Évtizedekig voltak a budapesti elővárosi vonalak meghatározó vonattípusai az 1000-es sorozatú Sziliből, „sittes” Bhv kocsikból és 300-as sorozatú BDt vezérlőkocsikból álló szerelvények. Sőt, a vezérlőkocsi itt-ott hiánycikknek is számított, például a székesfehérvári vonalon. Aztán a 2000-es évek közepétől fokozatosan megjelentek a felújított ingaszerelvények és a Flirt motorvonatok. Budapest környékén talán a kunszentmiklósi vonalon húzta legtovább egy szerelvény, míg a többit Miskolcra helyezték. A szép hosszú, 6-7 kocsis szerelvények helyett kettő, majd végül csak egy betétkocsi jutott az egyre csökkenő számú vezérlőkocsi mögé. (Jó, persze a gyöngyösi inga már évtizedek óta egy Bhv-val járt). A 2020 decemberi menetrendváltást mindösszesen négy darab 300-as BDt élte meg, melyek a Gyöngyös-Vámosgyörk, a Gyöngyös-Vámosgyörk-Füzesabony és a Füzesabony-Eger vonalakat járták. Azonban az érkező emeletes vonatok miatt felszabaduló „fecskés” szerelvények miatt már az utolsó négy szerelvény napjai is meg voltak számlálva. Így hát útnak indultunk Zolival egy búcsúkörre.
Nem kellett hajnalban indulnom, csak a fél 9-es gödöllői buszhoz mentem ki. Hogy a Credo Econell tervezői milyen méretű emberekre tervezték az ülések távolságát, azt el nem tudom képzelni. Mindenesetre a magam két méteres magasságával csak oldalvást ülve, két helyet elfoglalva férek el benne. Ilyenkor szombat délelőtt kirakodóvásár van Veresegyházon, ami miatt ezek a járatok elég zsúfoltak, és tele vannak maszkviselési előírásokra fittyet hányó emberekkel. Így jónak láttam FFP2-es maszkot felvenni. Gödöllőre már tíz perces késéssel érkeztünk, de úgyis volt 50 percem átszállni. Egy finom friss pizzaszelet elfogyasztása és egy kisebb főtéri séta után HÉV-vel mentem a vasútállomásra. Eléggé anakronisztikusan néz ki az ősöreg HÉV-szerelvény a vadonatúj gödöllői állomáson. Néhány idegen nyelven beszélő ember nem is mert rá felszállni, hanem a telefonjukat nyomkodták, hogy biztos ez megy-e az Örsre. Az impozáns új állomásépület kívülről jórészt már kész, de belül még folynak a munkák. Az aluljáró és a peronok is használhatóak, de itt-ott el van kerítve néhány rész, és a liftek sincsenek még beszerelve. Egy rövid körülnézés után már jött is az AGRIA IR kék Flirtje, Zolival a fedélzetén.
Most először utaztam a felújított 80a vonalon. Itt is el lehet mondani, hogy nincs még minden teljesen kész. Kicsit indokolatlanul sok a zajvédő fal, alig lehet látni a tájat. A máriabesnyői megállónál szerencsére átlátszó védőfalat építettek, illetve az eredeti épületet is felújították. Bagon a bevágásban álló kis bakterház helyett egy új felvételi épület épült a domb tetején, ahonnan felüljárón és lépcsőkön lehet lejutni a peronokra. Aszódon is az 50-es évekbeli modernizmust idéző épületet építették át, a külső formáit meghagyva. Turán az állomásból megállóhely lett, a régi épületben sajnos pénztár sem maradt.
Vámosgyörkön a vonatról való leszállás közben egy másik vasútbarát társasággal találkoztunk. Együtt indultunk el a harmadik vágányon álló kis ingához, de a hangosbemondó megtorpanásra késztetett: „A Gyöngyösig közlekedő személyvonat az első vágányról fog indulni” – mondta. De hát az első vágányon az egri IR van! Persze hamar kiderült a turpisság: a másik ingaszerelvény az újszászi vonatok félreeső vágányán pihent, majd a Flirt kihaladása után beállt az első vágányra. Gyorsan felpattantunk rá, aztán indult is a retró vonat!
