Első szlovákiai utam

 SDC10540
2010 nyarán újra útra keltem, a múltkori román úti cél után egy szlovákot választottam. Igen ez egy igazi nemzetközi nyár! Szóval korán kelés, hajnal ötkor, fél hatkor meg már az állomáson vettem a jegyet. Hamarosan meg is érkezett a Desiro, mellyel Pestig utaztam. Nagy meglepetésemre találkoztam a vonaton Gadammal és családjával, épp Nagyatádra tartottak. Remélem sok szép kép születik majd a somogyi tájról! Újpesten vonatról le, metróra fel, Deákon át a kettes metróra, Keletiben leszállás. Érdekes, hogy már lent a peronon kérték a jegyemet. Keletiben volt pár percem, majd felszálltam a 13. vágányon álló egri gyorsra. Érdekes, hogy volt benne első osztály, pedig ugye hétvégén FLIRT-ből áll, azon meg nincs.  Na mindegy. Elhelyezkedtem egy By-ban, aztán lassan nekiindultunk. A Gödöllői-dombság lankái után án Hatvanban hagytam el a süllyedő hajót, és átszálltam a Somoskőújfaluig közlekedő Usgyira, melynek az első ajtaja nem leledzett túl üzemképes állapotban. Persze hogy ez volt az aluljáró-kijárathoz közel. A rossz ajtó közelébe ültem, itt elég szellősen voltak a helyek.

Hatvan, Púpos

A pálya Selypig kétvágányú, onnan egy. Szép hegyvidéki környéken zakatolt-nyöszörgött az Usgyi. Az állomások is takarosak ezen a vonalon, sok az alakjelző és a tekerős sorompó is. Igazi másodrangú fővonali hangulat. Ma is viszonylag sűrű a követés: kétórás az alapütem, de gyakori az órás sűrítés. A legszebb a pásztói állomás, teljesen eredetiben megőrizte a régi vasútállomások hangulatát.  Taron sokat vártunk keresztre. Egy bácsi összevissza mászkált a síneken. Hangulatos falvak vannak errefelé. Aztán elértük a Nagybátonyból és Kisterenyéből egyesített Bátonyterenyét, mely attól érdekes, hogy a két településrész soha nem ért össze. Kisterenye-Bányatelep is egy igazi múltba révedő megálló a neoncsövek nélküli neonbetűkkel és a tető nélküli esőbeállóval. De a név is nosztalgikus, mert nincs már bánya Nógrádban. A salgótarjáni S-bahn után hamarosan felkúsztunk a somoskőújfalusi állomásra. Itt egy órám volt a füleki vonat indulásáig, de az érkezéséig is húsz perc. Így kimentem az váltókörzetén túlra, hogy lőjek egy vonali fotót a beérkező vonatról, mely egy „szlovák bézé” volt. Az átjáró maga is érdekes, ahonnan fotóztam, mert még olyan igazi átkosbeli „tökönverős”, forgós bejárata van az újmódi labirintus helyett.

