A Békéscsaba-Lőkösháza szakasz bejárását egy kis romániai körülnézéssel bővítettük ki: a teljes középső napot Arad és környéke bejárására szántuk. A legutóbbi túránkon kisiklott alattunk a Gyorok felé tartó villamos, így egyik fő célunk ennek a vonalnak a beutazása volt. Emellett még néhány, a múltkor kimaradt villamosvonal, és két nagyvasúti állomás megtekintése volt a tervben.
Reggel 7:40-re mentünk ki az állomásra, a Zaránd Intercity vonathoz. Az új menetrendben már kétóránként vannak Aradra vonatok, ez a reggeli első csak Szolnokról indul, és este az utolsó is csak Szolnokig közlekedik. Ennek megfelelően nem volt sok utas, a két határállomáson az útlevél-ellenőrzésre hagyott fél-fél óra bőven soknak bizonyult. Kürtösön csak egy peronos vágány van, és mi nem amellett álltunk meg - így leszállni sem nagyon tudtunk az ellenőrzést követően. Így is összeszedtünk némi késést, mert egyszerre két (egy ki-és egy belépő) vonatot kellett ellenőrizniük a határőröknek.
Arad villamosüzemének jellegzetessége, hogy 1000 mm-es nyomtávon üzemel. Másik jellegzetessége az 1990-es években Németországból összeszedett, 1960-as, 70-es évekből származó, tarkabarka kocsipark. Ezeket az őskövületeket lassan, de biztosan váltják ki a helyi Astra vagongyárban készülő Imperio villamosok, melyek gyakorlatilag a Combino műszaki alapjain nyugszanak. De most még van bőven a régiekből is.
Aradon a kis késés miatt nagyon számolgattuk, hogy el merjünk-e menni a 7-es villamos BILLA felé vezető hurokvonala felé, de végülis kényelmesen belefért. Egy igazi őskövületnek számító GT4-es villamossal volt szerencsénk utazni, mely a stuttgarti hálózatról érkezett ide - ezt a megmaradt hálózattérkép adta tudtunkra. Kifejezetten kellemes hangulatú kocsik ezek, kényelmes kétszemélyes padokkal az ülő utasok részére. Bármennyire is öregek ezek a kocsik, mindegyik fel van szerelve egy mini jegyautomatával, melyből bankkártyával érintésmentesen lehet vonaljegyet vásárolni. A 7-es és 18b vonal mikelekai hurokvonala két zsákvonal összekötésével jött létre 2003-ban. Ennek maradványa a BILLA-nál lévő, ma már nem igazán használt fordítóhurok. A másik - Renasterii utcai - volt szárnyvonal végén már nem látszik a régi végállomás nyoma. Ez a szakasz kertvárosi jellegű, míg a BILLA környékén lakótelepi környezetben halad a villamos, a vasúti töltés mellett.
Visszatérve a Hegyalja térre (Piata Podgoria) próbáltuk fotózni a hatalmas körforgalom közepén lévő vágánydeltában jövő-menő kocsikat. 1906-tól 1978-ig itt volt az Arad-Hegyaljai Motorosított Vasút végállomása, melynek a Vegyiművekig, majd a Gyorokig (Ghioroc) tartó szakaszát az 1970-es évek végén integrálták a villamoshálózatba. A Gyorok után továbbvezető szakaszokon az 1990-es évek közepéig jártak az eredeti Ganz motorvonatok, majd a járműveket leállították, a vonalakat pedig felszedték. Gyorokig azonban ma is közlekedik a villamos - mi is erre szálltunk fel. Egy lelakott, összegraffitizett GT8-as villamos jött. Az aradi műhelyben a hosszú menetidőre tekintettel az eredeti hajlított faülésekre párnákat ragasztottak, az ablakokra függönyöket tettek, és a középső kocsirészben csomagtartó rácsok is vannak.
Mivel az “interurbán” villamos meglehetősen ritkán jár, nagyon sok felszálló utas volt, nem is jutott mindenkinek ülőhely. Mi a kocsi végében ácsorogtunk, és a hátsó szélvédőn át nézelődtünk. Arad határánál van egy vágányhurok, de itt most menetrend szerint nem fordul egy járat sem. Aradról kiérve a vonal keresztezi a nagyvasút - villamosított - deltavágányát. A keresztezés kezelését egy külön kis toronyból végzik. Az első település Glogovác, melyet a magyarok mesterségesen Öthalomnak, a románok pedig Vladimirescunak neveztek el. Itt több megálló is van, sok a leszálló is. Glogovác után ágazik el a Vegyiművek (Combinatul Chimic, C.I.C.) felé vezető pályaszakasz. Maga a Vegyiművek már nem üzemel - helyén részben más cégek telepedtek le - azonban a Glogovácig közlekedő betétjáratok még kijárnak a volt üzemig, mert csak itt van hurokvágány. Az elágazás után a gyoroki vonal egyvágányúként folytatódik. Következik két egybeépült település, Mondorlak (Mundruloc) és Maroscsicsér (Cicir). Mindegyik megállóban van forgalmi kitérő is.
Pont a kettő közti határon siklott ki alattunk a villamos, amikor legutóbb erre jártunk. Most szerencsére mind a nyolc tengely sínen maradt. Szabadhelyen (Sâmbăteni) a kitérőn kívül van egy deltavágány is, a gyoroki felüljáró felújítása idején itt fordultak a villamosok. Maga a felüljáró a közúttal közös, és emiatt kétvágányú - hogy ne kelljen a forgalommal szemben haladni. A váltókat egy, a régi kocsiszín területéről kijáró ember állítgatja a menetiránynak megfelelően. A gyoroki végállomás egy jókora deltavágány a főtéren, középen a kis nyolcszögletű transzformátor-házzal. Egykoron itt találkoztak a három irány vonatai, átszállást kínálva minden irányba. Mára már csak a visszafogáshoz szükséges csonkavágányok maradtak meg a radnai és pankotai vonalakból.
