókuson elég sokat álltunk, meg a rendezőpályaudvarnál is, de ez nem veszélyeztetet a csatlakozást, bőven volt időnk megvenni a nemzetközi jegyet Szabadkáig, sőt még a váróteremben elhelyezett vasútifotó-kiállítást is megnéztük. Majd felszálltunk a Röszkéig menő Bz-re, ami már eléggé tele volt, saját négyes helyet már nem is találtunk, egy idős nénihez ültünk le. A Bz-s út nem tartott sokáig, csak egy megálló Szegedtől Röszke, hamar megérkeztünk. Itt megnézték a rendőrök a személyinket, meg a vámosok, hogy viszünk-e valami vámolnivalót (nem vittünk), aztán le lehetett szállni. A szerb vonat nem jött még be, addig körbejártuk az állomást. Az épületet szép régi, nem rég újították fel és bővítették ki a vámhivatal épületével, meg egy fedett terasszal. A legtöbb utas ide állt be a nap elől. A rendőrök a vonat mellett várták a Szerbia felől beérkező utasokat. Aztán némi késéssel megérkezett a szerb vasutak orosz gyártmányú motorvonata. A leszálló utasok ellenőrzése után végre felszállhattunk, és megismerkedhettünk a legendás Sinobuszok utódával (bár állítólag megvan még egy Sino is, tartaléknak), amely a mi Usgyijainknak a továbbfejlesztett, kényelmesebb, dizájnosabb változata. Kezdetben elég meleg volt a vonaton, aztán bekapcsolták a klímát. A határ után kezdődött az igazi döcögés: itt ugyanis még a vonal építésekor lerakott, több mint száz éves sínek vannak a pályában. Az állomás előjelzőnek a bejárást engedélyező főjelzőtől elvileg oylan távolságra kell lenni, hogy a vonat azalatt éppen hogy le tudjon fékezni; nos itt több percnyi döcögésre van a kettő egymástól :D Horgoson hosszabb ácsorgás, a szerb határőrök beszedték az útleveleket-személyiket, bevitték az épületbe, majd kis idő múlva visszaosztották. Utána indultunk is. Újabb döcögés, majd az első állomás (Backi Vinogradi, azaz Királyerdő) után már némileg elfogadható tempóban haladt a motorkocsi, mert itt valami bontott sínekkel feljavították a pályát. A táj nem valami izgalmas, igazi alföld, mellettünk egy autópálya haladt. Egy helyen ki volt írva, hogy útdíj fizetés, erre egy lepukkant bódé állt az út mellett... elég bizarr... A következő megálló Hajdukovo, azaz Hajdújárás volt, kedves kis állomásépülettel az Ifjú brigád utcában... ja igen, kétnyelvűek az utcatáblák! Közben a klíma is bekapcsolt, így a kis kihajtható ablakokat becsuktuk. Kicsit hosszabb utazás után elértük Palicsfürdő takaros kis állomást, majd Javna Skladista szemetes megállóhelyét, kis sorompóőrhellyel. Majd kisvártatva megérkeztünk Szabadka állomására. Egy ismerősöm riogatott azzal, hogy Szerbiában rendőrt hívnak a vasútfotósokra, így csak kissé félénken mentem oda a vonatunkat lefotózni, de nem szólt a kutya sem. Aztán megnéztük az állomásépületet: valamikor a nyolcvanas években volt felújítva, kissé koszos, kissé lepukkant, de vállalható; a váróterem nyitva, büfék is vannak. Ami viszont döbbenet: a homlokzaton még mindig ott vigyorog egy ötágú csillag :) Átvágtunk egy régi parkon, és máris szemünk elé tárult Szabadka jellegzetes szecessziós épületeinek egyik legszebbike. Mellette egy eléggé jellegtelen és lepukkant színházépület állt, amelyet a neten szintén a látnivalók között említettek :) Innen a sétálóutcán az éppen újjáépítés alatt álló népszínház mellett kiértünk a városházához, melyet útitársnőm először templomnak nézett :) Persze ez is szecessziós, mi más lenne. Az épület hátuljában megtaláltuk a turisztikai információs irodát, ahol elmondták, hogy a honlapon írtakkal ellentétben aznap is be lehet menni a városháza dísztermébe, és a toronyba is fel lehet mászni. Így gyorsan kerestünk egy pénzváltót, és jegyet vettünk a vezetett túrára. A városháza nagyon gyönyörű belülről, tele van népi szecessziós díszítésekkel: virágokkal, szívecskékkel. A tanácsteremben magyar királyok köszöntik az összegyűlt városi tanácsot. Szabadkán persze most is sok magyar él, és biztos vannak magyar képviselők is, de a város már kb 100 éve Szerbia része, így kisebb csoda hogy megmaradhattak ezek a szép üvegablakok, és ma is gyönyörködhetünk bennük. Aztán következett a toronymászás, rengeteg, egyre szűkülő lépcsőn felfelé a kilátóba. Útközben megmutatták a régi toronyórát, és a kereszt helyett egykor a toronycsúcson díszelgő vörös csillagot. A toronyból nézve feltűnt, hogy a város nagyon zöld, fentről nem is látszanak az utcák a föléjük boruló fáktól.

