Egy vasútmániás esete a töri szakkal

Filep Zoltán írása

Reggel a fél nyolcas vonattal indultunk Timisoara Sud-ről. Az előző nap kihaltnak tűnő állomáson sokan várakoztak, az egy egységes motorvonat teljesen megtelt. Bár a pálya jó, gyorsan mentünk, valahogy mégis összeszedtünk tíz perc késést, ezért kicsit tartottunk tőle, hogy lekéssük a csatlakozást, de több átszálló is volt, így megvártak minket is.

Berzovia/Zsidovin - Oravicabánya vonalon a magánvasutas átvétel, kényszerű leállás, újraindulás, majd ismételt leállás után a CFR egy pár vonatos szükségmenetrendje van érvényben, amit egy Temesvárról kölcsönzött kis Malaxa motorkocsi csinál. Az utasok nagy része az első megállóig utazott, majd a vonat a dombokra egy erdős részen kapaszkodott fel. A könnyű motorkocsi itt nagyon lelassult, a vizes pályán egy kilométert 2-3 Km/órás sebességgel tettünk meg, majd a végefelé a sebesség egy Km/óra alá csökken - máig bánom, hogy nem szálltam le a vonat után gyalogolva fotózni az erdei részen cammogó vonatot. Végül kiértünk a problémás részből, ekkorra fél órára nőtt a késés, ami már az Oravicai vonat elérését veszélyeztetné.

A jegyvizsgáló meglepetésünkre tudott magyarul, kiderült, hogy ő lesz az Aninai vonat jv-je is - így az mindenképp megvár minket - ezt a vonatot pedig a létszámhiány miatt túlórában csinálja. A vonalon nagyon erősen leegyszerűsített forgalmi szolgálat van, a jegyvizsgáló a kereskedelmi, vonatkísérői és kocsivizsgálói teendők mellett fedezi a korábban sorompókezelők által őrzött útátjárókat is - ez némileg növeli a menetidőt, túl sok értelmét nem láttam. Surduc Banat állomáson a vonat két percet áll, a késés ellenére is: amíg a jegyvizsgáló a forgalmistától átveszi a sorompók kezelésére vonatkozó írásbeli rendelkezést, van idő néhány fotó készítésére.

A vonalon ezen kívül még egy helyen van forgalmi szolgálat, de az alakjelzők már egyik helyen sem működnek, fő feladat a napi egy pár vonatra az állomási sorompó fedezése, kezelése, esetleges tehervonati keresztek lebonyolítása. Nagyszurdokon már a sorompót sem csukják le, a kicsit jobb állapotúnak tűnő Gradinari Caras-on (Kákófalva) már fénysorompó van az átjáróban, amit viszont a kiiktatott jelzők miatt semmi sem fedez. Még néhány kihalt megállóhely, felszedett állomás után a dombvidéki pályán lassan beértünk Oravita állomásra, ahol ismét működő jelzők vannak, rozsdás vagonroncsok mellett haladunk.

Itt vár minket az Aninára induló vonat, amin egy csoport már várja az indulást. A vonal a Zsidovinival részben párhuzamosan halad egy részen, egy hídnál még rálátás is van a völgyben haladó másik vonalra. Később a vonat a hegyek között egy felszedett megálló-rakodóhely kiágazásánál, majd a működő jelzőkkel, fénysorompóval, forgalmi szolgálattal rendelkező Lisava állomáson áll meg egy percre - érdekesség, hogy itt is alakjelzők működnek, pedig az állomást csak 1980-ban létesítették, akkor került át jelenlegi helyére. Köztudott, hogy a vonal elsősorban teherszállításra épült, sok híddal, alagúttal, szűk ívekkel; sajnos a teherforgalom leépülése után így főleg turisztikai forgalomra alkalmas a vonal, a hosszú menetidő és a településektől messze lévő állomások, megállóhelyek miatt ma nem igazán elképzelhető, hogy valaki napi szinten vegye igénybe a vonatot. Bár a vonal szinte végig a hegyoldalban halad, nyáron az erdős részek miatt kevés helyen van jó panoráma a völgyre, főleg a völgyhidakon.

