Reggel sikeresen felkeltem hatkor, hogy elérjem a 6:41-es vonatot. Váró zárva, pedig a pénztáros bent van az irodában. Ezért a kalauznál veszek jegyet Kondorosig, 217 km, 1580 jó magyar forintocska. Nyugatiban leszállva azonnal feltűnik, hogy a vonatok 20-60 percet késnek. Kocsivizsgáló bácsi át is irányított a szegedi vonatra, hogy azzal biztosan eljutok Ceglédig. fel is szálltam rá. Kőbánya-Kispestig nem is volt probléma. Ott bemondták, hogy 20 percet áll a vonat. Közben bejött a Kör-IC is, az is 20 percet állt, vettem pótjegyet, felszálltam rá. Lassan elindultunk, megálltunk, csorogtunk, megálltunk és így egészen Vecsésig. A kocsiban nagyon hűtött a klíma. Egy nénivel beszélgettem ilyen vallási dolgokról J Cegléden fölszállt egy csoport, nem volt helyük… Végül Szolnokra jó kis késéssel értem, ekkorra már kész tervvel a továbbutazásra. Átrohantam a pénztárhoz, vettem gyorsan jegyet Szentesig, berohantam az aluljáróba, fel, uzsgyi az uzsgyira, már indult is. Volt egy üres négyes, az asztalon egy vizesüveg. Feldobtam gyorsan a csomagtartóra. Közben megjött a tulajdonosa is, de hiába ajánlottam neki fel a helyét, máshová ült. Később beszélgettünk is. Szajolig a 100-as vonalon mentünk, áthaladtunk a Zagyván és a Tiszán is. A Tisza-híd két végén egy-egy őrbódé van, gondolom, azért, hogy ne menjenek fel emberek a hídra. Szajol állomását szépen felújították, a peronon a kevés új pad mellé tettek felújított régieket. Innen a Tiszatenyő nevű falu főpályaudvaráig a 120-ason haladtunk. Itt tértünk le a szentesi vonalra. Első megállónk Kengyel, ahol épp szedik fel a nem használt síneket. Utána Bagimajor, az elmaradhatatlan szélmalommal, no meg az Április 4. és Felszabadulás utcák :D Uzsgyink szépen suhant az alföldi tájon, közben a sorozatrajongók megnézhették a Homok Titkai-t, persze csak Homok állomás táblája alá írva... Bár a vonat hivatalosan Hódmezővásárhelyig ment, Szentesen a továbbutazóknak át kellett szállniuk egy másik orosz csodára. Én nem arra mentem, hanem Szentesre. Persze addig volt még egy fél órám. Vettem jegyet Kondorosig, beszélgettem a pénztáros nénivel, megtekintettem a sínekből készült padokat, a kiállított régi motorvonatot és a félreeső vágányon álló M31-es hótológépet.

Közben megjött Bz-nk, eldöcögtünk az út mentén a nagy semmibe, 8 m-es Bz a 9m hosszú síneken érdekes táncot lejtett. Fábiánsebestyén állomás megszűnt, a váltókat kiszerelték, Gádoroson rugós váltók lesznek. Ide vasútbarátok építettek nemrég peront. A régi töri tanárom által is említett „középszintű gyopár feladat”-ról elnevezett Gyopárosfürdő után Orosháza Hbf-re érte, ahol a kisvasút sínmaradványa és az őskori raktár megtekintése után érdekes esemény következett: Szépen beérkeztek a vonatok négy irányból: Battonyáról, Mezőtúrról, Békéscsabáról és Szegedről, plusz meg ugye bent állt a szentesi Bz is. Így egyszerre öt személyvonat állt a kisvárosi állomáson. A mega-giga csatlakozás után minden vonat szépen útjára indult, így mi is. Ám előtte letakarítottam a pótkocsi hátsó üvegét kicsit, hogy kilássak. Az utastérben mindenfelé gallyak és levelek hevertek, vajon az ablakokon belógó bokrokat „nyírta meg” így a vonat? A kalauzzal beszélgettem Kisszénásig, de azért útközben megnéztem Nagyszénás fura padjait: a betonlábú padok deszkái elkorhadtak, helyükre a betonlábak közé rendes fémlábú padokat tettek, de már azok is korhadófélben vannak…

 

