Immár tizedszer indultam neki a Kisalföldnek, azt a lehetőséget kihasználva, hogy nagynéném Szombathelyen lakozik. Első ilyen utam 2005-ben volt, de volt olyan is, hogy kétszer voltam egy évben. Most az odaúton választottam a klasszikussá vált székesfehérvári útvonalat. Eredetileg a 10:12-kor induló vonatot néztem ki, de a csatlakozást szűknek tartva (vagyis inkább a balatoni vonatok késéseit ismerve…) inkább a 9:00-kor induló vonattal keltem útra. Egy valamikor első osztályúként funkcionáló Halberstadti kocsiba ültem be. A szakaszban egy aranyos kislány utazott az anyukájával, jópofák voltak (: Fehérváron leszállva utaztam egyet a 43-as buszon. A debreceni Cívis buszok prototípusa jött, félig debreceni, félig fehérvári színekben. Épületes látvány, mit ne mondjak. Ezzel elmentem a Csapó utcai fordulóhoz, ahonnan visszagyalogoltam az állomásra. 

Hamarosan jött is a szombathelyi gyors. Egy kedves lány mellé ültem be a fülkébe, akivel egész jól elbeszélgettünk, többek közt az aktuális divat kérdéseit is érintve. Nem értettünk mindenben egyet, de hát ez van (:  Veszprémben beült még három srác, valami buliból jöhettek haza, elég furák voltak, de szerencsére inkább a folyosón voltak. Átvágtunk a Hálaisten-emelkedőn (a tetején így sóhajtottak fel a vonatfűtők régen) és a városlődi szerpentinen. Kolontár felé egyre kevesebb nyoma van az iszapömlésnek, a patakmeder még elég piros, valamint egy épületet meghagytak, és körbeparkosítottak mementóként. Boán szétszedték a vonatunkat, és irány Szombathely. A végállomáson leszállva körbenéztem az immár GySEV-essé vált állomáson: a névtáblán a „repcevasút” logója, a padok zöld-sárgák, mindenhol GySEV-vonatok, többek között a nemrég beszerzett kényelmes „Jenbacher” motorkocsik. Majd befutott a soproni vonat, rajta egy kedves ismerősömmel. Vele beszélgettünk egyet, majd egy öreg, de jól karbantartott ráncajtós Ikarussal mentem a nagynénémékhez.

Másnap a vonatom 11:35-kor indult Sopronba, de már a 10:30-kor induló 3-as busszal ki kellett mennem. A busz maga remek: öreg Ikarus, barna műbőr ülésekkel, 90-es évekbeli feliratokkal (:  Kicsit sétálgattam az állomás környékén, jegyet vettem, majd felszálltam a soproni vonatra, mely egy felújított Schlierenből, egy Ap kocsiból, és egy régi üléses Schlierenből állt. Mivel olyanban még nem utaztam sokszor, a régi üléses Schlierenbe szálltam. Ennek az ülései összehúzhatók, ezt kihasználva a szemközti ülést kihúztam, és feltettem a lábam (: A vonal nem rég lett felújítva, a vonatok jó gyorsan mennek: hiába lehet „tökig” lehúzni az ablakokat, ha párat résre kinyitunk már nagy huzat lesz. Amire viszont zabos vagyok, hogy a régi épületeket eléggé csúnyán újították fel, illetve több ősöreg váltóállító-központot lebontottak.  Új peronok is épültek, jó magasak, a kocsikba szinte szintben lehet beszállni (azt hiszem csak 1-et kell lépcsőzni); valamint a romos épületek helyett esőbeállók épültek.

Sopronba érve esett az eső, de ez nem tartott vissza attól, hogy átmenjek a szemközti boltba csokiért. Utána jegyet vettem, sajnos az Elvira információival ellentétben mégis kell pótjegy a kinézett IC-re. Így vettem pótjegyet 20 km-re. Jó… Na sebaj, úgy sem utaztam még régifajta GySEV-es IC kocsiban.  Amúgy ugyanolyan, mint a MÁV-os csak másmilyen ajtajai vannak. Viszont az Intercity magazin mintájára kiadták a GySEV magazint is. Mellettem épp tálagépen követték nyomon az olimpiai kézilabda-meccs eredményét. Mikre nem jó az ingyen Wifi (: Fertőszentmiklóson leszállva jött a hidegzuhany: az innen Csornára továbbmenő vonatra is kell pótjegy ): Na de mindegy. Volt háromnegyed órám a bécsi vonat indulásáig, addig a faluban sétáltam egy picit, meg az ablakból kiszűrődő kézilabda-közvetítést hallgattam. Lassan visszaballagtam az állomásra, majd bejött a bécsi Talent. Egyedül voltsm felszálló, és Fertőszéplakon sem változott az utasszám. A vonal elég unalmas, sík terepen vezet, inkább az az érdekessége, hogy az első osztrák állomásig ki lehet menni magyar belföldi jeggyel (: Ezt használtam ki én is. Pár perc alatt megérkeztünk Pamhagenbe (Pomogy). 

