Sulzer és villamosok

Sulzer magyar vonattal Érmihályfalván

2010. június 23, reggel 7 óra. Egy fárasztó vizsgaidőszak után vonatozni indulok a klotildligeti állomásról. De most nem akárhova, hanem külföldre! Jegyet veszek, majd kisvártatva megjön Desiro pajtás, mellyel a Nyugatiig repesztek. Ott beburkolok egy hamburgert, majd felszállok a köriccére. Hosszú és unalmas út következett Debrecenig. Első említésre méltó esemény Szolnoknál történt, ahol a Zagyva és a Tisza áradását lehetett a hidakról megfigyelni. A Tisza-híd után jókora belvizes terület is volt.  Aztán fokozódtak az izgalmak: Karcag előtt és az állomáson is hosszasan ácsorogtunk, csak hogy lekéshessem a nagyváradi vonatot. De szerencsére nem késtem le, sőt még a másik irányból érkező ic-t is megvárta. A vonat egy hagyományos Csörgőből és három fülkés kocsiból állt, melyek közül az egyik első osztályú volt, de abban is mindenki másodosztályú jeggyel utazott. A 2.o. kocsikban minden fülkében utaztak, én egy kedves középkorú nő mellé ültem be. Egyszerre indultunk a Fehérgyarmatra közlekedő Bhv-s szerelvénnyel, így valóságos vonatversenynek lehettem részese utastársaimmal, melynek a két vonal elágazása vetett véget. Első megállónk a romjaiban is szép Szabadságtelep volt, majd DB.-Kondoros következett. Útitársam mesélt a környékről, erről a részről például azt mondta, hogy valaha nyaralóövezet volt, de egyre többen költöznek ide ki. Voltak leszállók is a vonatról, debreceni S-bahn…  A városból kiérve az erdőspuszták gyönyörű világába nyerhettem betekintést: erdők, szántók és vizenyős részek váltakoztak. A táj sem volt sima: kisebb dombok, buckák bőven voltak. Következő állomásunk a Kocsord alsóihoz eléggé hasonló Nagycsere volt: itt is csak egy kicsike épület van, melyben a forgalmi iroda működik. Váró nincs itt se, a pénztárablak a szabad levegőre nyílik. Haláp megálló érdekessége, hogy az egykori forgalmi irodáben posta működik, melynek a volt váróterem az ügyféltere, és a pénztárablak a posta ablaka is :-) A szép tájon tovább repesztettünk Vámospércsig, ahol nemcsak az én útitársam szállt le, hanem a vonat utasainak jó része is. Itt lehet még teherforgalom, mert egy csomó tartálykocsi állt a vágányokon.

Sokan jöttek Vámospércsig

 Hosszasan haladtunk Szentannapusztáig, majd kisvártatva megérkeztünk Nyírábrányba, mely határállomásként is működtek. Jöttek is a határőrök, elvitték a személyimet, meg egy jó fej németjuhásszal szagoltatták végig a vonatot. Még az ülésre is felmászott, pedig plüsshuzatos volt… biztos jó dolog ez? Miután visszakaptam igazolványomat, lőttem pár fotót, aztán indultunk. Magyar területen nem sokáig mentünk, hamarosan átléptük a határt. Itt már nem lehetett az ablakban lógni, mert a vonat végezte az űrszelvénytisztítást, azaz szépen belógtak az ágak az ablakon. Kereszteztünk egy széles utat, de az átjárója nem volt biztosítva. Inkább a vonat lassított és kürtölt. Lassancskán Érmihályfalva, román határállomás következett. Itt 20 perc van útlevélvizsgálatra, de előbb értünk, így majdnem fél órát állt a vonat. Mivel –mint kiderült- egyedül voltam határátlépő a vonaton, az ellenőrzés gyors volt, a többi időt fényképezéssel töltöttem. Vonatunk elejéről leállt a Csőrgő, a másik végét pedig egy öreg, kék-fehér Sulzer foglalta el.

