Wolsztyni tapasztalat 1. rész

DSCF7646aa (Copy)

A Rákospalota-Újpesten végzett vágányzár miatt vonatunk a Nyugatiból indult, a négyen szálltunk fel a Metropol EN Lengyelország felé menő közvetlen kocsijára, majd további egy utas, Vekker András csatlakozott hozzánk Vácon. Reggel Wroclawban szálltunk le a több vágányt átívelő csarnokban, a felújított utascsarnokban beszereztük a továbbutazáshoz szükséges jegyeket, majd szétnéztünk az állomás környékén, ahol meglepődve tapasztaltuk, hogy hat óra környékén is 2-3 percenként követik egymást a villamosok. Egy átépítés alatti fővonalon Intercityvel mentünk Lesznoig. Az állomás két jól elkülönülő részből áll: a fővonali, átépítés alatti vágánycsoport és a továbbra is retró hangulatú rész között van a felvételi épület, és a rendelkező torony (Ls), valamint egy buszforduló, posta, boltok és egyéb, részben vasútüzemi célú épületek.

A képen a következők lehetnek: éjszaka, égbolt, kosárlabdapálya és túra/szabadtéri

DSCF7539 (Copy)


A délelőtti személyvonattal indultunk Wolsztynba, az Ol49 59 pályaszámú gőzmozdony vontatta vonattal. A vonalszakasz egykor jóval forgalmasabb lehetett: mára hat állomásból kettő maradt meg, van, ahol a vágányokat is felszedték, vagy kikötötték, a használaton kívüli felvételi épületek elé esőbeállókat létesítettek. Blotnica megálló-rakodóhelyen az egykori állítóközpont megmaradt, innen kezelnek egy mechanikus, teljes csapórudas sorompót és egy fénysorompót is. A megmaradt mellékvágány miatt az itteni esőbeálló kissé távol került a fővágánytól, a kettő között van még egy felszedett vágány helye is.

DSCF7555 (Copy)


Wolsztyn öt csatlakozó vonalából három működik, a vágányhálózat és a biztosítóberendezés kialakítása miatt az egyes vonalak felől használható vágányok száma erősen korlátozott, olyan irány is van, ahonnan csak kitérőben lehet bejárni, bár a vágányhálózat egyenes irányú bejáratot is lehetővé tenne. A korábbi képekről látott modern épület felújítás alatt áll, így a pénztár konténerben üzemel, és az aluljáró is csak részben használható – ma már az aluljáró is feleslegesnek tűnik, jó lenne, ha a felújítás után is lenne legális szintbeli átjárási lehetőség a peronok között. Elfoglaltuk a szállásunkat a fűtőház melletti épületben, szemben a Wl jelű rendelkező toronnyal. Az időbeosztás miatt csak ekkor volt lehetőségünk megnézni a múzeumot és informálódni – az utóbbi kissé hiányosra sikerült. A délutáni gőzösös vonattal Wloszakowice állomásra mentünk, ahol mindenki más pontról fotózta az induló vonatot.

DSCF7633 (Copy)

DSCF7668 (Copy)

A megismert német eredetű többközpontos berendezések más elrendezés szerint működnek, mint a nálunk ismertek: nincs önálló rendelkező készülék, az állomás két végén lévő berendezés egymással van függésben. Ezen az állomáson az egyik berendezés a felvételi épületben van, így csak az állomás hosszú végén, Leszno felől van váltókezelői őrhely. Az alakjelzők gyakorlatilag sebességjelzést adnak, a kijárati jelzők kitérőből két karral engedélyezik a kihaladást. Bepillantottunk a felvételi épületben lévő berendezéshez, ami után kisebb vita alakult ki bizt.beres útitársaink között a két kijárati jelzőt kezelő állítóemeltyű fogaskerekei körül, majd néhányan kimentünk a hívójelzéssel is felszerelt alak bejárati jelzőhöz. A Lesznoból visszaérkező, itt keresztező gőzössel mentünk Wolsztynba, ahol némi városnézés után vacsorázni mentünk. Az étteremben a pincér még emlékezett ránk a vonatról.

A képen a következők lehetnek: vonat, égbolt és túra/szabadtéri

Második nap a hajnali gőzösös vonattal Lesznoba mentünk. Út közben a vonat teljesen megtelt, főleg diákokkal, akik a leckeírással voltak elfoglalva. A körüljárás után rövid városnézés következett, majd egy modern motorvonattal indultunk a retró vágánycsoportról. A kétvágányú, nem villamosított pálya helytelen vágányán mentünk egy egyetlen vonali váltókörzetessé visszabontott állomáson át egy félig modernizált, egyközpontosított állomásig. Krobia egykori elágazóállomáson négyen szálltunk le – András továbbutazott.

DSCF7764 (Copy)


Az állomás jellegzetes, nyers tégla borítású felvételi épülete elhagyatott, a biztosítóberendezés kialakítása miatt szolgálat csak a tornyokban van, menesztés nincs. Az alak bejárati jelzők csak a helyes vágányok felől vannak, az átmenő fővágányok mellett is csak a helyes irány felőli oldalon vannak kijárati jelzők, viszont egyes kijárati jelzők mellett alak tolatásjelzőket is felállítottak. Kisétáltunk az egyik megszűnt mellékvonal felé, ahol a föld már nagyrészt befedte a ma is ott lévő vágányokat. Furcsa, hogy a mellékvonalak között nem volt közvetlen kapcsolat - egyébként a két megszűnt mellékvonal miatt az állomás kissé a bánáti Jebel állomásra emlékeztetett. A két átmenő fővágány között széles peron van, de az épülethez közelebbi vágányon álló vonatra nem erről, hanem az épület felől lehet felszállni.

