Egy vasútmániás esete a töri szakkal

Zolival egy igen nagyszabású, háromnapos romániai túrába vágtuk fejszénket, melynek fő programpontja az Oravica–Anina vasútvonal meglátogatása volt, de beterveztünk temesvári villamosozást, helyközi trolizást (!), utazást a 70–80 éves kis Malaxa motorkocsikkal, valamint az utolsó napra a múltkori siklás miatt kimaradt arad–gyoroki villamosvonalat és néhány Regiotransos vicinálist.
Csütörtök este találkoztunk a Keletiben, és felszálltunk a szinte pontosan érkező Dacia nemzetközi gyorsvonatra. Utunk Lökösházáig gond nélkül zajlott, azonban ott váratlanul rosszra fordultak a dolgok: a határőrök nem engedtek ki, mivel személyi igazolványommal gond volt. Így hát a határőrségen vendégeskedtem kicsit, majd visszamentünk Békéscsabára, hogy ideiglenes személyi igazolványt csináltassak.

Miután kész lett az új igazolvány, visszasétáltunk az állomásra, felszálltunk a Traianus gyorsvonatra, és irány másodszor is a határ! Szerencsére a határőrök már átengedtek, így – fél nap késéssel ugyan – de elkezdődhettek bánáti kalandjaink!

A vonat nemzetközi része mindösszesen egy kocsi volt, mókásan nézett ki a mozdonycsere közben a magányosan álló egyetlen vagon. A belföldi jegyek megváltása után felszálltunk, és meglepetésre Zoli családi ismerőseivel találkoztunk, akikkel elbeszélgettünk Temesvárig. Aradon sokan szálltak fel, két kocsira való helyjegyet adtak el az egykocsis szerelvényre, így nagy zsúfoltság volt. Végre megérkeztünk Temesvárra, célba vettük a szóda-automatát, ami 50 baniért cserébe 2 liter finom, friss, hideg szódát tölt az utasok üvegeibe. Akárki is találta ezt ki, nagy ötlet volt! Majd elindultunk a melegben a Béga folyó partjára, ugyanis a városban – igaz csak hétköznap – menetrend szerinti hajóforgalom van! A kishajó pont elment, a következő indulásig hátralévő fél órát az ortodox székesegyház megtekintésével töltöttem. Ez az 1940-es években épült a moldvai középkori templomok mintájára, nagyon ízléses és szép épület, érdemes megtekinteni. Közben megjött a kishajó. Az alacsony hidak miatt lapos, zárt vízibuszok járnak itt néhány éve, a menetjegy mindössze 1 lei. A hajóban elég meleg volt, később aztán a klíma kikapcsolása és az ablakok kinyitása jobb levegőt eredményezett. A csatorna partján mindenhol vendéglők, csónakházak, kutyát sétáltató fiatalok.

Mintegy félóra hajókázás után leszálltunk a külvárosban, és elindultunk Timisoara Est állomás felé a villamossíneket követve. Útközben egy boltban beszereztük a nélkülözhetetlen ROM csokit és Timisoreana sört. A meteorológiai állomáshoz érve leszakadt az ég, így megvártunk egy villamost. Mivel jegyünk nem volt, bliccelésre készültünk, de szerencsére minden járművön van mini jegyautomata, amihez csak hozzá kell érinteni a bankkártyát, és már ki is ad egy jegyet.

Érdekes, hogy bár a vasút a belváros mellett megy el, mindkét állomás eléggé félreeső helyen van. Az állomáson inkább a fedett peronról tudtunk nézelődni, de ott is volt érdekesség: a forgalmi irodába pont úgy lehetett belátni, hogy a rendelkezőkészüléket és a panorámatáblát is jól láttuk. Az állomás elég nagy, sok tehervonat és mozdony állt bent. Két Csauruszos lugosi vonat után végre megjött a Németremete felé tartó Malaxa motorvonat, és megkezdődött az időutazás!

