Talán eltűnik hirtelen?!

DSCF7848

Hajdúszoboszlói tartózkodásom másik vonatos túrája Románia nyugati vidékeire vezetett. Még a 2010-es nagyváradi túrámon figyeltem fel a Székelyhíd–Sarmaság vonalra, és azóta szerettem volna oda eljutni. Margittától nyugat felé már csak 3 pár vonat jár, de szerencsére a délutáni vonatnak jó csatlakozása volt Nagykároly felől, így meg tudtam valósítani ezt a tervemet.

Reggel a Hajdúszoboszlóról 7:50-kor induló buszt nem értem el, de semmi baj, mert 8:00-kor már indult a következő. Mondjuk ezen a fűtés nem ment. Utastársaim rezignáltan vették ezt tudomásul, én azért próbáltam intézkedni, de a sofőr sem tudott segíteni a problémán. Debrecenben átsiettem az állomásra, de hamar odaértem, így jegyváltás után is volt időm még körbefotózni a Mátészalka felé induló csörgős ingát, meg az én vonatomat is.

Csörgőverseny!

Elhelyezkedtem a két győri fülkés kocsi egyikében, majd elkezdődött a mátészalkai vonattal tartott Csörgő-verseny, ami a két vonal elágazásáig tartott. Látványos és „hallványos” volt a két klasszikus dízelgép együtt futása. Nagycsere állomás létét sosem értettem, mert utas nincs, és jelen állapotában vonatkeresztezésekre is csak korlátozottan alkalmas. De most láttam, hogy van értelme a kis állomásnak, mert az erdészet fát ad fel itt. Most épp indulásra készült a remot Bobó által vontatott tolatós teher, a tolatócsapat éppen a fékpróbákat végezte. Nagycsere megállóhely szép épületét a vasút már nem használja, de mégsem pusztul, mert helyére a posta költözött be, akik szépen rendben tartják az egykori bakterházat. Vámospércsen egy magányos Csörgő ácsorgott. Nyírábrányban határellenőrzés, de csak ránéztek az igazolványainkra, így utána még volt idő pár fotóra.

Nagycsere, indul a tehervonat, felszáll a takarító

A háromfogalmú alak előjelző környékén átléptük a határt, aztán nagy tülkölés, mert a határállomás felé vezető forgalmas közutat mindenféle biztosítás nélkül keresztezi a vasút. Némi zötyögés után beértünk Érmihályfalva állomásra. Ez egy jókora állomás, többközpontos elektromechanikus (az SH helyi verziója) biztosítóberendezéssel. Az alakjelzők elég vegyes képet mutatnak, van magyar szabványú rácsos karú, és német típusú babapiskóta alakú is. A váltóállÍtó torony mögött egy alak tolatásjelzővel biztosított vágánycsoport veszik el a gazban, talán valami fűzőház-féleség volt ott régebben. Itt igencsak ügyesnek kellett lennem, hogy a negyedórás tartózkodásba a határellenőrzés, a román belföldi jegy megváltása és a fotózás is beleférjen. Így az igazolványok begyűjtése után elszaladtam jegyet venni, majd a peronon visszakértem az igazolványomat a határőrtől, és még fotózni is tudtam. Közben a Csörgő helyet cserélt egy kék Sulzerrel, ez vitte tovább a vonatot Szatmárnémetibe.

ADH11, a német-román izé.

Kicsit nehézkesen indult a román gép, de végül sikerült életre kelteni. Nagykárolyig két felszedett állomásra jutott egy működő. Nagykároly állomása elég fura: a Pfaff Ferenc-féle nagyvárosi állomások „kistestvére” áll itt (Miskolc-Gömörihez hasonlóan), de csak néhány vágány van, abból is csak kettő peronos. A szatmárnémeti vonat indulása után beállt a tárolóról a Zsibó felé tartó összefirkált, repedt szélvédőjű Desiro. Ezt alaposan körbefotóztam, bár a peronokról nem akartam lelépni, mert a vasúti rendőrség nagyon figyelte hogy mit csinálok, de nem szóltak. Itt már kezdett feltűnő lenni egy srác, aki szintén fotózott, és gyanúsan ugyanott szállt át, mint én. Közben rájöttem, hogy őrá gondoltak a határőrök, amikor kérdezték, hogy „velem van-e a német srác”.