A vonat ablakait alig lehet lehúzni, az utasok egy része a nyitott ajtókból hajol ki az űrszelvénybe lógó fák közé, szakadékok fölé. Gerlistye állomás a vonal különleges kialakítású szolgálati helye, amin a vonali vágány csak az állomás egyik végébe csatlakozik. Itt már fényjelzők vannak, de azok sem működnek, a forgalmista legyalogol a völgybe, hogy szóban engedélyezze a vonat behaladását, majd felfelé már a vonat hozza. Indulás után a szűk alagúton megyünk át, amit valamikor elkezdtek szélesíteni és magasítani, de leálltak a munkák, így pár centiméterre kihajolva már megérinthető az alagút fala.

A késés miatt kevés idő lesz a végállomáson, nem lesz elég idő elmenni ebédelni: az eddig is sok feladattal rendelkező jegyvizsgáló most végigjárja a vonatot, megkérdezi az utasokat, hogy ki szeretne pizzát rendelni a végállomásra. Az összedőlés határán álló bányaépületek mellett behaladunk Aninára, keresztezünk egy sorompóőr által fedezett átjárót, majd megérkezünk a végállomásra. Itt a mozdony körüljár, majd a megérkezik a pizza is, amit a büfében fogyasztunk el végül az állomási kútnál feltöltjük vízkészletünket. A nagy teherforgalom emlékeként itt is megmaradt egy gyalogos felüljáró - erre most sem hajléktalan nem települt, se nem életveszélyes (eltekintve az egyik lépcsőforduló hiányzó pallóitól) - egyszerűen csak azért használhatatlan, mert a egyik feljáratot benőtte a növényzet, néhány kép készítésére azonban alkalmas.

Visszaúton ismét megállunk Gerlistye előtt, ahol legalább egy vörös fény még van a bejáraton. A forgalmista az alagúton át gyalogol idáig, a jegyvizsgáló szerint egyszer úgy megkergették a vadlovak, hogy a jelzőre mászott fel előlük. Lassan haladunk le a hegyről, végül visszaérünk Oravicára. Itt a csoportos túrázók szétszélednek, mi még néhány percig beszélgetünk a jegyvizsgálóval, majd gyors bevásárlás (Sörbet kapható) után mikrobusszal utazunk Resicabányára. A völgyben elnyúló iparvárosban a megszűnt villamosvonal megállója mellett szállunk le, majd lesétálunk a vasútvonal végállomására. Romániában hagyományosan a településen belül elfoglalt helyzet alapján nevezik meg az egy településen lévő állomásokat. Resita Sud állomást néhány éve újították fel, a fedett, magas peronok, kamera és utastájékoztató rendszer mellett megmaradt a panelházak között eltörpülő régi felvételi épület, és az alakjelzős, helyszíni állítású váltós SBW. biztosítóberendezés. Egy kellemes beszélgetés során a forgalmi szolgálattevő útbaigazítása szerint indulunk Resita Nordra, a mellékvonali vonatok végállomására.

Váratlanul ér a helyi lakosok kedvessége: egy nénitől próbáljuk megkérdezni, hol kapható buszjegy, erre a sajátjaiból ad el nekünk a hivatalos áron. A buszon hamar találkozunk egy ellenőrrel, a fiatalok átadják helyüket az időseknek. Nord előtt leszállunk megnézni a gőzmozdony-skanzent, majd a vágányok mentén besétálunk a gazzal benőtt állomásra. Bár az ide vezető vonalak közül még a fontosabb, villamosított is alakjelzős, mellékvonal-jellegű, az állomás kiterjedt vágányhálózattal, komoly kihasználatlan infrastruktúrával rendelkezik - az előző rendszerben többet költhettek rá, mint a környékbeli vonalakra együttvéve.

Innen a mellékvonalon indulunk vissza Temesvárra, egy szép, de sajnos szemetes folyó völgyében. Vaisova állomás után egy furcsa, falusi főutcára érünk, amit baloldalról egy lakótelep határol - bár a vonalon több önálló sorompóőrhely, illetve fénysorompó van, ezen a részen a sok útátjáró miatt már meg sem próbálták ezeket biztosítani, inkább a vonat sebességét csökkentették. Berzoviától ismerős a terep. A magántársaság forgalmistái valahol egyenruha és szolgálati jelvény nélkül, kézlendítéssel menesztik a vonatokat - a dolgozók ismerik egymást. Gátalján keresztre várunk, majd Vojténytől egy jófej útitársunkkal beszélgetünk - megint cáfolva azt a tévhitet, hogy itt senki sem beszél idegen nyelveket -, amit Timisoara Sud-i érkezésünk szakít meg - innen már csak a szállásra mentünk vissza.