Immáron negyedik szlovák utamra indultam április 20-án, szakdolgozatom sikeres leadását ünnepelendő. Ami szerintem meglepő: nagyon későn fedeztem fel, hogy mennyire közel van ide Szlovákia, és hogy milyen klassz vonatok járnak ott. Sajnos most is csak a síkvidéki részre jutottam el, mert ha a hegyekbe szeretnék menni, ahhoz már többnapos utat kéne szervezni.

Reggel hétkor keltem, szerencsére -munkanap lévén- borosbocskor volt a rádióban, nem az idióta életmódmagazin. Összepakoltam, villásreggeliztem, és indulás a klotild-állomásra. Jegyet vettem, majd hamarosan jött is a Desiro, ami Esztergomba röpített engem. Az esztergomi állomáson szerettem volna használni a wc-t de nem volt nyitva, és a kulcsot sem tudták odaadni, ugyanis a resti üzemelteti, az meg zárva volt. Szégyen, hogy egy kisváros állomásán, ha nincs nyitva a kocsma, nem lehet wc-re menni! Miután kidühöngtem magam, átsétáltam a buszpályaudvarra, ahonnan a párkányi busz indult. Egy kisteherautóból átalakított, 20 személyes járgány a busz, de esetemben még nagynak is számított, ugyanis egyedül utaztam. Negyedóra alatt átértünk a párkányi állomásra, ahol először is megnéztem, hogy honnan fog a buszom indulni visszafelé, majd bementem a váróba jegyet venni. Először makogtam össze-vissza hogy hova akarok jegyet, de a pénztáros rájött hogy magyar vagyok, és magyarul szólított meg . Ennek úgy megörültem, hogy az összes jegyet nála vettem meg, hogy máshol se kelljen kézzel-lábbal elmutogatni, hogy hova megyek. Az állomáson másoktól is hallottam még magyar szót. Sőt, még a mozdonyok is magyarok: az épület előtt egy Szili napozott, míg kicsivel odébb egy másik V43-as az érsekújvári személy élén állt. Hogy miért is? Mert a szlovák mozdonyok többet járnak Magyarországon, mint a mieink náluk, és ezt egyenlítik ki így. A Szili amúgy három makulátlan, IC minőségű kocsit húzott: klíma és konnektor is van bennük.

Felszálltam, begyűjtöttem pár jegyet a kisasztalokról (Szlovákiában sokszor hagyják a vonaton a jegyet), majd elhelyezkedtem az első kocsiban. Induláskor még egyedül voltam, aztán később többen szálltak fel ide is. Érsekújvárig 40 perc és 50 km az út, sok állomás van útközben.  A táj kellemes dimbes-dombos. A kalauz is ebben a kocsiban telepedett le, kellemes volt hallgatni, ahogy az orrát szívta… Lassan megérkeztünk Érsekújvárra, ahol a szomszéd vágányon már ment állt a nyitrai vonat, Búvárral az élén. Megörültem neki, mert motorkocsira számítottam.  De még elég sok időm volt az indulásig, addig körülnéztem az állomásépületben. Az épület valamikor a 70-es években épült, és ennek a korszaknak a jegyeit mai napig büszkén viseli magán: kocka formák, nagy üvegfelületek… Én szeretem a korszak építészetét (nem a panelt!), szóval ez az állomás is elnyerte tetszésemet. De ami a legjobb volt, az az, hogy minden nagyon tiszta, és rongálás nyomai sem láthatók! Valamint –ami Magyarországon már ritkaság- melegkonyhás resti is működik.