És egyszer csak megérkeztem Kisszénásra. Rögtön be lett mutatva nekem a kondorosi vonal törzsutasa, aki egy kissé félbolond bácsi és itt lakik a kisszénási állomás közelében. Maga az állomás egyébként a semmi teljes közepén van. Egy-két házat lát az ember csak, azok is üresek. Csak a vasútállomás szocreál kockaépületében van némi élet. Bár a szolgálati lakás üres, a forgalmi irodának akad még „lakója”. Hamarosan bebiciklizett a bakter is az őrházból. Én az őrház felé indultam, ahol a mellékvonalból kiágazik a még mellékebb vonal. Vissza egy földúton mentem, nagyon szép volt, és durva egyben. Semmi emberi nesz nem hallatszik el ide. A teljes csöndet és nyugalmat itt csupán a kis piros motorkocsik csattogása töri meg, meg esetleg az állomásra szegődött kóbor ebek. Az egyik engem is megugatott-megszagolt, amikor leszálltam. Nekik minden ember újdonság, aki itt a világ végén megfordul. Az égen bárányfelhők sokasága úszott. Visszamentem az állomásépülethez, bementem a váróba, ahol a bakter épp az egyik padon pihent, melyet egy régi szivaccsal tett kényelmesebbé. 

Láttam, van pénztárablak. Bekopogtam, a forgalmistának tényleg voltak jegyei, igaz csak Kondoros távolságra (10 km) Elmondása szerint heti pár jegyet ad csupán el… Végül is, egy tanyáról ne várjunk utastömegeket, hacsak nem működik itt valami táborhely (vö. Hittanya)… de nem működik. Kisvártatva a kondorosi vonatból is előbújt a személyzet, akik eddig a „fedélzeten” szunyókáltak úgy, hogy a leszedhető (csavarozás kimaradt vagy mi) üléseket átcsoportosították fekvőhellyé. Felszálltam, jegyet megmutattam a kalauznak, közben bejött Mezőtúr felől a csatlakozás, de senki nem élt a közvetlen átszállási lehetőséggel, így egyedül tettem meg a kemény 6 (!) kilométeres utat. Mindig is ilyen rövid vonal volt ez, közbenső állomása sem volt soha. Kondoros sakktábla-alaprajzú település, ha máshonnan nem is, hát az általános iskolai földrajzatlaszból tudja mindenki. És tényleg az, bár sok időm nem volt ott, azt meg inkább az állomás felderítésére fordítottam.

A vonalat anno teherszállítás végett építették, ez 2003-ig működött is, amikor is a MÁV önkényesen megszüntette a teherforgalmat. Az állomásépület zárva van, a vasutasoknak sincs benne szolgálati pihenő (az sokáig volt még). Az emeletet lakják. Jóféle kis szúrós növényterméseket szedtem össze, aztán győztem kiszedni… Visszafelé kész utastömeg volt: 3-an utaztunk, az egyik helybéli lánnyal szóba elegyedtem, ő mindig is hűséges utasa volt a nyúlfarknyi vonalnak. Hamar Kisszénásra értünk, ahol először nem sikerült kinyitni az ajtókat, de végül is kijutottunk. Beért a mezőtúr felé menő csatlakozó BéZéééé is lassan, felszálltunk rá. Igazi tutkerály Halásztelek, a kis hétvégi faházakkal, felszálló pecásokkal, és híddal a gyönyörű Körös felett.  Pusztabánréve aranyos állomása után beértünk Mezőtúrra, ahol nagyon szép perontetők épültek, ilyen kéne Siófokra is. Kár hogy nem a peronok egész hosszán épültek meg, hanem csak egy részükön. Kis késéssel érkezett meg a pesti gyors egy Milkabikával, avagy Teknővel az élen. A kocsik kevésbé voltak korszerűek: Bautzeni A és ősmagyar By kocsikba préselődtünk fel. Szerencsére akikhez beültünk, csak Szolnokig mentek, utána kényelmesen elfértünk útitársnőmmel (aki aludt). Az út eseménytelen volt, azt leszámítva, hogy az újszászi helyett a ceglédi vonalon mentünk, és a Körvasúton keresztül értük el a Keletit, jó fél óra késéssel. Innen átmetróztam a Nyugatiba, ahol visszaváltottam a jegyemet, amit csak Szolnokig használtam fel, de nem kezelték, így Budapesttől váltottam vissza. 1300 forint volt a fel nem használt összeg, ebből csak 800 forintot kaptam, mert a hölgy szerint 500 ft a kezelési költség. Pedig igazából 25%, de legalább 100 és legfeljebb 500 ft. Sebaj, így a felhasznált értéknél maradtam, nem maradt teljesen kifizetetlen a Bp.- Szolnok táv. Kissé kómásan szálltam föl a Desirora, valaki szotyizott mögöttem, hát odébb ültem. 22:10-kor szálltam le Pázmáneum főpályaudvarán, egy fárasztó, de jó nap után.