A vezérlőkocsi üléseit a régi 1. osztályú kocsik piros plüsshuzatával vonták be, így osztályon felüli kényelemben volt részünk! Gyöngyöshalászon a megállóhelynek semmilyen épülete nincs, de a tekerős sorompót, valamint a kitérőgyár és a hegesztőüzem iparvágány-kiágazását egy régimódi váltóállító toronyból kezelik. Szintén ősidőkből maradtak itt az alakjelzők, némelyiken még a petróleumlámpákhoz tartozó színes üvegek is megvannak. Rövid út után rövid, alig tízperces tartózkodás Gyöngyösön: ezalatt körbefotóztuk a szerelvényt, majd irány vissza. A kocsi peronján egy méretes zsák krumpli utazott – hogy kihez tartozott, nem derült ki. Itt már a sörök is előkerültek, egyre fokozódott a hangulat! Vámosgyörkön a vonat ismét kiállt a IX-es vágányra, hogy elengedje az egri IR-t. Alkalmi útitársaink Újszász felé indultak tovább, mi pedig ugyanezzel az ingaszerelvénnyel mentünk Füzesabony felé, csak most a betétkocsiba ültünk. Itt is érdekes ülések voltak: az ülőlapok a hagyományos műbőr huzatot viselték, míg a háttámlákon a Bz motorkocsik régebbi üléskárpitja díszelgett.
Itt kezdett az utazóközönség is érdekesebb lenni: ordítozó-rohangáló gyerekek, maszkot az állán viselő, de amúgy a köhögéstől majd’ megfulladó nénike, stb. Ennek a vonatnak a célja azoknak a kis megállóknak (Adács, Ludas, Karácsond, Nagyút) a kiszolgálása, ahol az IR nem áll meg. Adács régen nagy vasutas település volt, erről a környékről régebben közvetlen járatok voltak Ferencvárosba, melynek utóda – az egri sebesekhez csatlakozó, Rákos és a Gubacsi rendező közti „prolivonat” – egészen 2007 környékéig megvolt. Hogy Ludasra mi indokolta azt a hatalmas szocmodern épületet az óratoronnyal, már évek óta rejtély számomra. Nagyúton az az érdekesség, hogy a szigetperon csak egyoldalas: a másik oldali vágányig nem ér el a szegélye, így vészhelyzetben sem tudnak három vágányra személyvonatot fogadni. Egyébként innen ágazik ki a visontai erőmű iparvágánya is, így mindig ácsorog itt egy-két tehervonat. Füzesabonyban elbeszélgettünk kicsit a jegyvizsgálónkkal, majd elkezdett kialakulni a pók: bejött a mini inga Egerből, a háromrészes BZ szerelvény – középen BDzx-szel! – Balmazújvárosból, na meg a két kör-IC. Az egri mini inga az 507-es vezérlőt kapta, aminek barna szövethuzatos ülései voltak, a poggyászrekeszt pedig kerékpáros kampókkal és lehajtható ülésekkel tuningolták fel. Nem rég még arról volt szó, hogy a Tokaj környéki kerékpáros forgalom miatt nem lesznek selejtezve ezek az öreg vezérlők. Közben módosult a terv… Azt addig értem, hogy az óránkénti Interrégió mellett a kétóránkénti személy a kör IC-khez való csatlakozást biztosítja – azt viszont kevésbé értem, hogy ha már van, akkor miért nem áll meg Andornaktályán.