A képen a következők lehetnek: égbolt és túra/szabadtéri

A képen a következők lehetnek: égbolt és túra/szabadtéri
- - -
Míg a többiek Krobia állomást nézték, én (Vekker András) Krotoszyn állomásig utaztam. Itt keresztezi egymást a Leszno­-Ostrow és a Wroclaw-Gniezno vasútvonal. Az ostrowi kétvágányú vonal kikerüli az állomást, egy egyvágányú leágazásra kell letérnie annak a vonatnak, amelyik ott is meg akar állni. Az állomáson egy igencsak szocmodern felvételi épület áll, előtte az egykori kisvasútra emlékeztető szoborgőzössel és két kocsijával. Van itt egy kis körfűtőház is, melyben ma kerékjavító műhely üzemel. Ki akartam menni a toronyig, de a szemfüles vasútőr rám szólt, így a másik irányban nézelődtem inkább.

DSCF7783 (Copy)

DSCF7868 (Copy)

DSCF7789 (Copy)
- - -
Lesznoba a gőzös előtt érkeztünk, majd a némi szabad program után a délutáni vonattal visszaindultunk. Nowawies Mochy állomáson a lassabb haladás és a wielkowicei keresztnél történő várakozás miatt már csak 40 perc van a gőzös, és a követő személyvonat között, így éppen belefért egy rövid állomásnézés. Az állomás váltókezelői szolgálati helyén - NM 1 - szóba elegyedtünk a váltókezelővel – ez különösen nehéz volt, mert semmilyen közös nyelvet nem beszéltünk, ezért pár nemzetközi szakszó (block, semafor, induktor), mutogatás és fényképek mutatása után sikerült megértetni magunkat. A kis állomás három fővágánya közül egyet már kizártak a forgalomból, a másik kettő elég a napi két kereszt lebonyolításához.

A képen a következők lehetnek: vonat, égbolt, fa, növény és túra/szabadtéri

A képen a következők lehetnek: égbolt, felhő, fű és túra/szabadtéri

DSCF7921 (Copy)


Furcsa, hogy az itteni forgalmi dolgozók nem viselnek egyenruhát, és vonatmenesztést is csak egy esetben, írásbeli rendelkezés átadása után, egy vonatkeresztnél láttunk Wielkowicében. A gőzmozdonyos vonatot a jegyvizsgáló rádión hatalmazza fel az indulásra. Az érkező személyvonattal hárman Wolstyn helyett Zbaszyn fővonali elágazóállomásáig utaztunk. Ekkor még nem tudtuk, de egy nappal korábban helyezték üzemen kívül az állomásból megálló-rakodóhellyé visszabontott Tuchorza biztosítóberendezését, miután üzembe helyezték a fénysorompót, így már csak egy állomás, Stefanowo maradt a Wolsztyn-Zbaszyn szakaszon.
Zbaszyn az eddigi viszonylag jó állapotokhoz képest megrázó állapotban volt: két kihalt felvételi épület, ahol a toronyban lévő forgalmi szolgálat miatt csak pénztár van. A perontetők nem voltak jó állapotban, az utolsó peronon lévőnek már csak a lábai voltak meg. Az állomás a település központi részétől messze van, és a felvételi épülethez vezető utca is részben burkolatlan, illetve kivilágítatlan, ennek ellenére voltak utasok. Később kiderült, hogyhogy a két világháború között határállomás volt, azért voltak a nagy épületek (Kb. Gyimesbükk - Ghimes állomás megfelelője). Végül az aznapi utolsó vonattal visszautaztunk Wolsztynba.

A képen a következők lehetnek: égbolt és túra/szabadtéri

 

 

Munkatársak:
Írta: Filep Zoltán
Kiegészítette: Vekker András
Ellenőrizte: Szloboda István
Felülvizsgálta: Opperheim Gábor
Jóváhagyta: Farkas Balázs.

A bejegyzés trackback címe:

https://siofok35.blog.hu/api/trackback/id/tr6915513372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Egy vasútmániás esete a töri szakkal

Siófok helyett egy ideje Vácon élek, és a töri szakot is már régen elvégeztem. De vasúti kalandjaim folytatódnak! Útra fel!

Friss topikok

  • fizolt: @Albu: Daruvár tudtommal üzemel, Szirács tudtommal megvan, de nincs személyzet, nem kezelik. Sze... (2023.05.14. 12:45) Ismerkedés a horvát vasúttal
  • JasonX2: nevtelenutazo.blog.hu/2014/09/22/2014_08_31_20_eves_jubileumi_2_resz_a_kaosz_szive_helyett_a_107-e... (2018.03.30. 07:29) Kétnapos keleti elveszővágány-túra (Fedőnév: Ojjektum túra)
  • siófoki35: Állítólag a Fortepan és a Portraitpan emulzió nem különbözik, csak az antihalo réteg matt. (2014.07.27. 22:26) Négyzetesen a világ
  • delejezoe: Te lehetsz az egyetlen, aki egy gép ismertetőjénél kihagyja az objektív gyújtótávolságát. :) (2014.07.15. 21:18) SMENA-8M, a retró fényképező
  • nevetnijo: Szerintem is nagyon jó kezdeményezés. Ha csak tehetem elmegyek, és én is fotózgatok. (2013.04.30. 15:41) Budapest100

Linkblog

süti beállítások módosítása