A Budapest-Pusztaszabolcs vasútvonal EU-s átépítése miatt a régi, fényjelzős Siemens-Halske SH-FM2525 típusú biztosítóberendezéseknek is bealkonyult. 2019 nyarán Érd és Százhalombatta berendezése már le volt szerelve, ideiglenes D55 volt, Hároson és Nagytétény-diósdon már az új, elektronikus berendezés üzemelt. Pusztaszabolcs SH-ja utolsó heteit élte, és Iváncsa berendezésének lecseréléses sem tűnt már annyira messzinek. (Ercsi berendezése még marad, mert azt az új nyomvonal elkerüli.) Ezt a két állomást – és a pusztaszabolcsi privát kisvasutat – látogattuk meg Filep Zolival, aki hivatalos engedélyt is szerzett a szolgálati helyekre való belépéshez és fényképezéshez. Én Siófokról indultam egy „Déli-parti” sebesvonattal, hogy ne kelljen helyjegyet venni. A vonat némi késést szedett össze, aggódtam, hogy elérem-e Fehérváron a szabolcsi vonatot, de végül nem lett gond. Ami viszont meglepett, hogy nem Bz, hanem Desiro jár a vonalon. A vonal amúgy sok újdonságot nem mutatott, a szokásos kellemes dombvidéki táj, indokolatlanul hosszú megállóhelyi peronokkal. A pusztaszabolcsi bejárat nyomvonalát áthelyezték, de mi még a régi vonalon mentünk.
Szabolcson már várt a kisvasút tulajdonosa, és kivitt a telkére. Ez a kisvasút egy hosszú telek hátsó részében – ahol általában szántóterület vagy zöldségeskert szokott lenni – épült fel. A rendelkezésre álló területen több vágányhurok képez igen csak szövevényes vágányhálózatot. A vonalon legtöbbször a szentesi téglagyár csővázas kulija és a dunaújvárosi vidámpark két kis személykocsija jár, de van egy motoros hajtány, és több üzemképtelen mozdony is. Utaztunk pár kört a vonalon, majd megtekintettük az udvaron és az épületekben felhalmozott rengeteg egyéb vasutas relikviát is.
Ezután visszamentünk az állomásra, ahol egy igen csak abszurd jelenetnek lehettünk szemtanúi: a dombóvári személyvonat két egység FLIRT-jét próbálták épp szétválasztani, hogy a forda szerint csak az első kocsi menjen tovább. Azonban az Ozora fesztiválra tartó tömeg nem fért fel a vonatra, és megakadályozták annak elindulását, például sínekre üléssel. Így végül mind a két szerelvény tovább közlekedett, de az első kocsiba felzsúfolódott tömeg már nem indult el vissza a második egységbe, így igencsak egyenetlen volt az utasterhelés. A csúcs az az volt, hogy a vezető jegyvizsgáló csak úgy tudott a vonatra feljutni, hogy egy székről bemászott a vezetőállás ablakán. Ezután bementünk a forgalmiba a rendelkező készüléket lefotózni. A vasutasok közt végig téma volt ez a nem mindennapi esemény. A felvételi épület feltűnően rossz állapotú volt, a forgalmi irodában a mennyezet alá volt dúcolva - korábban a vonal más állomásai is voltak ilyenek - az épületre igazán ráfért már a felújítás, amit a vonal felújításával meg is kap. Majd kiállították a pesti személy szerelvényét valamiből a le nem csatolt FLIRT helyett, és átmentünk Iváncsára.
Itt csak a bal átmenő és megelőző vágány volt járható, az építési árok felett egy kis hídon lehetett kimenni az utca felé. Itt a forgalmiban kezdtük a fotózást, majd a két őrházban folytattuk. Az Ercsi felőli végre elég nehézkes a kijutás. Itt tekerős sorompó is van. A berendezések már kissé hiányosak voltak, hiszen több váltó és vágány is meg lett szüntetve. A jobb átmenő helyén már lehelyeztek két, nagysugarú kitérőt az új forgalmi kitérőhöz – ugyanis itt megszűnik az állomás, csak egy kétirányú vágánykapcsolat fog maradni. Mindkét végen igazi 50-es évekbeli „retro” tornyok álltak, kár ezekért és a berendezésekért. Az átépítés másik szomorú velejárója, hogy az állomások és az új nyomvonal környezetében komolyabb erdő- és egyéb növényzetirtások voltak. Mindkét őrházban igencsak szimpatikus bakterokkal találkoztunk, ez úton is üdvözlöm őket, ha olvassák 
Visszamentünk Szabolcsra, ahol először az igazán torony méretű II-es tornyot céloztuk meg az Iváncsa felőli végen. Még egy géppuskafészek is volt a tetején! Itt az átalakítások miatt ideiglenesen motoros váltókat építettek be, amelyeket az emeltyűk helyére beszerelt emeltyűt helyettesítő bakzárakból kivett váltókulcsokkal lehetett „aktiválni” egy külön fali kapcsolódoboz segítségével. Ekkorra már kész volt az állomás építésének idejére felépített ideiglenes vágánycsoport, de még pár napig a régi vágányhálózat volt még használatban. Mivel éppen elment a víz és részben az áram is az állomáson, az egyik bakter autóval hazaszaladt vizet vételezni. Segítettünk neki felcipelni a vizeskannákat. Aztán kicsit később nekünk is kijutott a vízből: az I-es torony felé menet óriási felhőszakadásba keveredtünk, egy időre be is kellett állnunk egy kapualjba. Az I-es torony is nagy, de nem akkora, mint a II-es. Itt még az emeltyűk működtek ottjártunkkor, de az idős bakter már előre félt az ideiglenes állapotoktól. Egyébként olyannyira az utolsó pillanatokban jártunk ott, hogy a II-es tornyot látogatásunk után 1-2 héttel már le is bontották. Itt már kevés időnk volt, ha még aznap haza akartunk érni. Egyébként a szabolcsi bakterok is jó fejek voltak velünk. Közben beállt a Desiro az indulóhelyre, Zoli is felszállt a Déli felé menő FLIRT-re. Útközben még annyi izgalom történt, hogy valahogy a felhőszakdás idején beázhatott a klímarendszer, és gyorsításokkor víz folyt a klímabefúvókból… Egy gyors fehérvári átszállás után értem haza Siófokra.
Készült a MÁV Zrt Állomásfőnökség Pusztaszabolcs hozzájárulása alapján a MÁV Zrt Biztonsági Igazgatóság Budapest által kiállított belépési és felvételkészítési engedéllyel. - Köszönjük a segítséget nekik, és a szolgálatban lévő dolgozóknak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