Itt 20 percem volt a visszaindulásig, azalatt elmentem a templomig. A mellette lévő temetőben egy érdekes sírt találtam: a valamikori plébános magyar nyelvű sírkövét modern keretbe foglalva, német szöveggel kiegészítve éltetik tovább a helyiek.  Lassan visszatértem az állomásra, megcsodáltam az épp zajló vágányépítést meg az automata bringakölcsönzőt (felhívod a számot és megadják a számzáras lakat kódját…), és máris jött a vonatom, mellyel visszamentem Fertőszentmiklósra. Innen át-IC-ztem Csornára, ahol némi várakozás után felszálltam a zöld-sárga színekben pompázó Jenbacher motorkocsira, mely Hegyeshalom felé közlekedett. A kocsi nagyon kényelmes ülésekkel és lehúzható alakokkal rendelkezik,stílusa a 80-as éveket idézi. Az előtérben biciklit is lehet szállítani. Ez a vonal sem valami különösen izgalmas, szép sima hansági tájon halad. Első állomásunk Bősárkány, ami elég nagy állomás, mondhatni a semmi közepén. A második Hanságliget, ami egy kis megálló, de elég nagy forgalmat bonyolít. Talán az egykori hansági állami gazdaság dolgozói lakhatnak itt. Majd következik a vonal legjob helye: Hanság-Nagyerdő, ami valamikor nagyon fontos hely lehetett, ugyanis szép nagy beton-üveg épületet emeltek ide, de most semmi sem található a közelben. Azért a vonat még megáll. Jánossomorján még van némi utasforgalom. Mosonszolnok Bősárkányhoz hasonló, érdekessége, hogy Hegyeshalomtól idáig villamosított a vonal. Hogy minek? Nem tudom. Lassan beértünk a végállomásra, ahol beszaladtam jegyet venni, és megcsodáltam egy üresen pusztuló épületet. Jöttek-mentek a Railjetek, majd én is visszaszálltam a kis sárga motorkocsira. Visszafelé eseménytelen volt az utam Csornáig, ahol 40 percnyi ácsorgás következett. Addig sétáltam egy kicsit, majd leültem a peronra. Szombathely felől az IC sokat késett a GySEV legújabb szerzeményének, egy orosz gyártmányú dízelmozdonynak (Ludmilla) elfüstölése miatt, így a pesti IC csak a soproni kocsikkal indult útnak. Közben mi is elindultunk a kisebb-nagyobb állomásokon át, és első körben csak Beledig jutottunk, ugyanis itt kellett megvárni az immár másik mozdony által vontatott Intercityt. Az időt nem töltöttem tétlenül: körbefotóztam az állomást és a vonatomat is.

Az átmenő fővágány átépítésének megörökítését sem hagytam ki.  A vonalon meglepően sok kis, semmi közepén lévő megálló van. Némelyiknek a teljes berendezése egy tála és egy pad. De a GySEV itt is elkezdte működését: az esőbeállókat kimeszelte, a peronokat rendbe tette.  Hegyfalun is álltunk pár percet (itt kellett volna ácsorogni azt az időt, amit Beleden töltöttünk), majd Ölbő-Alsószelestén egy iparvágányra félreállítva megláttam a „lókötő” Ludmillát. Hamarosan elértük a Székesfehérvár-Szombathely vonalat, ahol a kis motorkocsi kihasználhatta tényleges sebességét. A vasútállomásról ismét az öregecske Ikarusszal utaztam a szállásadómhoz.

