Menetjelzés
Vajdasági Uzsgyimérgezés 4. rész

Megjött a vonatunk

Az eredeti terv szerint a hajnal 5 órai vonattal indultunk volna Bajmokra, ahol a napi egyetlen vonatkeresztet fotóztuk volna, bejártuk volna az állomást, majd még utána beutaztuk volna Zomborig a maradék vonalat, így Vajdaság teljes működő hálózatát abszolválva.
Na ez az éjfél utáni érkezésnek, meg a fáradtságunknak hála, nem sikerült.
Így a reggel hét órai vonattal indultunk, és döntenünk kellett, hogy bajmoki állomásnézés, vagy zombori vonalbejárás. Bajmok mellett döntöttünk: egyrészt mert ott Siemens-Halske biztosítóberendezés üzemel, másrészt pedig előző nap a szabadkai vasutasok segítségével már le volt szervezve a látogatás, hogy magyar forgalmista lesz, és szeretettel vár minket. Az első megálló Szabadka-külváros (Subotica predgrađe), itt még működő tekerős sorompók vannak: a sorompóőr egymaga három útátjáró sorompóit kezeli. Sebesicspuszta (Šebešić) és Tavankút (Tavankut) állomásain is vannak alakjelzők és tekerős sorompók is, de már nincs, aki kezelje ezeket, így a vonatnak meg kell állnia az állomási sorompóknál is - a tervek szerint Sebesicsre hamarosan ismét kerül személyzet. Az épületekről a Szeged-Békéscsaba vonal állomásai jutottak eszembe, nem is véletlenül: Ugyanannak az Alföld-Fiumei Vasútnak a más-más országba került szakaszairól van szó. Még két sorompóőrhelyes megállót is érintettünk, de már ezeken sincsen szolgálat. Skenderovo megállóhely valaha Kunbaja nevét viselte, de a nevezett település a határ magyar oldalára, míg a megállóhely Jugoszláviához került…
Bajmokon még van szolgálat, de csak reggel 5-től délután 5-ig. Valóban kedves fogadtatásban volt részünk, a magyar állomásfőnök (és egyben forgalmista) hölgy megmutatta nekünk az állomás érdekességeit. Amikből volt bőven! A fő érdekesség maga a biztosítóberendezés, ami a Siemens-Halske rendszer alapján, de már Szabadkán készült az 1950-es években. De a forgalmi irodában megvannak még a régi petróleumlámpák, az állomásfőnöki írógép és az egykoron a jegyárbevételt őrző százéves széf. Na és persze a menetjelző készülék, amivel a forgalmisták morze-jelek segítségével jelezték a vonal többi dolgozójának (váltókezelőknek, vonali sorompóőröknek, és a többi forgalmistának) a vonatok közlekedését. Mivel ma már a vonali telefonkábel nem működik, és szinte sehol sincs szolgálat, már csak az állomási bakter hallja a csengetést. A váróteremnek is gyönyörű századeleji hangulata van - azonban, mivel menekülttábornak kezdték el használni, jelenleg zárva tartják.
Érkezés Bajmokra
Bajmok
Bajmok muzeális forgalmi irodája

