Egy vasútmániás esete a töri szakkal

Már régóta akartam egy hosszabb dél-alföldi vonatozásra menni, és adódott az a lehetőség, hogy egy ismerős lánynál aludjak Hódmezővásárhelyen. Kaptam az alkalmon, és egy augusztus eleji pénteken útnak indultam. Korán keltem, hogy a reggel hat órakor induló buszt elérjem a piliscsabai buszmegállóban. Mostanában a vonatpótló buszok annyira lassúak és ritkák, hogy többször ráfanyalodtam a kényelmetlen és zsúfolt Volánbuszra. Most is még épp egy ülőhely várt rám a buszon, amúgy eléggé tele volt. A csuklós Volvóval az árpád hídig mentem, majd a lerobbant 3-as és a szép új 4-es metróval a Keletiig mentem. Itt volt még időm, így jegyváltás után még sétáltam egy kört a Garay utcában „otthagyott” 78-as troli vágállomása felé. Aztán egy szelet 199 forintos pizzával a kezemben feészálltam a lőkösházi gyorsvonat bautzeni fülkés kocsijába. Külön érdekesség, hogy a vonaton volt egy „posta” bhv kocsi is. Akik wifit szerettek volna, azoknak jó hír, amúgy nem túl kényelmes ilyen hosszú útra. A Budapest-Újszász-Szolnok vonal díszei a szépen felújított állomásépületek, melyek századfordulós hangulatot árasztanak. Azonban némelyik felújítása megakadt, és tető nélkül állnak, mellette pedig konténerekben működik a forgalmi iroda vagy a jegypénztár. Megint máshol szép kő esőbeállókat építettek, melyekről már potyog/lelopták a burkolatot. Ezeknek megéri fejleszteni :(

(Sülysáp vasútállomása a felújítás előtt)

A folyosón egy nő jött-ment egész úton a vizslájával meg egy kisfiúval. A vizsla egyszer a fülkébe is bejött ,és jól megnyaldosta a lábam :D Aztán Szolnokon leszálltak. Szolnok után átmentünk az éppen csere előtt álló Tisza-hídon, majd némi alföldi vonatozás után megérkeztünk Mezőtúrra. Itt volt egy órám, úgyhogy elővettem a fényképezőgépeket: a digitális gép mellett ugyanis a régi Szmenát is magammal hoztam. Fotóztam fémből hegesztett boltcégért, régi robogót, Warsawa-nak titulált, ám valójában Chevrolet sínautót, MMV-s mozdonyt, Szilit, Bézét, meg ami még jött.

Az állomás újra kifejezetten pozitív arcát mutatta a szép régi, Tiszavidéki vasút által épített állomásépülettel és a stílusban hozzá igazított, de alig néhány éves perontetőkről. Ritka eset, hogy még az állomási büfé is működik. Az utazóközönyég azonban most nem éppen javította az állomás megítélését: emberek feküdtak a padon, kiabáltak, stb. Közben elmentem a közeli „Vasút ABC”-be is, de elég szegényes kínbálata volt. Végül vettem egy tábla csokit vendéglátómnak, magamnak meg egy szolnoki túró rudit. Olyant nem láttam még, de elég finom volt. Végül felszálltam a kicsit érthetetlen helyen álló Bz-re (a pénztártól kijövet jobbra van, de az aluljáró meg balra, így sokat kell kerülni), és kiderült, hogy akár a következő vonattal is jöhettem volna, mert megvárta azt is. A pótkocsi végébe ültem, a nagy panoráma-ablakhoz, ahogy azt vonatozásaim hőskorában is szoktam. Egyrészt innen a legjobb a kilátás, másrészt itt vannak lehúzható ablakok, ahonnan tudok fotózni. Első megállónk Pusztabánréve volt, majd következett a Körös-híd, és a festői fekvésű Halásztelek. Szarvason az utasok többsége leszállt, többek között egy idős házaspár, akik rengeteg csomaggal érkeztek a szarvasi nyaralásra, és alig bírták lepakolni a bőröndöket a magasnak nem éppen nevezhető peronra. Aztán jött az igazi tanyasi világ, itt-ott egy kisebb településsel, vagy éppen egy tanyacsoporttal, na meg az elmaradhatatlan, legendás Kisszénás állomással, mely eléggé érdekes módon a nagy puszta kellős közepére épült.