A következő nap első fele a helyi járatok megismeréséről szólt. Mivel a Vasi Volán végre bevezette a napijegyet, erre lehetőség is nyílt. Először a 3-as busszal utaztam Oladról a kámoni végállomásig, majd az 1-essel a hangulatos Herénybe, ami valamikor önálló falu volt, később lett csak Szombathely része. A 6-os járat a városszéli Minerva lakóparkba közlekedik, ezt is beutaztam, majd a 26-ossal mentem ki a parkerdőbe. Az utolsó szakaszon a busz már elhagyja Szombathely területét, és egy erdőben halad. A megállók sincsenek kijelölve, de a lakosok tudják, hogy hol áll meg a busz. Egyébként a helyi buszok többsége új beszerzésű, részben alacsonypadlós Credo. Jó látni a fejlődést, de sajnos elég rossz elrendezésű buszokról van szó. Az utastájékoztatás is sokat fejlődött tavaly óta: a nagyobb megállókban kiírják a következő buszt, és a buszokon is van kijelző és hangosbemondó is.  

A helyi buszok után ismét Jenbacherre szálltam, mellyel Gyöngyösfaluba utaztam, hogy kipróbáljam a helyi kalandparkban található kisvasutat. leszállás után körbeszaglásztam az állomást, majd egy biciklijét toló embert megkérdeztem, hogy merre induljak. Kissé borgőzös, de azért érthető tájékoztatást adott, meg amúgy is ki volt táblázva az út. Két kilométeres séta után érkeztem meg a Holdfény ligetbe, ahol jegyet váltottam, majd a Fahoroszkóp-ösvényen (igen, ilyen is van) végighaladva elértem a kisvasút végállomásáig, mely pont indulni készült, így fel is pattantam rá. A szerelvény egy régi osztrák (Jenbacher gyártmányú) bányamozdonyból, és négy, csillealvázra épült személykocsiból áll, a sínek is valami ipari üzemből kerülhettek ide. A vasút 2008-ban épült, és valamiért a vasútbarát társadalom előtt jó sokáig ismeretlen maradt. A pálya egy 1 km hosszú körpálya, a mozdonynak körbejárnia nem kell. A vonal szép erdőben halad, félúton megáll a vonat, hogy az utasai megnézhessék az ott felépített kis kápolnát. Két kört is mentem vele, egy harmadikat pedig futva követtem, hogy fotózhassam. A vonat csak lépésben halad, könnyű utolérni (: Nagyon aranyos az egész, érdemes megnézni!

Lefelé még megnéztem a porta épületében felépített pofás kis terepasztalt, ami működőképes, de mindig kisiklik a mozdony. Lassan ideje volt visszaindulni az állomásra, így el kellett búcsúznom a szép Holdfényligettől, és újra nekivágtam a két kilométeres túrának. A vasútállomáson beszéltem pár mondatot az épület lakójával is, de elég fura alak. Mindenesetre szívén viseli az épület és a megálló sorsát, ez pozitív. Lassan megjött a vonat, megvettem a kalauztól a „bekarikázós” jegyet, és irány Szombathely. Az állomásról most egy újabb Ikarusszal mentem ki Oladra.

A negyedik napon csak délután keltem útra: Ötkor indult Pécsre az a három Halbiból és egy Csörgőből álló vonat, amelyre felszálltam, hogy Kanizsáig utazzak vele. Ez egy nagyon szép vonal: kellemes zalai dombos tájon vezet, és eléggé fővonal jellegű. Ja és az állomások is szépek! Zalaszentivánig már ez a vonal is GySEV-es, ezen a szakaszon zöld ruhás kalauzok jöttek, majd jöttek helyettük a kékek. Ugyanitt szállt fel egy nagymama, aki után a kis unokája nagyon sírt… (: A vonal második felén is eseménytelen volt az út. Nagykanizsán már ment állt az a személyvonat, amellyel tovább utaztam Siófok felé: V43+ 4-5 Bhv. Zalaszentjakabon ácsorogtunk egy kicsit a szembejövő vonatra várva. Érdekes, hogy a szolgálat nélküli állomásokon is kijelölték a vasutasok dohányzóhelyét. Sávolyon megállva volt egy leszálló, majd kalauz indította a vonatot. Ekkor hirtelen még valaki leugrott, akit vagy 4-5 ember követett, babakocsikkal mindennel. A vonat már közben meg is lódult már, de újra visszafékezett a vezető. A kalauz leszállt, nem értette, miért nem indulunk. Akkor látta a népes leszállósereget. Fonyód környékén már besötétedett. Mellettem egy MÁV-START dolgozó közvetítette valakinek telefonon az útját. Jócskán elfáradtam, mire Balatonszéplak felsőre értem, ahol leszálltam, és hazagyalogoltam.

A teljes album EZEN A LINKEN érhető el.