Miután körbefotóztuk a megdeltázó villamost, elindultunk a síneken a gyoroki “nagyvasútállomás” irányába. Útba ejtettük a régi kocsiszínt is, ami elvileg múzeum, de szinte soha nincs nyitva. Gyorok állomása éppen átépítés alatt van. A régi épületek már kiürítve pusztulnak (sajnos nem volt időnk “urbexelni”), a településtől jóval távolabb felhúzott újak még nem készültek el. Így konténerekben van berendezve a forgalmi iroda és a váróterem is. Persze kár volt loholni, mert késett a vonat vagy húsz percet. Addig legalább volt időnk körbefotózni az épülő peronokat, meg a régi állomás vízházát. Végül megjött a Csaurusz két kocsival. A kalauz hosszasan írta a két jegyet - ez a fajta, távolság szerint letéphető “reformjegy” a magyar vasutakról már régen kiveszett, de itt még sokfelé használják. Maroscsicsér állomása az átépítés során megszűnt, de épülete még áll. Bár Glogovác városa már régóta a Vladimirescu nevet viseli, a kóbor ellenség megtévesztésére az állomás megtartotta a Glogovaț nevet. Itt nagy teherforgalom zajlik az egykori vegyiművek iparvágányain. Személyforgalomra azonban nem nagyon számítottak az átépítéskor, mert csak az első vágány mellett van egy, a régi peronok maradványaiból összeállított peronféleség. Aradon elhaladtunk a fűtőház mellett, bent álltak az állomásról hiányolt iker Malaxa motorvonatok is. Ezek szerint akadt elég üzemképes Desiro…
Az állomásra visszaérve ismét villamosra száltunk, mégpedig a hőerőműhöz (CET) közlekedő 15b jelű vonalra indultunk egy Tatra T4 fedélzetén. Ez a vonal 1986-ban épült. A vasútállomás feletti felüljáró után egyvágányosra szűkül a pálya. Az egyik kitérőnél (Sere) egy kis deltavágány is van: a legtöbb villamos csak idáig jön, az erőműig csak napi négy pár járat megy ki, a műszakváltásokhoz közeli időpontokban. Egyébként a végállomás elég messzi van az erőműtől, mert két vasútvonal és egy főút is közéjük ékelődik. Ennek megfelelően nem rohamozták meg a gyári munkások a villamost: csak egy néni szállt fel. Visszafelé leszálltunk Serén is, hogy fotózzuk a deltában forgolódó kocsikat. Innen egy GT6-ossal mentünk vissza az állomásra, hogy elérjük a temesvári személyvonatot.
Kisvártatva indult is a négytengelyes Asea mozdony által vontatott, két személykocsiból álló szerelvény. Mi csak két megállót mentünk, a Valea Viilor nevű állomásig. Ez az állomás a semmi közepén van, ennek megfelelően peronok sem igazán vannak kiépítve - a lekászálódás közben bemutatott tornamutatványnak a nadrágom látta kárát. A vonatunk még egy ideig az állomáson állt, mert a Temesvár felől érkező Desiros Interrégió késett. Így volt időnk fotókat készíteni a szerelvényről, és a keresztről is. Az utóbbi években kiépült itt egy csatlakozó iparvágány is, mely egy konténer-rakodó terminálhoz vezet. Így a vonatkeresztek mellett rendszeres helyi teherforgalom is van az állomáson. Az állomásépületben laknak, körülötte háziállatok (pl. egy ijesztően ugató, de megkötött kutya - neki is szokatlan volt, hogy utasok jelentek meg az állomáson…) és gondozott kiskertek vannak. Vélhetően az iparvágány építésekor lecserélték a jelfogós biztosítóberendezés kezelőpultját is - a régi pult üres váza az épület elé kidobva árválkodik. Rövidesen megérkezett a visszafelé tartó, szintén kétkocsis vonatunk.
Eredeti tervünk szerint Újaradon szálltunk volna le, és a 3-as villamos vonalát beutazva közelítettük volna meg a nagyállomást. A nadrágomat ért baleset miatt azonban az erre szánt időt egy plázában töltöttük, ahol beszereztem egy új ruhadarabot. Rövidesen elérkezett a nap vége, elindultunk a visszafelé tartó Zaránd intercityhez. Ekkor láttuk, hogy még a két órával korábbi, Bukarestből érkező vonat sem érkezett meg. Végül mégis a Zarándra szálltunk, bár Kürtösön utolért minket az előző vonat. Ekkor át is szálltunk megkérdezni, hogy melyik indul előbb, de rövid tanácstalanság után a Zarándra mutattak a határőrök - így visszaszálltunk. De így is tanulságos volt a bukaresti vonaton tett látogatásunk. A menekülthelyzetet úgy kezelték, hogy külön kocsikba helyezték az Ukrajnából érkezőket. Az útlevélvizsgálat ideje alatt a vonatra ételt és italt osztó önkéntesek szálltak fel, illetve a peronon ingyenes WiFi-hotspotot alakítottak ki. A magyar oldalon is hamar megvolt az útlevélvizsgálat, majd majdnem egyórás várakozás következett - hogy a vonat a 120-as vonal üteméhez csatlakozhasson. Békéscsabára érve még megvacsoráztunk, majd visszamentünk a szállásunkra.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://siofok35.blog.hu/api/trackback/id/tr4618026294
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