Az állomás két váltóállító tornyára jelenleg egy bakter van, így a tornyokban nincs állandó szolgálat. Állapotuk is ennek megfelelő: omladozó vakolat, hiányos ablakok. Míg a toronyban voltunk, a pályamunkások már visszatérőben voltak a hajnali vonalbejárásról. Bajmok egykor vízállomás is volt, a víztorony még áll, a vízdaruknak már csak darabjai vannak meg, félredobva. Az állomás négy vágányából jelenleg csak kettő használható: az első vágány egy siklás után nem lett helyreállítva, míg a negyedikre az orosz vasútépítők deponálják a horgosi vonalról felszedett komplett vágánymezőket. Míg ott voltunk, jött is egy sínszállító vonat egy igazi jugoszláv festésű Spankával (ez a Kennedyk spanyol gyártású változata). Mivel már úton volt Zombor felől a személyvonat, így még nem tudtak átállni a negyedik vágányra a hosszú szerelvénnyel. Egy másik tehervonat is jött volna Szabadkáról, de ez műszaki hiba miatt délutánra lett halasztva, erről az állomási személyzetet is értesítették, egyúttal elrendeltek nekik két óra túlórát a várható késői érkezés miatt, amit majd talán valamikor szabadság formájában kompenzálnak, ha összejön 9 órányi, és lesz aki bejöjjön helyettük. Közben meg is jött az Usgyi, a forgalmista néni kiadta a menetjelzést a bakternak - és nekünk is.
Spanka
Menesztés
Visszafelé Szabadka-Külvároson szálltunk le, ami egy nagyon hangulatos kis megállóhely. Egy ideig nem merték indítani a vonatot, mert azt hitték, visszaszállunk. De mi innen már busszal mentünk be a belvárosba. Kicsit furcsa volt, hogy a megállókban semmilyen tájékoztatás nem volt a menetrendről… Indulás előtt még volt időnk alaposan körbenézni a belvárosban is. Ebben a meleg időben különösen jó volt, hogy az utcákat nagy fasorok szegélyezik, és a terek sem sivár térkőkatlanok. A főtéri Pelivan cukrászdában isteni fagyit ettünk, ezt mindenkinek ajánlom - ahogy a többfelé kapható pljeskacicás “hamburgert” is. A Városháza tornyának megmászására nem jutott idő, de a szépen felújított zsinagógát útba ejtettük. Egy helyi szupermarketben bevásároltunk a helyi finomságokból, majd irány az állomás.
Szabadka-Külváros / Subotica- Predgrade
Egy öreg teherautó is bepózolt
Elég sokan álltunk sorba a nemzetközi jegyekért, a jegyek kiállítása viszont lassan haladt, mert itt még kézzel írós jegyek vannak. De nem kellett sietni, mert a tegnap megismert okok miatt az Újvidékről érkező vonat egy órát késett. Így akkor tudtunk felszállni a vonatra, amikor már indulnia kellett volna - de a mintegy félórás útlevél-ellenőrzés még hátra volt. (Ez is érdekes, hogy a menetrendben sehol sem jelölik, hogy az indulás előtt fél órával már fel kell szállni.) Két utastársunknak az iratait nem találták meggyőzőnek, őket tíz percre bekísérték a határőrség épületére, majd később őket is visszaengedték a vonatra, a késésünk ezzel is nőtt. Ismét igencsak megtelt a motorvonat. Sokan járnak vele, nem értem, hogy miért nem lehet több járat Kelebiára. Kelebián átszállás a magyar vonatba - ami szintén fecske, de legalább négykocsis. A 35 fokban mondjuk jobb lett volna egy klímás vonat. Befoglaltunk egy kényelmes négyest, és mintegy negyedóra késéssel elindultunk a Pestig tartó agyzsibbasztó útra a végtelen pusztaságban. Már-már fura volt, hogy nincsenek kiírva az állomásnevek cirill betűkkel. Soltvadkerten, a szőlő (??!!) és bor városában újabb negyedóra legelészés, de innen már sima volt az út Pestig, ahová így egy jó fél óra késéssel, és sok-sok élménnyel érkeztünk.
Szabadszállás - már "itthon"
A túrán készült képek >>EZEN A LINKEN<< tekinthetőek meg. 
Köszönettel tartozunk elsősorban idegenvezetőnknek, Tripolszki Dalibornak, másodsorban pedig minden helyi vasutasnak, akik segítettek bennünket túránk során.
Néhány hasznos tanács:
- A zentai vasúti gyűjtemény látogatható, érdeklődni a dalivasut75@gmail.com címen lehet.
- Szabadkán indulás előtt fél órával fel kell szállni a Kelebia felé tartó vonatra, a határellenőrzés miatt.
- A szerb dinár nem konvertibilis valuta, Magyarországon csak kevés helyen és nem jó árfolyamon váltható. Lehetséges, hogy a szabadkai pénzváltóknál jobban járhatunk.
- Az élelmiszerboltokban általában csak kenyér kapható, más pékáruk a pékségekben érhetőek el.
- A helyi snackek, édességek nagyon jó minőségűek. Külön kiemelném a Noblice kekszet és az Eurokrém Blokk nevű csokit, de a chipsféléik is nagyon jók. Sörökből talán a Jelen nevű ízlett leginkább. Üdítőkből a Cockta ex-jugoszláv jellegzetesség, leginkább a szlovákok Kofolájához hasonlít.

A bejegyzés trackback címe:

https://siofok35.blog.hu/api/trackback/id/tr8716765028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Egy vasútmániás esete a töri szakkal

Siófok helyett egy ideje Vácon élek, és a töri szakot is már régen elvégeztem. De vasúti kalandjaim folytatódnak! Útra fel!

Friss topikok

Linkblog

süti beállítások módosítása