Mivel közeledett az indulás ideje, kimentem a vonatomhoz. Az első kocsiba szerettem volna ülni, hogy hallgassam a dízel hangját, de eléggé tele volt, ahogy a második is. Így végül a harmadik, és egyben utolsó kocsiban telepedtem le. Ezek a vagonok nagy kedvenceim; nagyjából a mi By-jainkkal hasonló korúak és funkciójúak. Az ablakok kissé nehezen nyíltak, de gondolom csak a téli nem-használat miatt. Közben elindultunk, a Búvár szép nagy füstfelhőt lökött. Első megállónk Bánkeszi (Bánov) volt, ami nagy fák alatt megbúvó kis épülettel rendelkezik, előtte egy mesebeli várkastély modelljével. Nagysurányban (Šurany) ácsorogtunk kicsit a csatlakozó gyorsvonatot várva (ugyanis a kelet-nyugati gyorsok nem mennek be Érsekújvárra). Itt elég sokan leszálltak, de felszállók is voltak. Következő megállónk Ondrohópuszta (Ondrochov) volt, ami kábé a nagy semmi közepén van, mégis volt le-és felszálló is. Az ablakon kilógva fotóztam, induláskor a kalauz valamit integetett és motyogott nekem, én nem tudok szlovákul, úgyhogy nem tudom mit akart mondani. De ezután inkább nem dugtam ki a fényképezőt. Egyébként ez egy másodrangú fővonal-féleség, nem villamosított egyvágányú pályája van, és viszonylag kevés többvágányos állomás van rajta. Valahol a vonalon a sínek mellett kedves kis hobbikertek sorakoztak egy gyár árnyékában. Nyitraivánkán (Ivanka pri Nitre) elég sokat álltunk, mert késett kicsit a szembejövő vonat. Végül megjött a Búvár vontatta hosszú szerelvény. Egyik utastársunk leszállt, és oldalba vizelte az egyik melléképületet. Komolyan, mintha a vonaton nem lenne kocsinként két vécé. Az állomásról kihaladva már látszott Nyitra városa, de előbb még megálltunk Alsóköröskény (Dolné Krškany) kis megállóhelyén. Ezután már tényleg Nyitra (Nitra) következett. A városnak jókora állomása van, az épület pedig hamisítatlanul magán viseli a MÁV építészetének jegyeit. A vágányok felett egy szép régi gyalogos felüljáró ível át. Ott jártamkor elég nagy tömeg volt, jórészt diákok vártak a vonatokra.

A belváros elég messze lévőnek tűnt, nem is jutottam el odáig, csak a szemközti buszpályaudvar környékéig. Itt bevásároltam egy CBA-ban (igen, itt is van!) a jóféle szlovák csokikból és nápolyikból. Majd belebotlottam egy restire, ahol szépen kinn voltak a kaják képei a pult fölött. Nosza, be is mentem, hogy kipróbáljak valami knédlis kaját. Választásom a Madasky Gulás nevű ételre esett, ami olyan messze van a gulyástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Ugyanis ez pörkölt, knédlivel. Viszonylag kevés hús van benne, de jó sok szaft, és jó sok knédli. Egy darabig néztem, néztem, majd rájöttem, hogy ezt bizony tunkolni kell. Isteni finom volt. Miután jóllaktam, körbenéztem a jó nagy, de elég lepusztult buszállomáson. A kocsiállások felett ócska bádogtetők védik az utasokat. A régi forgalmi épület bezárva pusztul, az új egy kicsit odébb található. A buszok jórészt különböző, régebbi és újabb Karosák, de akad SOR és Merci Conecto is. Lassan elérkezett a visszaindulás ideje, úgyhogy felkapaszkodtam a vonatra, ami ugyanaz volt, mint amivel idefelé jöttem. Ugyanabba a kocsiba ültem, hiszen most ez volt a mozdony mögött. Szinte teljesen tele volt a vonat, szinte minden ülőhely foglalt volt. Velem szemben egy ifjú szerelmespár utazott, akik a Komjátig tartó félórás út alatt ha 100 puszit nem váltottak, akkor egyet sem. Elég zavaró volt. Kisvártatva megérkeztünk Surányba. Itt volt fél órám az aranyosmaróti vonatig. Addig körülnéztem az állomáson és környékén: az állomásépület 1991-ben épült, a váróteremben rend és példás tisztaság uralkodik. A padok közt, ZSR feliratú cserepekben szobanövények sorakoznak. A wc ajtóra kiaggatva a díjszabás: piszoár 10 cent, „kabinky” 16 cent. Vagyis: kisdolog kis pénz, nagydolog nagy pénz.

