Eljött a napja a Trains.hu sokadik fotósvonatának. Immáron harmadszorra ment a járat Recsk felé. Miután előző nap sikeresen leadtam a szakdolgozatomat, nyugodtan mehettem vonatozni, egyfajta ünneplésként. A rádió már háromnegyed ötkor ébresztett, hiszen fél kilenckor már Hatvanban kellett lenni! Szerencsére még nem kezdődött el az „életmód magazin”, így nem ment el a kedvem az élettől már reggel. Szóval gyorsan felpattantam, kajáltam, felöltöztem, és usgyi a buszmegállóba. Azért mentem busszal, mert ha vonattal mentem volna, túl kevés idő maradt volna Budapesten az átszállásra. A busz érkezését a korai időpontra tekintettel pontosan vagy még előbb vártam, de kb. öt percet késett a vonalon megszokott csuklós Volvo. Eléggé tele volt, de azért jutott ülőhely is. Ezzel a Flórián térig mentem, ahol átszálltam egy 1-es villamosra, ami nem a szokásos Tatra villamos, hanem KCSV7 volt. Ezzel a Puskás Stadionig utaztam, ahol kis várakozás után felszálltam a Kecskemét-Salgótarján buszra, ami meglepő módon emeletes busz (Ikarus E99) volt. Persze az emeletre ültem. A beltér magasságát nem rám (198 centi) méretezték, de ülve azért el lehet férni. Inkább azzal volt bajom, hogy meleg volt a buszban. Iskolásokkal utaztam együtt, akik korfball-meccsre mentek. Na, erről a sportról se hallottam, de utánakeresve egész jónak tűnik. Egyórás út után érkeztünk meg hatvanba, ahol átmentem a vasútállomásra, vettem egy üdítőt a restiben, és megkerestem a többieket a már bent álló különvonat környékén.
A vonat két különböző fülkés kocsiból: egy győri B-ből és egy lengyel Bo-ból állt, és egy öreg Dácsia húzta. Rövidesen beszállás, majd indulás! Kisterenyéig jórészt megállás nélkül haladtunk, Pásztón volt egy kereszt, ott először nem akartak leengedni minket fotózni, aztán meg csak fotózhattunk. Elvégre csak fotósvonat, vagy nem? Közben nézegettük Tősgyökeres Szentesi kolléga fotóit, meg hallgathattuk HáBé vicceit arról, hogy ki hová tősgyökeres. Persze minden megállásnál változott a fülke utasainak összetétele. J Közben megérkeztük Kisterenyére, ahol immáron harmadszor végezték el a Trains.hu rajongói önkéntes alapon a gyalogos felüljáró próbaterhelését. Még az sem zavarta őket, hogy kaptak egy kis kormot a Dácsörgőtől. Hogy mitől Dácsörgő? Hát mert olyan Dácsia, amiben Csörgő motor van! Fél órát fotózkodtunk, majd elindultunk az elveszett síneken. De nem jutottunk sokáig, mert a kisterenyei előjelzőnél már meg is álltunk fotózni. Szép, tágas mező, a távolban egy kis bakterház romjai, amely már a gyulaaknai iparvágány kiágazásához tartozik.
A kiágazásnál is készült pár fotó, és indultunk tovább. A következő megállás Nemti előtt volt, ahol egy dombra másztunk fel, és onnan fotóztunk-videóztunk. A vonat közben előrement a megálló utáni Zagyva-hídig, ahol újabb fotók készültek. Megálltunk még egy erdei útátjáróban, meg a korábbi fotósmenetekről jól ismert tágas dombon Mátraballa előtt. Ballán sokan kijöttek a vonatot megnézni –ritka látvány az errefelé, mert a középső szakaszon nincs tehervonat sem. Megálltunk egy legelős domboldalnál is, ahol épp jött egy traktor. Endre leszaladt a dombról, és hősiesen megállította, hogy jó kiegészítője legyen a képeknek.
Később jött még egy traktor, de azt már megállítás nélkül is bekomponáltuk a képbe J A következő megállás Mátraderecske megállóhelyén volt, ahol az állomásépület lakói megengedték, hogy felmásszunk a lapos tetejű épület tetejére. Egy öreg vaslétra volt az erre szolgáló alkalmatosság, amely az udvarból indult. Azt meg egy pitbull őrizte, de szerencsére megkötötték. Miután jól elállítottuk a lakók TV-antennáját, elkészítettük a megfelelő fotókat. Nem volt olyan jó fotóhely, de azért jó buli volt felmászni.
Ekkor már kezdett szemerkélni az eső. A következő, Kanázsvár környékén lévő fotózáskor már határozottan durván esett, így –mivel ez a hely már megvolt nekem régebbről- inkább kihagytam. Kisvártatva megérkeztünk Recsk-Parádfürdő állomásra, ahol már várt minket a meleg ebéd a váróteremben. Mivel a padokat már elvitték, sörpad-garnitúrákat szerzett a vendéglős, és azokon ehettük meg a palóclevest és a sztrapacskát (vájt fülűeknek: bryndzové halusky). A pénztárablakra ragasztva még megvannak az eredeti hirdetmények. A mozdony is kapott inni, mert elfolyt a hűtővize. A művelethez az épület lakóinak létráját is el kellett kérni. Az eső most is borzalmasan esett, így a visszainduláskor nem sokan mentek ki fotózni a vulkáni kúphoz, ami amúgy jó fotóhely hírében áll.
Visszaútban még egy nagyobb fotómegállás volt egy tágas domboldalon, amit a villanypásztorokból és a tehénlepényekből következtetve legelőnek használnak. Ekkor már csak szemerkélt az eső, de mindenkinek párás volt az objektíve, szóval kábé minden harmadik-negyedik kép sikerült használhatóra. Akinek volt napellenzője, az most jól jött esővédőként.
Még egy megállás volt a mátramindszent iállomáson, aztán irány Kisterenye. Itt körbejárt a mozdonyunk, és a késés ellenére vagy fél órával a tervezett érkezés előtt már Hatvanban voltunk. Nem is volt rossz, hogy így sikerült: ugyanis a Nosztalgia kft. Leója épp arra járt két dozátoros kocsival. Azt is lefotóztuk. A vezér meg gondolom nézett nagyot, hogy honnan a csudából került elő ennyi fotós…
Innen a sátorajlaújhelyi gyorssal mentünk Pestre, ahol pont nem értem el az esztergomi vonatot, úgyhogy megettem egy hamburgert meg ZIU-ztam egy kört, és csak utána szálltam fel a Piliscsaba felé tartó Desiróra…
A TELJES ALBUM EZEN A LINKEN ÉRHETŐ EL
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
