Abszurd aradi túra

Arad-Vest

Még valamikor a 2000-es évek közepén Barta Endre (trains.hu) fedezte fel a Bánátban található mellékvonal-hálózatot, ahol még a 40-es években gyártott Malaxa motorkocsik, és a francia mellékvonalakról használtan beszerzett Karavellák járnak. Megtetszett nekem ez a környék, és ennek hatására még 2010-ben csináltam egy „bánáti túlélőtúrát“ a Lovrin környéki vicinális-hálózaton. De ennek folytatása nem volt. 2018-ban Filep Zoltán -részben az én beszámolóm hatására - elkezdett hasonló „túlélőtúrákra“ járni, ezzel meghozta nekem is a kedvem a folytatásra. Így hát elhatároztuk, hogy a következő túrára együtt megyünk. Célként az Arad–Nagylak vonalat, a Gyorok felé vezető helyközi villamosvonalat és az antik Malaxa motorvonat kipróbálását tűztük ki, meg persze az aradi villamoshálózat beutazását.

November 23-án este 10-kor találkoztunk a Keletiben. Már a nemzetközi jegyek megváltása is kisebb bonyodalmat okozott, ugyanis a pénztáros nem bírta rávenni a helyjegy-kiadó rendszert, hogy egymás melletti helyeket adjon ki. Aztán – jókora késéssel – beérkezett a Dacia gyorsvonat, azonban a betervezett tartózkodási idő megrövidítésével már csak 15 perc késéssel indultunk tovább. Végül nem is abba a fülkébe ültünk, ahová a helyjegyeink szóltak, mert nem voltak sokan a vonaton. A rövidített tartózkodás miatt csak a dohányos utasok bosszankodtak, mert így nem tudtak kimenni cigizni. A vonaton csak két ülőkocsi volt, de így sem volt tömegnyomor. Egy magánvasúti mozdonyvezetővel és egy Brassóba tartó sráccal kerültünk egy fülkébe. A mozdonyvezetőnek elég érdekes műszakja volt: Zala megyéből Ferencvárosba, majd onnan Kürtösre vezényelték, de mire a román határra ért, lejárt a szolgálati ideje... Mivel volt közös téma, végigbeszélgettük az utat: így hamar eltelt a négyórás menetidő. Arad állomását legutóbbi látogatásom óta átépítették: a balesetveszélyes és szűk aluljáró helyett egy tágas és modern, plázaszerű felüljáró épült a vágányok fölé, ami amúgy nagyon praktikus, csak szerintem kissé sután illesztették a régi, Monarchia-korabeli épületbe a felüljáróhoz vezető mozgólépcsőket. A nagylaki vonatig volt egy bő fél óránk, addig megnéztük, hogy lehet-e a villamosra napijegyet venni, de az automata csak vonaljegyet tudott kiadni. Az viszont kiderült, hogy a kinyomtatott villamos-menetrendjeinket kidobhatjuk, mert egy pontszerű vágányzár miatt teljesen átvariálták a vonalhálózatot. Ennek ténye a tervezéskor még nem volt meghirdetve az aradi közlekedési vállalat amúgy sem túl felhasználóbarát honlapján. Na remek. A vasútállomáson viszont van vonatjegy-automata, ez meglepett. Meg is vettük belőle a délutáni kisjenői vonatra a jegyet.
Most azonban a nagylaki vonathoz mentünk, mely egy 1960-as évekből származó francia „Karavella“ motorvonat volt. Ezeket a 2000-es években vásárolták fel a román magánvasúti társaságok, amikor a mellékvonalak üzemeltetését átvették. Olyan sok egységet felszívtak a román mellékvonalak, hogy eredeti helyükön alig néhány példány maradt csak. Mivel az állomáson még nem volt nyitva a pénztár, így a vonaton vettünk jegyet. Ma már a Regiotrans (mostani nevén Regio Calatori) vonatain is számítógépes jegyet adnak: a kalauz egy tabletet nyomkodott, majd a magyar JÉ-gépek nyomtatóival megegyező kütyüből jött ki a jegy. Kevés volt az utas, rajtunk kívül csak néhány, buliból hazafelé tartó fiatal utazott Pécskáig. Először a város szélén haladtunk, majd Arad-Vest után bevevetettük magunkat a töksötétbe. Ópécskáig a menetrend csak két megállót jelöl, azonban a valóságban Pécskaszenttamásnak (Santoma) két megállója is van egymás közvetlen közelében. Ópécska (Pecica) félreálltunk negyed órára kereszt miatt. Az egész állomáson csak két kis lámpa pislákolt, szinte teljes sötétség volt. Az állomás alakjelzős, de az éjjeli láthatóság miatt kiegészítő lámpákkal vannak felszerelve a jelzők. Az ellenvonat jelzőjén láttuk meg a turpisságot: a vonat elment, a jelző visszaváltott vörösre, majd pár perc múlva a vörös fényt kikapcsolták... Innen eredetileg Battonya felé vezetett a vasútvonal, a Nagylak felé vezető szakasz csak az 1950-es években épült meg. Pécska után az első megálló a „Canton Nr. 9“ nevet viseli, és csak két hajnali vonat áll itt meg. Itt egy nyíltvonali sorompóőrhely van, és ezekkel a hajnali vonatokkal végzik el a műszakváltást. Két megállóhellyé visszafokozott állomás után elértünk a végpontra. Meglepő módon itt van még forgalmi szolgálat, sőt jegypénztár is. Ekkorra már kezdett pirkadni az ég alja. Nagyon szép képeket készítettünk a hajnali fényben tündöklő állomásról. Mintegy húszpercnyi „fotómegállás“ után elindult vissza a vonat. Minden megállóban sok utas szállt fel Arad felé.