Nagykároly

Kihalt hely.

Mindketten a zsibói Desirora szálltunk fel. Itt is megállóhellyé visszabontott állomások, romos vagy éppen már lebontott vasúti épületek sorakoztak. Az egyik megállóhely olyannyira félreeső helyen van, hogy peronvilágítás sincs: ezért valaki egy jólláthatósági mellény darabját kötözte a megállóhely-névtábla oszlopára, hogy a mozdonyvezető sötétben is megtalálja a megállás helyét. A szolgálat nélküli megállóhelyek rendkívül elhanyagoltak: leülni nem lehet, még ha ott áll a pad betonlába, a deszka pótlásáról senki sem gondoskodik. A peronvilágítás sem alapkövetelmény még nagyobb megállókban sem. Két „élő” állomás volt még: Tasnád és Ákos. A kalauznő nagyon furcsállta hogy minek fotózom a megállókat a lehajtható ablakból, próbálta is megtudni hogy minek csinálom, de a nyelvi akadályok miatt nem tudtam neki mesélni a vsutallomasok.hu-ról. Az idő szürke, a táj lapos, de azért lassan beértünk a hegyek közé. Az alsószopori megállónál volt még egy sorompóőr. Szopor másik megállója egykor állomás volt, szép boltíves épülete üresen pusztul. Ez eléggé messze van a városka központjától.

Eléggé tartottam attól, hogy a sarmasági 8 perces csatlakozás nem fog működni, de még előbb is érkeztünk, így jutott idő együttállást is fotózni a Desiro és az ex-német regionális motorvonat közt. Bementem a pénztárba, de ott csak a CFR-es vonatokra adtak jegyet, az Interregional Caltaori járatára a vonaton kellett. Itt már csak megkérdeztem a német srácot, és valóban: pontosan ugyanazt az útvonalat jártuk be mind a ketten. Így felszálltunk a szimpatikus kétrészes motorkocsiba. Jó román szokás szerint itt is kint maradtak az eredeti német hirdetmények, sőt még a jegyárusító automata is (sajnos üzemen kívül). Legviccesebb a DB logó mintájára készített „IRC” embléma volt.

nem, ez nem ex DB-s motorvonat (de)

Kinderspielecke

Kalauzunk itt tudott magyarul, bár nem volt túl beszédes. Jegyet vettünk, és indult a majdnem két és fél órás utazás a 87 kilométeres vonalon. A vonat rendesen himbálózott az ócska síneken. Egy kisebb híd után beértünk a hegyek közé. Első nagyobb állomásunk a szép fekvésű Szilágysomlyó, itt kereszt is volt, de sajnos mi csak 1 percet álltunk. Itt felszálltak vasutasok, akik hangos ultizással töltötték az időt. Valamikor komolyabb nyomvonal-korrekciók voltak a vonalon, több helyen is lehet látni a régi nyomvonal töltését is. Itt is sok a felbontott állomás. Sok helyen csak a váltókat építették ki, a sínek – félig-meddig ellopva – a helyükön maradtak. A legfurcsább Szilágynagyfalu, ahol a sínek így félig-meddig még megvannak, az épületet lebontották, de a két végén az őrhelyekben van még szolgálat a sorompó miatt. Érthetetlen, hogy akkor miért nem maradhatott meg az állomás. De másutt is vannak ilyen megmaradt sorompóőrhelyek. Ezen a vonalon is jellemző volt a boltíves árkáddal ellátott épülettípus, de már sokat elbontottak a szép arányú épületek közül.