Az állomás még működik, most épp egy gabonaszállító tehervonat várt itt arra, hogy megérkezzünk, és szabad legyen a pálya. Nagyszénás állomásán nem valami igényes a környezet: a beton lábú padok deszkái elkorhadtak, ezért odatettek egy-egy várótermi padot a betonlábak közé. Aztán azok is elkorhadtak, és ki is dobták őket... most csak az üres betonlábak szomorkodnak az állomáson. Vagyis nem, mert a támla-deszka rajtuk van. Csak át kellene tenni az ülőlap helyére őket, és máris le lehetne ülni... de nem teszik :( A vonal másik furcsasága Orosházi üveggyár megállóhely, melynek esőbeállójából valamikor régen kitörték az üvegeket, az üveggyár pedig azóta sem pótolta, példás „cégért” állítva ki így magának. Orosházán álltunk tíz percet, addig lefotóztam a vonatomat, a Szeged felé induló 001-es Usgyit, meg a hátsó vágányon ácsorgó 20-as Nohabot. Bár mivel tényleg ott volt, inkább Yes-habnak kellene nevezni :)

Orosházán egy kissrác ült le mellém a kocsi végébe, és volt Pitvarosig útitársam. Kardoskútnak nagyon aranyos állomása van, Tótkomlóson pedig pályafenntartós kiskocsikból készítettek padokat az épület mellé. Mezőhegyes előtt egyre sűrűsödtek a tanyaközpontok és majorságok, majd a cukorgyár romjai mellett megérkeztünk a faragványairól híres állomásépület elé. Itt lefotóztam azt a vonatot, amire átszálltam, majd megállított a mozdonyvezető, hogy mutassam meg a képet, hogy nem közelítettem-e rá. De nem, mert engem a vezér úr nem érdekel, csak a piros „almásláda”.

Itt is szerettem volna a pótkocsiba szállni, de senki sem ült ott, így a biztonság kedvéért a motorkocsiba szálltam. A vonalon már csak napi 2 vonat jár, pedig kifejezetten nagy forgalmú vonal volt a ritkítás előtt. A többi állomás is nagyon szép, többön vannak a mezőhegyesihez hasonló szép faragott fa díszek. Nagylaki Kendergyár környékén új autópálya épül, ahová vonatokkal hordják a követ. Emiatt lesz majd vágányzár is. A vasút Nagylaktól közvetlenül a román határ mellett halad, látszanak az ablakból a „figyelem, államhatár” feliratú táblák. A szántóföldeken belvíz van, szép nagy gémek köröznek felettük. Lassan beértünk makóra. Az állomáson mindenfelé gyomirtóvonatok, meg lerobbant postakocsik álltak. A váróban egy részeg (vagy bolond??) ember kiabált magában.

Bementem a forgalmi irodába, hogy megkérdezzem, merre van a buszállomás. Szép „szögedi” tájszólásban kaptam a választ. Aztán elindultam a belváros felé, egy lány pedig arról panaszkodott a másiknak az utcán, hogy egy fiú ismerőse szerint a nőnek az a dolga hogy „otthon legyen, mosson, főzzön, meg rendezze a hagymát” - tipikus Makó! :D A központban megtekintettem Makovecz híres épületeit, majd a szintén általa tervezett buszállomáson felszálltam a hódmezői buszra. Az apróm épp elfogyott, a sofőrnek nem volt váltópénze, így a pénztárba kellett visszaszaladnom pénzt váltani. A pénztáros néni rendesen ki volt akadva, hogy miért nem hoztam aprót. De most komolyan, nem az a dolga a Volán pénztárosnak, hogy az utasok dolgát megkönnyítse?

Na mindegy, végül is sikerült feljutnom a buszra, ahol a vezető épp egy számára ismeretlen buszt vezetett, így indulás előtt a kollégája mutatta meg, hogy mi hogyan működik. A busz útvonala olyan igazi délalföldies, itt-ott egy-egy földbe szúrt tábla jelzi a megállót, menetrend nincs, tanya is csak pár darab a közelben. Közben egy település van csak, Maroslele. Itt felszállt két nő meg egy kisfiú, hatalmas csomagokkal, benne mindenféle portékával. Rá nem bírtam jönni hogy mi célból. Lassan megérkeztünk Hódmezővásárhelyre, ahol vendéglátóm már várt is. Végigjártuk a várost, megmutatta a városházát, melynek magasabb tornya van, mint a szegedinek, mert ezzel próbálták megszerezni a megyeszékhelyi címet Szegedtől – persze sikertelenül. Meg láttam egy eléggé régi templomot, melyet érthetetlen okból új templomnak neveznek :D Meg persze megnéztük a kerámia oszlopairól és népies bútorzatáról híres Népkert állomást is. Utána éjjelig beszélgettünk, majd elmentünk aludni.

A TELJES ALBUM EZEN A LINKEN ÉRHETŐ EL