Érkezik a szlovák Bz Somosba

csúcsforgalom

Az indulásig további képek százai készültek az állomáson, aztán elérkezett az indulás ideje. A „bézé” belülről nagyon szép, európai kinézetet kapott. Van hangos és vizuális utastájékoztatás, meg valami légbefúvó rendszer is van a szokásos dönthető kisablakok mellett. Egy sorban öt ülés van, ez kissé szűkösnek tűnik. Hamarosan átértünk a határon, első megállónk Siatorski Bukovinka (Sátorosbánya) volt, mely egy megállóhely. Nem tudom, hogy amíg volt útlevélvizsgálat, azt hol tartották. Vajon itt? Mindenesetre a bezárt váróterem ajtaján magyarul is fel van tüntetve a helyiség rendeltetése. Helyi utasok is akadtak, mindhárom szlovák megállóban volt fel-vagy leszálló utas. Lassan megérkeztem Fülekre. Szép nagy állomás, fűtőházzal. Magas peron viszont nincs. Jött egy gyorsvonat, Búvárszemüveges mozdony pár piros kocsival. Volt köztük klímás is. Nekiindultam a városnak. Egy buszsofőr útmutatásával elindultam a vár felé. Fülek a mai napig magyar város, a nem ma megbarnult egyének is magyarul kiabáltak egymással a posta előtt a segélyre várva. Nyitva volt a templom is, épp felújították belülről. Lassan eltaláltam a várig. Kifizettem a belépti díjat, és elkezdtem a hegymászást. Jó meleg volt. A vár nagyon szép volt, épp Magyarországról érkezett iskolások irtották az elburjánzott növényzetet. Jó nagy alapterületű az erődítmény. Összességében nagyon tetszett. Visszafelé beszélgettem a pénztáros hölggyel, kiderült, hogy az ő lánya is a Pázmányra jár.

Fülek (Fil'akovo), vár

Visszafelé bementem egy boltba, szlovák édességeket vásárolni. Hát, tele volt finomságokkal az üzlet! Meg is töltöttem hátizsákomat csokival meg nápolyival. Külön érdemes kiemelni a Studentská Pečet nevű „diákcsemegés” (mogyorós-mazsolás), hatalmas csokitáblát. Hamarosan visszaértem az állomásra, vettem jegyet, majd kimentem a vonatomhoz, melyet egy búvárszemüveges dízelmozdony, három termes, zöld személyvagon és a végén egy lezárt iker Bz alkotott.

Zólyomig ezzel mentem

indulás előtt

Végigjártam a vonatot, begyűjtöttem egy csomó jegyet, az emberek csak úgy otthagytak vagy 20-at a kis asztalkákon. Végül az első kocsiban foglaltam helyet: elég régi, műbőr üléses kocsi, de elég kényelmes. és példásan tiszta, mint ahogy a többi felvidéki kocsi is amelyekkel én találkoztam. Közben elindultunk, jött a kalauz is, lyukasztotta a jegyem. Egy érintőképernyős készüléke van, azzal ad ki jegyet, azzal ellenőrzi a chipkártyákat és készít statisztikát. Losonc előtt volt egy megálló, Holiša (Ipolygalsa),  ott fa csapórudas sorompó volt, meg favázas téglaőrház. A hab a tortán, hogy utána volt egy forgalmi kitérő is. Amúgy fa sorompót láttam még máshol is. Losoncon megtelt a vonatunk. Egyébként érdekesek ezek a ferdén feltöltött, kavicsos peronok. Persze elég veszélyesek, az egyik állomáson valaki be is esett a vonat alá. Szerencsére nem lett semmi baja, kimászott még az indulás előtt. Losonc után kezdődött a hegyi pálya: először fölfelé haladtunk egy jópofa hegyi patak mentén, mejd a vízválasztó után lefelé. Sajnos a sok fa miatt nem láttam sokat a tájból, de azért nagyon tetszett a vonal. Állomások közül a legszimpatikusabb az erdő közepén lévő Podrečany (Patakalja), és Lovinobaňa zastavka (Lónyabánya megálló) volt. Érdekes még Mytna (Vámosfalva) megállóhelye: elég nagy forgalma ellenére csak egy kibelezett épülettel rendelkezik. Mégis találtam ott kiadott jegyet. Ez meg hogy lehet? Ott is van „kocsmapénztár”?

Dongó-féle mozdonyok

Víglašon (Végles) jött szembe egy másik Búvárszemüveges által vontatott szerelvény. Innen a zólyomi rendezőn keresztülvágva és a gyönyörű vár alatt elhaladva a zólyomi főpályaudvarra értünk. Itt futottam a másik vonathoz, de mint kiderült, kár volt. Különösebb ok nélkül vagy fél óra késéssel indultunk. Ezt a vonatot egy Laminátka nevű műanyag fülkés villanymozdony húzta, és két termes, valamint egy félig fülkés, félig paklis kocsiból állt. Ez a vonal is nagyon klassz, a Garam széles völgyében halad, pompás díszletek, vagyis a hegyek között. Az ablakban lógva gyönyörködtem a csodálatos tájban és a kevésbé csodálatos állomásokban.