Szilágysomlyó

DSCF7877

Berettyószéplakon olajfinomító (vagy valami gázmű az?) működik, a környéken mindenhol bólogató olajszivattyúk működnek. Az állomáson ennek megfelelően tartálykocsik sorakoznak. Érábrányból volt egy kiágazó vonal a papfalvi szénbányához, de most már az az állomás is fel van szedve, a kiágazást, bárhogy is figyeltem, nem láttam. Margittán van még szolgálat, a legtöbb vonat Sarmaságtól csak idáig jön el. De mi továbbmentünk Székelyhídon át Nagyvárad felé. Itt egyre több magyar szót hallottam, a megállótáblák is kétnyelvűek. Egy helyi nővel elbeszélgetve derült ki, hogy az Interregional Calatori engedélyét január 1-től nem hosszabbították meg, így a vonal le fog állni. A kalauz sem tudott semmit mondani, bár a román magánvasút-társaságok történetében nem volt ritka a megszűnés és más néven újjáalakulás. Ennek a cégnek már volt pár neve eddig… Szóval nem biztos hogy megszűnik a vonal, de van rá esély. (Végül a CFR Calatori vette át a vonalat, de sokkal kevesebb járattal.) Székelyhídon az embrek meglepődtek, hogy miért ment be a vonat az állomásra, mert a menetrendváltásig a deltán át közvetlenül Nagyváradra közlekedett. Az ilyen irányváltás nélküli vonatoknak van egy külön kis megálló is a deltában. Ezt is meg akartam nézni, de szakadt az eső, így felszálltam egy korábbi vonatra, ami elvitt engem Érmihályfalváig. Székelyhídon a vonatszemélyzet és a forgalmista magyarul üdvözölte egymást, de hozzám a román kalauznő jött jegyet adni – ugyanis Székelyhíd, akármilyen nagy állomás, pénztár nem volt. Mondjuk ennek pont örültem, mert régifajta „reform” jegyet kaptam a vonaton.

DSCF7903

Érmihályfalvára érve már sötétedett, én pedig elindultam a város felé. Megnéztem a szép magyar református templomot – ez zárva volt, ellentétben a modern görögkatolikus templommal, ahol épp misét tartottak. Igaz, csak egy szem néni ült bent. Itt sok a magyar, majdnem minden felirat kétnyelvű, magyar szót is sokat hallani. A boltban is Győri keksz meg Gyermelyi tészta kapható, de én ROM-csokiért meg temesvári sörért mentem inkább be. Pont akkor értem vissza az állomásra, amikor bejött Nagyváradról a debreceni személy. Mivel csak 40 perc múlva indult tovább, addig a peronon akartam lenni, de a határőrök felküldtek minket. Azért az ellenőrzés után leszálltam még kicsit, a pénztárosnő kérdőre is vont, hogy miért nem szálltam még fel.

Higanygőzfényfürdő

A német srácnak mondtam, hogy meg fog szűnni a margittai vonal, de kiderült, hogy ő ezt tudta, és azért jött erre. Aztán eljött az indulás, persze első körben csak Nyírábrányig, ahol egy utolsó határellenőrzés, meg két Bz-t kapcsoltak mögénk. Ilyenkor sötétben egy pusztai vonal nem sok látnivalót kínál, azért a retró peronvilágítással rendelkező megállóknál kilógtam kicsit az ablakon. Debrecenben elindultam a buszállomásra, szép komótosan, mert volt időm. Így is olyan hamar odaértem, hogy elértem egy negyedórával előbbi buszt, aminek létezéséről nem is tudtam. Ezen már volt fűtés, így nem fagytam újból kockára…

A TELJES ALBUM EZEN A LINKEN ÉRHETŐ EL.

A bejegyzés trackback címe:

https://siofok35.blog.hu/api/trackback/id/tr2415333138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Egy vasútmániás esete a töri szakkal

Siófok helyett egy ideje Vácon élek, és a töri szakot is már régen elvégeztem. De vasúti kalandjaim folytatódnak! Útra fel!

Friss topikok

Linkblog