SDC10058

SDC10068

Műanyagszékek a váróban

Az állomáson lebzselt még egy CFR Marfás (teherszállító) remot Dácsia is. Az állomásépület olyan románosan kopottas, átvészelte az átépítési hullámokat. A régi felirat alá kitettek egy új, kétnyelvű táblát is, de már jön le róla stilizált román zászló. A textilzászló is cafatokban lóg, az EU lobogója pedig már inkább fakószürke, mint sötétkék… Bementem a váróba is, elég szutykos, benne az elmaradhatatlan CFR-es műanyagpadok. A pénztárablak új, szigetelt, biztonsági üveges. A pénztáros néni tudott magyarul, így próbáltam kicsikarni tőle valami vasutas relikviát, de nem talált semmit. Inkább lebeszélte a magyarul egy kukkot sem tudó kalauzzal, hogy szedje össze nekem a jegyeket. Felszálltam a vonatra, a mozdony mögé, hadd hallgassam a hangját. Indulás előtt még egy emberkével beszélgettem, aki két kis gyerekével utazott Dévára. Jól tudott magyarul, sokáig dolgozott kis hazánkban. Aztán elvonultam egy üres fülkébe, mert elég idegesítő társaság volt. Kalauz bácsi kezelte  a jegyemet, aztán valamit mutogatott-magyarázott hogy menjek hátra, de nem értettem, úgyhogy inkább maradtam. Kisvártatva egy jeggyel tért vissza. Elvigyorogtunk egyet, de a kommunikációs szakadék közénk állt. Az öreg gép jól tempózott a dimbes-dombos tájon. Hamarosan Érseléndre értünk, ahol a fa áruraktárnak már csak a váza van meg. Kellett a tüzelő, na.  Repesztettünk tovább a fura távírópóznák mellett, majd Széhelyhídra értünk, ahol elég sokat álltunk. Itt az egyik táblán „Sacuieni/Székelyhíd” a másikon „Sacuieni Bihor/Székelyhíd megálló” szerepelt.

Sacuieni bihor-Székelyhíd

Na ezt fejtsd meg! Persze aztán kiderült a turpisság: az állomás után van agy deltavágány, melynek oldalában az állomásra be nem térő vonatok részére egy megállót létesítettek. De mivel annak nincs épülete, a táblája az állomásra került. Bár személyvonat voltunk, nem álltunk meg mindenhol: két-három megállón is áthaladtunk. A táj egyre laposabbá vált. Következő megállásunk Bihardiózseg volt, egy igazi román állomás: elkezdték felújítani a vágányait, le is fektették az újakat, de a felsőágyazat már nem került helyére. Forgalmista van, bár nem lehet sok dolga, mert ahogy elnéztem, csak az átmenő vágány használható. Itt felszállt egy helyes lány, barátja sokáig búcsúztatta. Utána a kalauzzal beszélgetett. Hosszasan mentünk Biharig, utána már feltűntek Nagyvárad gyárai. Biharpüspökiben is készült pár fotó, valaki nagyon magyarázta, hogy „nem tudok fényképezni”. Innen valami többvágányú pályán vánszorogtunk be Nagyváradra romos, füstölgő gyárak mellett.

Cammogás Nagyváradra

Jött szembe egy Sulzer vontatta „igazi román” vonat, olyan jóféle bilikék, kibillenthető ablakú kocsikkal. Lassan Várad lakótelepei közé értünk, majd a kocsitároló vágányok után megérkeztünk a végállomásra. Itt előre körülnéztem. Szép, magas peronok, odébb egy  zöld magánvasúti vonat, és jó szűk és meredek lejáró az aluljáróba. A „0” vágányon egy Desiro állt, de nem mentem közelebb, inkább megcéloztam a villamosmegállót. A jegypénztáros épp telefonált, de mutogatással vettem nála két jegyet. Érdekesek a jegyek, egyenként két utazásra szólnak. Hosszú ideig nem jött villamos, majd felszálltam egy piros, csuklós Tatrára. Ezzel a főtérig (Szt. László tér) mentem. 