Végállomási tartózkodás...

Mire Nagylakra érkeztünk, már pirkadt.

Ennek a vonalnak még van forgalma, napi 7 pár személyvonat van. Pécskán újabb kereszt, immár világosban, és szerencsére ismét mi álltunk hosszabban. Az állomás épülete a battonyai testvére, az ACSEV-állomásokra jellemző szép fafaragások díszítik. Visszafelé nem mentünk az aradi nagyállomásig, hanem a Nagybuzsák nevű városrészben található Arad-Vest állomáson szálltunk le. Itt a „policia feroviara“ képviselői figyelték hogy mit fotózunk, de nem tiltakoztak.

Kereszt a szép ACSEV-épület előtt

Jön az ellenvonat is

Elment a Nagylak felé induló vonat, mi még várunk

Érkezés Arad-Vest állomásra


Mi is továbbmentünk a villamosvonal mentén. Itt nemrég épült ki egy, az ipartelepek felé vezető villamosvonal, amin érdekes módon csak napi két járat közlekedik. Ennek megfelelően a megállók is igen kihaltak, a kitérők váltói fixre vannak állítva. Egy teljes sorompóval fedezett villamos-nagyvasút kereszteződés után - ahol teljesen véletlenszerűen lefotóztunk egy áthaladó Dácsiát - megtaláltuk a Fat Frumos névre hallgató, legnagyobb forgalmú villamosvégállomást. Itt akartunk napijegyet venni, de nem volt a forgalomirányítónak. Így csak vonaljegyeket vettünk. Az aradi villamoshálózaton nyugatról származó kocsik járnak, teljes kavalkádban. Sok helyen még az eredeti feliratok, reklámok is megvannak.

Egy iparvasúti Dácsia tart Arad-Vest felé

A fordító hurok egy templomot jár körül. Mellette játszótér is v

Első utunk egy szóló Tátra villamossal Gájára vezetett, ahova egy rövid egyvágányú szakasz vezet. A végállomási hurok egy templom körül vezet, hangulatos fotókat lehet itt készíteni. Visszatérve még fotóztunk a vasúti sorompónál, majd egy igazi veterán járgánynak számító GT4-es villamosra szálltunk fel, mely a 18b vonalra indult. Ezzel a szerb templomig mentünk, ahol a kétvágányú pálya két egyvágányú szakaszra válik szét. Itt fotóztuk a villamosokat a szűk utcában, majd elhelyezkedtünk egy megállóban ahol - legnagyobb döbbenetünkre - a villamos nem állt meg, hanem egy utcával odébb, egy buszmegállóban végezte az utascserét. Furi.

...és a püspökségig mentünk vele.

Egymást kergető 18-as és 6-os villamosok.

Szóval gyalogolhattunk tovább a Római térig, ami egy hatalmas villamoskörforgalom. Itt felszálltunk egy 7-es villamosra, amivel kimentünk a mikelakai határig. Itt van egy elágazás (Renasterii), ahol egy bódéból külön váltókezelő állítja a váltókat. Miután kigyönyörködtük magunkat a peron, megállótábla és menetrend nélküli megállóhelyen, megérkezett a Gyorokra tartó 12-es villamos, mely a vágányzár ideje alatt a 11-es helyett járt. Ez a gyoroki villamosvonal az egykori Arad-Hegyalja villamosított HÉV maradéka, mely még tovább: Máriaradnára és Pankotára vezetett egykoron. Ma már „csak“ az Arad felőli 25 kilométer van meg, villamosvonalként. Első településünk Glogovác (Vladimirescu), itt sokan leszálltak. Idáig vannak betétjáratok is, azonban hurok nincs: vagy kétirányú kocsi jár ide, vagy az egyirányú kocsik kimennek fordulni az egykori vegyi üzem mellett lévő elhagyatott fordulóba. A vegyi gyár felé vezető elágazástól csak egyvágányú a pálya, falunként egy kitérővel. A vágány rossz állapotú, a villamos csak vánszorogva halad, így is inog, rázkódik. Mondorlak (Mandruloc) után egyszer csak a megszokottnál is nagyobb rángatást éreztünk, majd megállás után a kocsin végigtekintve egyértelművé vált: a villamos kisiklott. Az utasok egy része leszállt megnézni, hogy mi történt, a csicsériek hazagyalogoltak, míg sokan teljes nyugalomban ülve maradtak a nem éppen üzemszerű alakzatot felvett kocsin.