Táj Zólyom után Néhány helyen felismertem a magyar típustervet is.  Amúgy a kedvencem egy folyóparti megálló volt, ahol az épületből kocsmát csináltak. Nagyon jól néz ki. De azért Garamszentbenedek (Hronsky Benadík) sem rossz a több száz éves apátságával. Két állomáson további súlyos perceket álltunk, így kezdettt veszélyben lenni a lévai csatlakozásom Párkány felé. Közben találtam magyarul beszélő embereket, tőlük kérdeztem, hogy meg szokás-e várni a késő vonatot. A vasút egyik oldalán közút haladt, a másikon pedig hol messzebb, hol közelebb a Garam. Aztán egyszer csak elkezdett laposodni a táj, egy nagy vashídon kereszteztük útitársunkul szegődött folyónkat, majd megérkeztünk Lévára. Itt szerencsére még bent állt a párkányi csatlakozás, mely egy felújított Bzmot-ból ás egy felújítatlan mellékből állt. A mellékbe ültem, a végpanoráma reményében, de az a kocsi nagy részével együtt foglalt volt. Egy kissrác mellé telepedtem le. Jól tele volt a kocsi, szlovák és magyar szót egyaránt lehetett hallani. Az első 3-4 állomáson sokan szálltak le. Ez tényleg vicinális vasút, alig van néhány élő állomás, a többi helyen rozsdás vágányok, kiszögelt váltók, belemezelt ablakok várják az utasokat. Itt már szinte teljesen sík a táj, jó termőföldek közt zakatol a vonat. Csatán (Čata) jött szembe is egy bézé póttal, szóló társa pedig Ipolyság (Šahy) felé vette az irányt.

Csata, a Bz központ

Itt már kissé megürült a szerelvény, kimentem a hátsó panoráma peronra. Amúgy egész úton nem működött az ajtók távvezérlése, a kalauz kézzel csukta a mellék ajtóit.  Innentől repesztettünk (igen repesztettünk, nem ám olyan battonyai sebességgel kullogtunk) Párkányig, persze pár megálló még útba esett. Volt például egy igen takaros, nagy fákkal, a falu belsejében. Párkányra megérkezve gyorsan kimentem az állomás elé, megkeresni a 2-es számú helyi járatot. Szerencsére meglett, így legalább a hídig nem kellett gyalogolni. Amúgy egy elég régi Karosával volt szerencsém utazni.  Érdekes a jegykiadó szerkezet: egy kártya hozzáérintésével automatikusan ad jegyet. Persze ha készpénzben fizetsz, a sofőr kezeli.

Párkányi helyi járat

Leszálltam a hídnál, majd nekiindultam a vonathoz. Végül a vasútig nem értem el, hanem busszal mentem Piliscsabáig. Egy olyan megállóban szálltam föl, ahol nemhogy menetrend, hanem még KRESZ-szabványos megállótábla sem volt, így csak találgattam meg kérdezősködtem, hogy az-e a megálló. Persze azért jött egy csuklós Volvo, az elrepített ideiglenes lakhelyemig. De nem lesz a kedvencem a busz, maradok inkább a vasútnál. 

A teljes album EZEN A LINKEN érhető el.

A bejegyzés trackback címe:

https://siofok35.blog.hu/api/trackback/id/tr194620654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Egy vasútmániás esete a töri szakkal

Siófok helyett egy ideje Vácon élek, és a töri szakot is már régen elvégeztem. De vasúti kalandjaim folytatódnak! Útra fel!

Friss topikok

Linkblog

süti beállítások módosítása