Az állomás tisztaságával éles ellentétben áll a környező utcák lepusztultsága: bezárt bolt, szegénység, töredezett beton, üres, dudvás telkek. Közben már ideje volt a maróti vonatnak, de csak egy „Pantográf” nevű villanyvonat jött. Néztem is nagyokat, amíg meg nem láttam a vonat végén szomorkodó 810-as motrot (a mi Bz-ink helyi változata). Szívesen Pantográfoztam volna, de most a Bz-féleségre szólt a jegyem. A következő állomáson, Zsitvafödémesen (Uľany nad Žitavou) ugyanis leakasztották, és a villanyvonat Zólyom, a dízel Aranyosmarót felé folytatta útját. Ebben a kocsiban meghagyták az eredeti 3+2-es üléselrendezést, ebből kifolyólag nem túl kényelmes, de legalább szépen néz ki. Van viszont hangos utastájékoztatás és s következő megállót mutató kijelző is. Az aranyosmaróti vonal igazi vicinális: dombok közt kanyarog, utas kevés, szolgálat csak néhány helyen van, néhány megálló viszont a világ végén van, különösképp Kismánya (Mala Maňa). Itt már több megálló is a vandalizmus áldozata lett, több állomásépület eredeti HÉV szabványú, és az alakjelzők is a magyarhoz hasonlók. Szóval szinte „otthon” éreztem magam. Szentmihályúr (Michal nad Žitavou) megállóhelyének épülete szinte teljesen szét van verve, míg a szomszéd utcában gyönyörű parkot csináltak a helyiek. Verebély (Vráble) állomásán némi teherforgalom is van. A város egyébként elég nagy, de az állomása messze van. Egyórás út után megérkeztem végállomásra, Aranyosmarótra.

Ez egy elég nagy állomás, kis körfűtőháza is van. Valamikor négy irányból futottak be ide a vonatok, ma már csak ezt az egy vonalat használják személyszállításra. A teherforgalom jelentős lehet, mert három kísérőkocsi is állt a sok vágány egyikén. A felvételi épület jó nagy, egy HÉV épület bővítéséből született. Persze már jórészt üres. Pénztár sincs már. A város maga elég lepusztult: jórészt a „nem ma lebarnult” kisebbség lakja a panelházakat és a régebbi 3-4 emeletes társasházakat. Fél óra múlva indultunk vissza. Próbáltam fotózni az állomásokat, de a résnyire nyitható ablakok miatt nem volt egyszerű. Közben felhős idő lett, egy-két csepp eső is esett. Visszafelé Zsitvafödémes volt a végállomás, itt egy gyorsvonatra kellett átszállni. Pont az átszállás ideje alatt esett egy kis „nyári zápor”. A gyorsvonat cseh kocsikból és mozdonyból állt. Érdekes szerelvény, de én csak egy megállót mentem vele, Surányig. Itt a Nyitra felől érkező személyvonatra szálltam, amivel Érsekújvárra mentem. Ezt most nem Búvár, hanem egy Púpos-féleség (bocs) húzta.  Érsekújvárra érve már ment állt a következő vonatom, a Pozsony- Párkány személyvonat. Voltak benne Dunakeszi IC-kocsik is. Gazdag nép a szlovák, ha IC kocsikat járat személyvonatban! Komárom felé egy modern emeletes vonat indult. Párkányig a lehúzható ablakú vagonnak örülve fotóztam az állomásokat. Egyik helyen nagyon hevesen integetett nekem a kalauz, nyilván mert nem látta tőlem a paklikocsi ablakából kihajoló kollégáját. Talán a nyitrai vonaton is ezért voltam ilyen népszerűtlen.

Párkányba érve egy lánynak átvittem az aluljárón a betonnehéz bőröndjét, majd a buszhoz siettem. Egy alacsonypadlós noname akármi volt, de a lényeg, hogy elvitt a hídig. Átsétáltam a hídon, majd a szigeten keresztül indultam a vasútra, mert egy gyerekkori táborozásom helyszínét is meg akartam keresni. Útközben találtam egy csónakszállító kisvasutat is, és persze a tábor tornapályáját is megtaláltam. Jócskán elfáradtam, mire a vasútállomásra értem. Kisvártatva indult is a Desiro, ami egy fárasztó, de klassz nap után visszavitt Klotildligetre.

A teljes album EZEN A LINKEN érhető el.