Mire felértünk, útitársnőm eléggé elfáradt, így a toronyból leérve már nem volt túl közlékeny. Persze még tettünk egy kört a városban. Először is megtekintettük a téren álló, rettenetesen kaotikus kinézetű kék szökőkutat, aminek a logikájára nem bírtunk rájönni. Aztán beszabadultunk egy boltba, és a megmaradt dinárunkat szerb csikikra költöttük. Kedvencünk a „juhú” nevű volt :) Meg az, hogy az üzletben próbálták magyarul is kiírni a termékek nevét, de elég érdekesen. Például a vajkrémes polc fölé „kenősök”, a sajtpulthoz pedig „túró” volt írva. Találtunk egy szép templomot is, ahova azonban nem tudtunk bemenni. Vagyis nyitva volt egy ajtó, ahová be is mentünk, de az az ajtó feltételezéseinkkel ellentétben nem a templomba vezetett, így gyorsan kijöttünk. Kissé odébb két villamoskocsit pilalntottunk meg, melyek az ötven évvel ezelőtti Szabadka-Palics villamosból maradtak itt. Sajnos eléggé ramaty állapotban vannak, az egyikben kulcsmásoló, a másikban taxis iroda működik. Pedig milyen klassz lenne kávézót és emlékkiállítást csinálni bennük (lásd még: Szeged, Szombathely).

Még egy (nagyobb) bezárt templom és egy szocreál emlékmű után megtaláltuk a zsinagógát, ahová viszont be lehetett menni, de pénzért, így ezt kihagytuk, főleg hogy még felújítás közben, elég romos állapotban van. Aztán egy főút mellett visszagyalogoltunk az állomásra, nem sokkal a vonat indulása előtt. De a vonat még nem volt benn, csak egy zombori motorvonat, meg egy Újvidékre tartó egykocsis (!) villanymozdonyos vonat. Ezeket is lefotóztam, de a mellettem ülő mozdonyvezető rá sem hederített. Így szerencsésen megúsztam a rendőrség kihívását :) Közben a vonatunkra késést mondtak, egyre többet, állítólag késve érkezett be és tankolni kellett. Végül több mint fél óra késéssel érkezett be a vonat, először az ajtókat sem bírták kinyitni, kész lincshangulat tört ki, és ment a rémisztgetés, hogy nem fog minket Horgoson megvárni a szegedi csatlakozás, mert hogy előfordult már ilyen a világtörténelemben.

Nagyon meleg volt, és egy idő után a klímát is kikapcsolták. Valószínű nem is tankolni kellett a vonatot, hanem szerelni. Ez Backi Vinogradi-ig nem volt probléma, mert a kis ablakokon jött be valamennyi levegő. Na de a Monarchia-korabeli síneken lépésbenközlekedő vonat teljesen levegőtlen volt, kész megváltás volt átszállni Horgoson a szintén dögmeleg Bz-be. Itt elég nagy zsúfoltság volt, mertt hát a szerb vonat mennyivel nagyobb mint a Bz... Itt újra elkérték a személyit, majd elindultunk, először döcögve, majd a határtól kicsit gyorsabban. Egy fiatal srác mellett ültünk, akivel elbeszélgettünk, meg elkértem a kézzel írott szerb jegyét is. Röszkén a késés miatt a határellenőrzés után rögtön indulhattunk tovább, így nem volt veszélyben a szegedi csatlakozás. Bár a vámosok is átnézték a vonaton, Szegeden leszálláskor kiderült a turpisság: mégiscsak voltak elrejte csempészcigik a vonaton. Hát így kerül a Keletihez a sok „cigi! cigi!” ?!

Szegeden Hódmezőig kértem a jegyet, a pénztáros meg megkérdezte, hogy melyik állomásra, mert nem egyforma a jegyár a két állomásig... persze hogy a közelebbiig vettük :) Felszálltunk, elindultunk, és lecsapott a vonatra a hatalmas felhőszakadás, mennydörgéssel, villámlással. Megálltunk Kopáncson is, ami amúgy csak egy forgalmi kitérő, de most volt épp szolgálatváltás, és valahogy el kellett oda juttatni a forgalmistát :) Amúgy mókás hogy ennek a megszűnt állomásnak széles, magas peronja van, míg Hódmezőnek keskeny és alacsony. Mire Népkerten leszálltunk, már elállt az eső, bár erősen fenyegetett, hogy újra rákezd, így sietni kellett vendéglátómhoz, ahol elfogyasztottuk a jóleső paprikás krumplit, majd újabb éjszakába nyúló dumálás következett.