Egy kis Szlovákia

 Itt a nyár, szünet van, lehet menni vonatozni. Ennek a nagy meleg sem szabhat akadályt! A tavalyi jól sikerült szlovákiai út után újra északi szomszédunk felé vettem az irányt. Az út a szokásos módon a pázmáneumi állomáson indult, szokatlanul későn: 9:48-kor. Általában a 6:41-es vagy 7:44-es vonattal szoktam indulni. Az esztergomi vonal most is megmutatta szép arcát: több mint tíz perces késéssel érkezett a dupla Desiro, amit tartott is. Ennek az volt az eredménye, hogy izgulhattam, hogy elérem-e Rákosrendezőn a váci vonatot. Amúgy sem volt eseménytelen az út, alkalmi útitársam a szerbiai sinobuszokról és a csokicsempészetről tartott kiselőadást. Végül elértem a Vác felé közlekedő posta-bhv ingát, bár jegyet váltani már nem volt időm. Gondoltam, majd veszek Istvántelektől, de erre nem került sor, mert a kalauz nem ért el az első kocsiba Vácig. Itt megvettem a jegyet Drégelypalánkig. A pénztáros lecsekkolta a diákigazolványomat is, nem tudom miért. Indulás előtt öt perccel kimentem már a Bzmot301 által vontatott egy pótkocsis vonathoz, de szabad négyest már nem találtam. A mellékben telepedtem le, egy középkorú nővel beszélgettem Berkenyéig, ahol leszállt. Diósjenőn öt perc pihenő következett. Leszálltam fotózni. Kisvártatva kiderült, hogy nem öt perc lesz az, mert megszólalt a hangosbeszélő, hogy: „Tájékoztatom az utazóközönséget, hogy a Balassagyarmattól Vácig közlekedő személyvonat előreláthatólag… nem tudom hány percet késik, mert lerohadt”. A mi vonatunk gépe ment ki a szerencsétlenül járt társához, hogy bevontassa a diósjenei állomásra. A mentés ideje alatt a nagy meleg elől a jó hűvös váróba vonultam. Szerencsére nem volt messze a segélyezésre szoruló vonat, negyed óra alatt visszatért a négy kocsisra nőtt szerelvény. Közben megjavult a satnya bézé is, mert a segélygép feltöltötte a levegőrendszerét. Így 25-30 perces késéssel mindkét vonat folytathatta útját. 

Segélyezés

Nekem azonban veszélybe került a drégelypalánki autóbusz-csatlakozásom, ezért megkértem a forgalmistát, hogy szóljon a szomszéd állomásra, hogy szóljanak a buszsofőrnek, hogy lesz átszálló, és ha lehet, várja meg a késett szerelvényt. Az út további részén a motorkocsiba szálltam, nagyon kellemes idő volt rajta, és a táj is egyenesen gyönyörű volt. Közben izgultam, hogy megvárja-e a busz a vonatot. Szerencsére megvárta, mert egy csoport egyik fele is a vonaton volt, így a többiek is megkérték a sofőrt a tíz perccel későbbi indulásra. Jól tele volt a busz, nem is jutott mindenkinek ülőhely. Amikor viszont a gyerekcsoport Hont végében leszállt, hirtelen maradtunk vagy 10-en. Én leszálltam Parassapusztánál, de a busz utaslétszáma nem változott, mert egy felszálló is volt. Átgyalogoltam a leginkább kísértetvárosra hasonlító határátkelőn, majd nem sokára elértem az ipolysági (Šahy)állomáshoz. A hőség miatt nem volt kedvem sétálgatni, inkább beültem a hűs, ámbátor elég leharcolt váróterembe, meg a százéves fa alá. Egy órát ténferegtem az öreg épület körül. Mögötte buszforduló van, öreg Karosák és újabb Irisbusok indultak-érkeztek a csehszlovák időkből itt maradt megállótábla előtt. Ott-tartózkodásom alatt csak magyar szót hallottam. Közben megérkezett a vonat Csata (Čata) felől, egy iker-Studenka képében, melynek neve is volt, mégpedig a két kocsifélnek más-más: Mária és Valéria. Nem tudom, hogy vajon az esztergomi hídról lett-e elnevezve, vagy sem. Nagyon szépen fel lett újítva a járgány, belülről már rá sem lehet ismerni a múltjára. Külső-belső kijelző és automata hangosbemondó is van. Érdekes módon azonban nincs benne klíma, és a pottyantós budi is maradt. 