Egerbe érkezve az állomás előtti téren egy Credo állít, így inkább a „vasútállomás bejárati út” nevű megállót céloztuk meg. Nemsokára jött is egy gyönyörű festésű C80-as, ami a belvároson át a Tescohoz vitt minket. Itt egy nagyobb, tartózkodóval és több kocsiállással rendelkező végállomás épület, de hétvégén nem volt állandó személyzet, így jegyet se lehetett venni. Itt majdnem egy órát ténferegtünk, mert pont nem indult Ikarus sehová – de legalább végigfotóztuk az érkező kocsikat. Végül egy hagyományos kinézetű, de modern belső térrel rendelkező 280-ast választottunk az Agroker felé. Közben jött szembe ennek a szöges ellentéte: a C80-as homlokfallal feljavított ősrégi, bőrüléses 280-as. Régebben tele volt Eger környéke a hasonló módon felújított buszokkal, ma már az utolsó darabok is végnapjaikat élik. A járat a belvároson és lakótelepeken át vezet, majd ipartelepek és pincesorok közt éri el a végállomást. A volt Agrokernél – ma már más van a helyén – egy kis fotómegállás, majd irány vissza. A Líceumnál szálltunk le, és gyalog indultunk vissza az állomásra. Próbáltuk lefotózni az arra járó Ikarusokat, de a kevés fény miatt inkább csak színes pacák látszottak a képeken. Közben az eső is eleredt.
Felszálltunk az ekkorra már villanyfénybe burkolózott kis ingára, hogy a „pislákoló világítású Bhv-életérzést” is átéljük – ezt azért talán nem utoljára, hiszen vezérlő nélkül, vagy Csörgőhöz való 100-as vezérlőkkel még maradnak Bhv-k forgalomban. Füzesabonyban újabb pók, majd a délelőtti szerelvényünkkel irány Vámosgyörk. Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy egész nap egyetlen bunkó vasutassal vagy buszsofőrrel nem találkoztunk, viszont kifejezetten jófejjel többel is (fotósbarát módon induló buszsofőr, beszélgetős kalauz). Vámosgyörkön csak pár percünk volt az Interrégióig. Én azzal csak Aszódig utaztam, Zoli végig ment a Keletiig. Aszódon már majdnem kész a felújított állomásépület – belülről teljesen átépítették, semmi nyoma a korábbi kellemesen retró hangulatnak – de a forgalmi és a váróterem is konténerben üzemel még. A buszfordulót is felújították, de ugyanúgy nem jutott a peronokra se pad, se esőbeálló. Egy Credo állt be a kocsiállásra Vác felé. A központban még felszálltak páran, de Galgamácsa után már egyedüli utasként zötykölődtem a vác-alsóvárosi buszmegállóig. A kijárási tilalom kezdetéig éppen hazaértem.
Epilógus
Az utazás napján, vagy az azt követő napokban derült ki, hogy a hamarosan lejáró fővizsgák miatt már február 1-től csíkos ingaszerelvények váltják a fent említett hagyományos szerelvényeket. Ezt később megtoldották február 8-ig.
Szintén január végével volt ütemezve az Ikarus 415-ösök kivonása Budapest útjairól. Nos, a Cinkota buszgarázs vezetése úgy döntött, hogy egyelőre még üzemben tartják őket tartaléknak. A kelet-pesti vonalakon szintén fölöslegessé lett Ikarus 260-asokat pedig a dél-pesti üzemegység kérte el, így egyelőre itt selejtezés nem történt.
Az viszont február 1-jei hír, hogy Eger kap buszokat Debrecenből, így a régebbi, Ikarus 280-asból átépített „kamu C80-asai”, illetve az egy szem C60-as is kivonásra fog kerülni. A C80-asok és a modernebb 280-asok egyelőre még maradnak.
Epilógus 2.0:
Közben kiderült, hogy a szóló Volvok rossz állapota miatt mégsem vonják ki Cinkotáról az Ikarus 260-as és 415-ös típusokat.
A teljes fényképalbum megtekinthető az alábbi linken:
>>KATT<<
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://siofok35.blog.hu/api/trackback/id/tr4316446004
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