a főtéren, Dácsiával és a Fekete Sas palotával

Itt a villamosok egy nagy hurokvágányon kerülik meg a belvárost, ebből ágaznak ki a szárnyvonalak. A rendkívül szép szecessziós házak és  a görögkeleti templom megtekintése után az egyik ilyen szárnyvonalra, a 2-esre indultam egy motor+pótkocsis Tatra villamossal. Ez kezdetben egy rendkívül lehangoló lakótelep mellett megy, aztán kicsit „falusiasabb” lesz a környék: a végén már csak földes utca megy a villamos mellett. A végállomás egy rendkívül szűk hurok, melyen utasokkal megy végig a járgány. Érdekes élmény. Visszafelé ismét a főtéren szálltam le, nézelődtem kicsit, majd egy 1-es villamossal távoztam. Ennek végállomása „Pod CFR”, vagyis vasúti híd. És lám, tényleg egy híd alatt van a fel-és leszállóhely. Innen indul tovább a gyárakhoz egy kis kétirányú, sárga villamos.

itt van megosztva az 1-es villamos. a sárga kocsi megy az iparte

Én meg visszaindultam az állomásra. Sajnos a vadi új, a bécsiekkel megegyező villamosokkal nem tudtam utazni. Az állomáson kiderült, hogy késni fog a vonatom. Addig is körbenéztem a pályaudvaron. A „nulladik” vágányon most egy ex-NDK-s „Malactaxi” állt, mely a Transferoviar Grup nevű magánvasút színeiben Félixfürdőre jár. Kifejezetten szép, tiszta motorkocsi, takaros zöld plüssülésekkel. 

Magánvasúti Malactaxi Félixfürdőre

Francia eredetű motorvonat

Az aluljáró egyik részét épp építik, ezért a hátsó vágányok félbe vannak vágva. A peronokat szintben is meg lehet közelíteni, ami jó dolog, mert elég béna az aluljáró. A hátsó vágányokon selejtes, alkatrészbányának használt személykocsik állnak, hirdetve a letűnőben lévő bilikék korszakot. A pénztárcsarnok szép, tiszta, van induló-érkező kijelző is. Közben beérkezett a Regional magánvasút színeiben Margittáról egy piros-krém színű francia motorvonat. Ezek használják az előbb említett székelyhídi deltavágányt. A kalauztól próbáltam információkat szerezni, de nem tudott jól magyarul, és félreértettük egymást. Közben beérkezett egy remot Sulzer (Jimmy) vezényletével a Szatmárnémeti-Bukarest gyors, melyhez további hálókocsikat kapcsoltak. A másik irányból pedig az én késett vonatom: Jászvásár-Arad gyors egyesítve a Kolozsvár-Budapest ícével. Ezt két Jimmy hozta. Nem volt sok utas a magyar részen, de még így is többen voltunk a kelleténél: ketten az aradi helyett a pesti kocsikba szálltak, ők Biharkeresztesen fordultak vissza. Az útlevél-ellenőrzés alatt beelőzött minket a visszafelé tartó margittai motorvonat. Aztán nekivágtunk a határszakasznak, elég sokáig mentünk román részen. Biharkeresztesen újabb ellenőrzés, meg mozdonycsere. A 101-es vonalon majdnem mindenhol megálltunk, sokan kihasználták a közvetlen pesti járatot. A gyorsvonati csatlakozást persze lekéstem már Püspökladányban, de a körícé még reményekkel kecsegtetett. Szerencsére épp annyit késett, hogy Ladányban még beszaladhattam jegyért. (a nemzetközi jegyem csak Püspökladányig szólt) Kijöttem az épületből, már jött is a Gigant húzta cseh kocsikból álló vonat. Elhelyezkedtem egy üres fülkében, és pihengettem a Nyugatiig. Itt bementem a pénztárakhoz, hallottam valahol focit néznek. Akkor vettem észre, hogy a pályaudvar melletti új parkban kivetítőn nézik a vébét. Csináltam pár éjjeli fotót a pályaudvaron, aztán megcéloztam az esztergomi Desiro-t…

A köriccé

A TELJES ALBUM EZEN A LINKEN ÉRHETŐ EL.

A bejegyzés trackback címe:

https://siofok35.blog.hu/api/trackback/id/tr962167366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Egy vasútmániás esete a töri szakkal

Siófok helyett egy ideje Vácon élek, és a töri szakot is már régen elvégeztem. De vasúti kalandjaim folytatódnak! Útra fel!

Friss topikok

Linkblog

süti beállítások módosítása