A csoki, a finom sör, és az ősöreg Malaxa motorvonat látványa már végképp elvette a határon történt incidens okozta szorongást, és innentől kezdve a túra minden perce arany volt. Ezeket a motorkocsikat a bukaresti Malaxa gyárt készítette az 1930-as, 40-es években a Ganz gyár licensze alapján, tehát a Magyarországról már a 80-es években kikopott BCmotok rokonairól van szó! Természetesen az évtizedek alatt már több modernizáláson is átestek: új motort kaptak, befalazták a középső ajtót, zárt vezetőfülkéket alakítottak ki, a fapadokat műanyag székekre cserélték – de mindezek ellenére nagyon hangulatos járgányok. Az első megálló Kisgyarmatpuszta (Viile Giarmata), ahol sok újonnan felparcellázott terület van, a temesvári gazdagabb réteg építi itt ki az új villanegyedet. Ide jár ki helyi járatos busz is. A vonatról nem szállt le senki. Következő állomásunk Temesgyarmat (Giarmata). Itt van egyszerűsített forgalmi szolgálat, de a biztosító berendezés üzemen kívül van helyezve. Itt sokan szálltak le, de maradt még pár ember a vonaton. Az épületekből ítélve ezek némelyike is állomás, vagy megálló-rakodóhely volt eredetileg. Egy szűk óra döcögés után beérkeztünk Németremetére (Remetea mica).

Itt várt már minket egy másik Malaxa motorkocsi, amely két órával előbb érkezett. A vonatok most csak idáig járnak, de a vonal egészen Máriaradnáig vezet. Arrafelé most nem is járható a vonal, mert az Arad–Déva vonal felújítása miatt felbontották a becsatlakozást. A másik motorkocsi kihúzott a nem használt vonalrész felé, ráállt a miénkre, és a két kocsi körülbelül húsz perc múlva együtt indult vissza. Addig én körbefotóztam a felvételi épület környékét, Zoli pedig az állomás végében lévő sorompót fényképezte le. Visszaindulás előtt magyarul szólított meg minket a kalauz, így visszafelé tudtunk kérdezni tőle pár dolgot a vonalról. Megtudtuk azt is, hogy Temesvárra érkezés után Lugosra fog továbbindulni a szerelvény, ami hasznosnak bizonyult, mivel néhány perc késésünk miatt csak integethettünk a Sztamora felé igyekvő Malaxának. Így B-tervként a Buziás (ott volt a kereszt) előtti állomásig, Törökszákosig (Sacosu mic) mentünk ismerős kalauzunkkal. Eléggé tele volt a két kis motorvonat, sokan utaztak haza a kis megállókba. Feltűnést keltett a helyi személyvonaton a két idegen, így több segítőkész utas is kérdezte tőlünk, hogy hová megyünk, nehogy rossz vonatra szálljunk. Leszállás előtt egy lány a telefonján Google-fordítóval lefordított szöveget mutatta Zolinak, hogy itt kell leszállnunk. Útközben volt egy eléggé a semmi közepén lévő állomás, egyik végén fény-, másikon alakjelzőkkel. Sacosu mic állomásán egy szép HÉV-szabványú állomásépület áll. Két vágánya járható még: a rakodóvágány fele, meg a negyedik vágány helye még a gazban pusztul.

Igencsak jó fej vasutasokkal találkoztunk, akikkel ugyan semmilyen közös nyelvet nem beszéltünk, de a román biztosítóberendezési oktatóvideók szavait ismertük, így el tudták nekünk magyarázni a biztosító berendezés működését is. A rendelkező és az egyik kulcsrögzítő készülék az irodában, a jelzőállító bak az épület előtt van. A másik váltókörzetnek külön őrhelye van, de oda már nem jutottunk ki, mert már jött a Temesvárra visszatérő vonat, ami szerencsénkre egy másik kétkocsis Malaxa volt.

A naplementében suhantunk egész tempósan szálláshelyünk felé. Timisoara Sud állomáson szálltunk le, itt még lefotóztuk az elhaladó vonatunkat, majd felmásztunk az állomás feletti “horror felüljáróra” aminek egyik részét már hajléktalanok vették birtokba… Ez minket nem zavart, mert csak a Sztamora felől visszatérő Malaxát fotóztuk róla. Ezután gyalog indultunk közeli szállásunkra, hogy kipihenjük magunkat a hosszas fáradalmak után...