Megjött az iker Bz

Elindultunk, hamarosan jött a kalauz, aki egy kedves, mosolygós ember volt. Magyarul nem tudott, így felírtam neki az útvonalamat. Először elnevette magát a bonyolult útirányon, majd seperc alatt kiadta a jegyet az érintőképernyős kütyüjével. A vonal nagyon klassz, dimbes-dombos tájon halad, a távolban a Börzsöny hegyeit lehet látni. Átmentünk egy csomó hídon, bár nagy vizet nem láttam alattuk. Biztos az Ipoly ártéri hídjai. Mindenesetre klassz régi, rácsos szerkezetek is akadtak köztük. Egy közbenső állomáson még szolgálat is van, de a többi sínpár mind rozsdás. Szóval nincs sok dolga a forgalmistának. Csatára nehézkesen engedtek be minket, de még így is elsőnek értünk be. Hamarosan megérkezett a Léva felé tartó Studenka is pótkocsijával. A motorkocsiba ültem. Egy felújított darabról van szó, zöld magas támlás üléseket tettek bele, de 5-en ülnek egy sorban. Most szerencsére nem kellett ennyire szorongani, jutott saját négyes; de azért eléggé tele volt a vonat. Zseliz (Želiezovce) állomáson álltunk tíz percet az ellenvonatra várva, ez alatt nagyon felforrósodott a kocsi, a végén kimentem levegőzni egyet, pedig lusta voltam hozzá először. Visszajövet vettem észre, hogy a fűtés egy szobai termosztáttal van vezérelve, ami maximumra van állítva! Gyorsan kikapcsoltam. Közben az ég is felhősödött, így hirtelen enyhült a hőség. Léván már egész kellemes idő fogadott. Volt tizenpár percem itt, ez alatt körbenéztem az állomáson, majd beérkezett a Devín gyorsvonat, egy cseh mozdonnyal az élén. 

Tehervonat Léván

A szerelvény klímás kocsikból állt, ennek jelen esetben örültem kicsit, bár az ablakban lógni is jó dolog. Egy szlovák apuka cuccolt még be mellém két fiával. Apuka olvasott, kisebb fiú a telefonját nyomkodta, a nagyobbik fiú meg a laptopján nézett filmet, és a fülkében lévő konnektorról töltötte a telefonját. Hja, ott ez a gyorsvonat: klímás kocsi, konnektor… A táj itt is szép, dombos, az egyvágányú, villamosított vonal hosszasan kanyarog. Gyorsvonat lévén nem álltunk meg sok helyen. Nagysurányban (Šurany) elhagytam a klassz vonatot, és egy személyvonatra szálltam át, ami elrepített engem a közeli, de a gyorsvonat által nem érintett Érsekújvárra. Egy, a mi By-jainknak megfelelő személyvonati kocsiban telepedtem le. Ütött-kopott volt, de nagyobb rongálás nem látszott rajta. Szerencsére azért itthon is egyre rendezettebbek a vonatok! Útközben megálltunk Bánkeszi (Bánov) nagyon szép, rendezett állomásán, majd Érsekújvárra (Nové Zámky) értünk. A városnak szép nagy állomása van, mely magán viseli a hetvenes évek stílusjegyeit. Kicsit talán a debreceni állomáshoz hasonló a hangulata. A komáromi vonat az első vágányról indult: egy villanymozdony és öt, eléggé leharcolt személykocsi: Ahova először leültem, majdnem leszakadt alattam az ülés, a második helyen az ablak nem maradt meg nyitva, a harmadik hely már jó volt. Az egész vonaton feltűnően sok szemét volt, mondjuk ennek nagy része egy köteg szórólap volt, amit valamikor gondosan szétosztottak a vonaton, de a menetszél szanaszét fújta azokat a fülkés kocsikban. A kijelölt távot hamar megfutotta a vonat, Hetényben (Chotín) álltunk kicsit a szembevonatra várva. Egy-két törzsutas leugrott cigizni, én az ablakból néztem a történéseket. 

Szembevonat

A Vág hídján áthaladva beértünk Komáromba (Komárno). Itt megbeszéltem egy ottani ismerősömmel, hogy találkozunk, de végül is nem ért rá. Az állomás körbeegerészése után megcéloztam az állomással szembeni élelmiszerboltot, hogy bevásároljak csokiból meg nápolyiból. A sör mellett ehhez is értenek a csehek-szlovákok ugyanis. A boltban mindenki magyarul beszélt, és magyar rádió szólt. Egyébként az egész városban nagyon sok magyar felirat van, még a buszmenetrend is kétnyelvű. Elindultam a déli Komárom felé. Útközben szembejött a Nokiás műszakváltós buszok serege. Átsétáltam a hídon, majd a teszkó üzletsorán ettem egy vacak pizzát. A vonatindulásig még volt pár percem, az alatt meglestem a buszállomáson ácsorgó járgányokat is. Az esztergomi vonatot egy Desiro alkotta, ismerős kalauzzal, aki elég sokat dolgozik a pest-egomi vonalon is. Utas nem volt sok. A hangosbemondó minden megállónál három nyelven bemondta, hogy óvatosan szálljunk le. Szerintem feleseleges, nem sok külföldi jár erre. Amúgy a vonal még mindig szép, főleg a Duna-part miatt, persze. Mire Esztergom-Kertvárosba értünk, besötétedett. Itt már bent állt a pesti vonat, amire át lehetett szállni. Ezt meg is tettem. A kocsi egyik felében csonthideg volt, a másik felében így estefelé már jó idő volt klíma hiányában, így ide ültem. Leányváron álltunk egy csomót a szembejövő Dezső késése miatt, így végül este tízkor szálltam le a klotildligeti megállóban. 

A bejegyzés trackback címe:

https://siofok35.blog.hu/api/trackback/id/tr443119454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Egy vasútmániás esete a töri szakkal

Siófok helyett egy ideje Vácon élek, és a töri szakot is már régen elvégeztem. De vasúti kalandjaim folytatódnak! Útra fel!

Friss topikok

Linkblog

süti beállítások módosítása