Mándorlakig jutottunk...

DSCF7254

A legviccesebb a hátsó ablakban álló emberke volt, aki a pótlóbusz megérkeztéig mozdulatlanul állt a helyén. Kezdetben kicsit nagy volt a fejetlenség, a motorvezető telefonált, rádiózott, majd mintegy félórás várakozás után megérkezett egy pótlóbusz a kifelé tart utasokért, majd jött egy daru is, hogy visszaemelje a pórul járt zöld tuját. Mivel mi Aradra akartunk visszajutni, stoppolni próbáltunk: sikertelenül. Végül a villamosmegállóig visszagyalogoltunk, ahol egy munkásszállító busz vett fel minket. A városban még villamosoztunk párat, majd visszamentünk az állomásra. Itt felszálltunk a nap másik csúcspontjának számító kisjenői vonatra.
Ezen a vonalon egy igazi ősleletnek számító motorvonat jár. Az 1940.es években a romániai Malaxa gyár megvásárolta a Ganztól az Árpád gyorssínautóbusz licenszét, és ennek továbbfejlesztésével különböző típusokat gyártott. Ezek egyike ez a kétrészes motorvonat, amelyen szerencsénk volt utazni. Eredetileg távolsági járatokra készült, kényelmes, tágas fotelekkel: ma már elővárosi forgalomra átalakítva, műanyagszékes belsőtérrel járnak. Itt is viszonylag sok utas volt.

Egy igazi veterán motorvonattal.

A motorvezető érdeklődve figyeli a fotósokat

A vonal első szakasza kétvágányos, sőt az első állomásig (Utvinisu nou) még villamosított is. Itt amúgy a személyvonatok egy része nem is áll meg, inkább csak a tehervonatok rendezésére szolgál. A szép ACSEV-épülettel rendelkező Zimándújfalu állomása ma már csak megállóhely, azonban egyik bakterháza még él: a sorompókezelés miatt itt még van bakter. Santana állomást nem a híres gitárművészről nevezték el, csak Újszentanna nevét románosították így. Itt ágazik el a Brád felé vezető vonal, és innentől már csak egyvágányos a vonal. Nadab után az eredeti vonal Kétegyháza felé vezetett: ennek egy szakasza még néhány évvel ezelőtt is üzemelt. A Nadab és Szalonta közti szakaszt már a románok építették, hogy megteremtsék az Arad és Nagyvárad közti vasúti kapcsolatot. Vonatunk végállomása Kisjenő (Chisineu Cris) volt. Ez egy elég kis állomás, de cseles: két vonatfogadó és egy rakodóvágányán kívül a bokrokon túl van még egy rakodóvágánya. Itt már erősen sötétedett az ég, de még tudtunk néhány képet készíteni.

Tolatgatás...

A mi vonatunk átállt az első rakodóra, hogy a készülődő vonatkeresztnek helyet adjon. Hamarosan érkezett is egy Desiro Nagyvárad felől, és egy másik Temesvárról. Mi ez utóbbival mentünk el Nagyszalontáig, ahol várt már minket a Békéscsabára tartó Bz. Gyors határellenőrzés, és indultunk is. Kötegyánban újabb határellenőrzés. Ellenőrzés közben az egyik útitársunk személyije beesett a radiátor mögé, de úgy, hogy még a mozdonyvezető sem tudta kiszedni. Végül megegyeztek abban, hogy a következő napivizsgán fogják kiszedni, és visszajuttatják tulajdonosának. Innen mér hamar Békéscsabára értünk. Itt átszállás a Posta Bhv-ből kiállított pesti gyorsra, ahol eseménytelenül telt az út Szolnokig. Mivel nekem a Nyugati, Zolinak meg a Köki lett volna jobb, így ott átszálltunk a debreceni sebesre, ami szintén posta Bhv-s volt... Egy fárasztó, de érdekességekben és abszurd jelenetekben nem szűkölködő nap után jól esett végre hazaérni.

A TELJES ALBUM EZEN A LINKEN ÉRHETŐ EL.

A bejegyzés trackback címe:

https://siofok35.blog.hu/api/trackback/id/tr5415332782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Egy vasútmániás esete a töri szakkal

Siófok helyett egy ideje Vácon élek, és a töri szakot is már régen elvégeztem. De vasúti kalandjaim folytatódnak! Útra fel!

Friss topikok

Linkblog