Pénteken reggel egy hibrid IC-vel Szegedig mentünk, ahol Tramtrainnel mentünk be a belvárosba. Várakozás közben szétnéztünk a piacon, majd Röszke határállomásig buszoztunk. Itt a korábbi vonat-vonat átszállás sem volt színvonalas, de ez még azt is alulmúlja: néhány száz méter gyaloglás a határellenőrző pontokon át, majd az elhagyott éttermek, vámépületek mellett, további 3 kilométer Horgosig, ahonnan talán megy busz Szabadka felé. Nekünk nem voltak ilyen problémáink: vendéglátónk, Dalibor kijött értünk kocsival.


Először Horgoson néztük meg az újjáépítés alatt álló állomást: 4+1 vágány, amik közül csak a két szélső kapott egy-egy, viszonylag rövid peront, amiket aluljáró köt össze - viszont az épülettel átellenes oldal peronját nem lehet az utca felé elhagyni. A régi alakjelzős berendezést elektronikus váltja ki, és készül a felsővezeték - a vonal átadása után a Szeged-Szabadka menetidő lényegesen rövidebb lesz a korábbinál, nagy sajnálatunkra ezt a Zentára vezető mellékvonal már nem éri meg.
A Horgos-Zenta szakasz 1978-ban szűnt meg, majd Horgostól Magyarkanizsáig (Kanjiža) az 1990-es években újraindult a forgalom a Szabadka-Bácsszőlős szakaszról hozott síneken, 30 Km/órás sebességgel. A korábbi járműhiányos időszakot átvészelte a vonal, az Ezüstnyilakat - helyi nevükön Sinobusokat - itt is leváltották a második generációs orosz motorvonatok, miközben a két vasúttársaság tervezgette a Szeged-Szabadka vonal felújítását. Ezzel komolyabb forgalom jöhetett volna erre a szakaszra is, de 2015-ben mindkét vonal leállt, idén pedig megkezdődött a pálya elbontása. Először Martonos megállóhelyen néztünk szét: az épületet lakják, de nincs jó állapotban.
Magyarkanizsa első osztályú épülete az utca felől még egy működő állomás képét kelti, de a vágányokat már felveri a gaz, nem következtethetünk arra, hogy hét éve még napi két pár vonat jött a közel tízezer fős településre. Innen délre már halad a bontás. Adorján/Nadrljan megállóhely épületét használják, egy kutya is fogad minket. Közeledünk Zentához, ahol a síkságot kisebb lankák szakítják meg. Itt egy nyílt vonali elágazással egyesült a horgosi és szabadkai vonal, az épület és a jelzők megvannak, a kitérő már régóta nincs bent, most pedig a vonal is eltűnik.
Zenta városát északról megkerüli a vasút, a kissé kieső állomást egy, a belváros közelében lévő megállóhely segítené Senta Centar néven, egy rövid peron, esőbeálló is létesült a Tisza-hídnál, de hivatalosan sosem álltak meg itt vonatok. Zenta állomáson a szerb vasút abszurditása is látható: bár a vonalon több útátjárót biztosító berendezés használhatatlan, vagy a kevés személyzet miatt nem kezelik, itt két működő fénysorompó is van: az egyik kezelésére külön váltókezelő van rendszeresítve, akinek őrhelyéről egykor a váltókörzet központi állítású váltóit is lehetett állítani, de a berendezésnek ez a része már nem működik, így a dolgozó fő munkája az amúgy az irodából is csukható sorompó kezelése - ha a sorompót az irodából nyitnák-zárnák, és a dolgozókat egy másik állomásra helyeznék, akkor napi 8-10 felesleges megállást lehetne megszüntetni a vonalon. A másik fénysorompó, amit az irodából kezelnek, egy kis forgalmú mellékutca és a jobb esetben is csak napi néhány tolatással érintett váltókörzet keresztezésénél áll. Végül némi beszélgetéssel zártuk a napot a Dalibor kertjében berendezett vasúti múzeumban.
Filep Zoltán írása