HTML

Egy vasútmániás esete a töri szakkal

Vasútmániás vagyok, Siófokon élek. Sokat vonatozom, járom az országot. Ezekről és életem egyéb mozzanatairól is olvashattok itt.

Friss topikok

  • JasonX2: nevtelenutazo.blog.hu/2014/09/22/2014_08_31_20_eves_jubileumi_2_resz_a_kaosz_szive_helyett_a_107-e... (2018.03.30. 07:29) Kétnapos keleti elveszővágány-túra (Fedőnév: Ojjektum túra)
  • siófoki35: Állítólag a Fortepan és a Portraitpan emulzió nem különbözik, csak az antihalo réteg matt. (2014.07.27. 22:26) Négyzetesen a világ
  • delejezoe: Te lehetsz az egyetlen, aki egy gép ismertetőjénél kihagyja az objektív gyújtótávolságát. :) (2014.07.15. 21:18) SMENA-8M, dm 200-as filmmel, dm/cewe laborban
  • nevetnijo: Szerintem is nagyon jó kezdeményezés. Ha csak tehetem elmegyek, és én is fotózgatok. (2013.04.30. 15:41) Budapest100
  • Polgár István: Régi vasút modelleket keresek. Elég szép gyűjteményem van már H0-ból. Szeretnék megszerezni egy sz... (2013.03.09. 16:09) A szerény utód

Linkblog

2015.01.31. 14:39 siófoki35

A legtükébb buszok

Meglátogattam Pécset, ahol a legtükébb buszok járnak. Ugyanis itt a helyi buszszolgáltatót Tüke Busznak hívják. Ez nekem, nem pécsinek elég érdekesen hangzott, de aztán utánanéztem: a "tüke" az a helyi nyelvjárásban tősgyökeres, lokálpatrióta pécsi lakost jelent.  A kifejezés még azokból az időkből ered, amikor minden valamire való pécsi polgárnak volt szőlőbirtoka a Mecsek oldalában.

Utamat a Budai állomásnál, más néven a Budai Vámnál kezdtem. Az utóbbi név beszédesebb, értelemszerűen itt hagyta el a várost a Buda felé vezető út, valamikor nagyon régen. Ma Tesco, buszállomás és lakótelep van itt. A buszállomáson régebbi és újabb buszok ácsorogtak, bevetésre várva.

    

Innen egy szóló Mercedes Conectoval kimentem Újhegyre. Itt 10 percet áll a busz a visszaindulásra várva, nem értem, hogy miért. A Conecto-ban furcsa, hogy a kerékdobokon van ahol csak egy ülés van, mindkét oldalán csomó kihasználatlan térrel, lazán elfért volna dupla vagy másfeles ülés is...

Visszafelé a 4Y-ról a Zsolnay-negyednél szálltam le, a negyedet megnéztem, majd egy régebbi fajta Conectoval (14-es vonal) mentem a Zsolnay szoborig. Ennek némileg jobb az üléselrendezése mint a sárga-kék szólóknak. (nem pont ezzel mentem, de nincs róla kép)

Itt a 37-es buszt vártam, de nem jött meg, helyette a 31-es buszra szálltam fel. Egy VDL jött, eléggé meglepett, hogy egy ennyire látványosan helyközi járatra való buszt helyi közlekedésben használnak. Amúgy kényelmes buszok, de nem tudom, hogy csúcsidőben mennyire van rajtuk tülekedés. A zöld szín amúgy jól áll nekik. Érdekes a vonalvezetése a 31-es vonalnak, tetszett. A végállomás klassz helyen van, a kis kápolnáig el is sétáltam.

 Visszafelé 33-as busszal mentem, egy Credo Citadell képében. Jók ezek a buszok, de azokat a nagy kerek matricákat leszedhetnék az ablakról, mert zavarják a kilátást :/

Majd a 44-essel mentem egy kört. Érdekesek ezek a kicsi VanHool buszok, de nem rosszak. A járat útvonala igazán klassz, a megállótáblák is nagyon tetszenek.

A Főpályaudvarra visszatérve egy újabb Citadellel a 4Y vonalon elmentem Uránvárosba, innen a 2-es vonalon közlekedő csuklós Citadellel mentem visszafelé a Petőfi utcáig (Magasház). A csuklós Citadellnek sokkal jobb az elrendezése, mint a szólónak, jóval több az alacsonypadlós ülőhely is.

Remélem a buszok színezése egy idő után egységesítve lesz ;)

A Magasháznál felszálltam a 37-esre Donátus felé, majd visszafelé a Zsolnay szobornál szálltam le, de erről kép sajnos nem készült.

Összességében tetszett a nap, sokféle busszal utazhattam, érdekes, változatos útvonalakon. Hajrá TükeBusz! ;)

A képek nagyobb méretben:

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: busz


2015.01.21. 14:47 siófoki35

Tatai buszozás

A vizsgák után gondoltam egyet, és elindultam Tatára, hogy kipróbáljam a helyi járatokat.

Piliscsabáról indultam a Budapest-Komárom járat Volánbuszos Econelljével. Ezzel Almásfüzitőig utaztam.

Innen a zseniális CLX-490-essel mentem Tatára. Ráncajtó, műbőrülés, királyság.

 

Itt megvettem a helyijáratra a napi jegyet, érdekes, hogy rá van nyomtatva nyomdailag, hogy 2015-ös, mégis Vértes Volános, és át van pecsételve KNyKK-ra.

 

Helyi járatban tudtam, hogy csak Credok vannak, azt viszont nem, hogy tartalékos Credo már nincs (vagyis van, de az is mindig elromlik). Így az 5-ös járaton egy ilyen Setrával utaztam. A nénikék morogtak is, hogy alig bírnak rá felmászni :D

A 7-es járatra pedig a tartalékok tartaléka, BCK-411 ugrott be kidőlt-bedőlt műbőrüléseivel, sivító hátsó hídjával, a visszapillantón csoffadtan lengedező dekoráció-maradványokkal. Itt is volt derültség az utazóközönség körében :) Amúgy menő ez az agostyáni járat.

 

Persze utaztam Credoval is.

 

 4 óra alatt majdnem a teljes helyi hálózatot sikerült beutaznom.

Visszefelé egy helyközis Rába csuklóssal mentem, meglepett, hogy C56-osba való ülések voltak benne, nem a szokásos "fapadosak". Mondjuk a Tatabánya-Egom vonalon kell is a kényelmesebb ülés.

Süttő Kultúrotthonnál szálltam át a Volánbuszos pesti járatra.

Tartalmas kis utazás volt, megérte elmenni!

A képek, nagyítható méretben:

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: busz


2014.09.08. 23:24 siófoki35

A kendergyárban mindig jó a hangulat...

Idén augusztus 20-án immár negyedszer indultam útnak Szegvár felé. Ugyanis évente csak egyszer, a falunapokkor közlekedik hazánk egyik legérdekesebb kisvasútja, mely egykor egy kenderkikészítő üzem belső szállításait szolgálta, ma pedig vidám utasok döcöghetnek rajta. A kendergyár még az 1940-es években épült, a belső szállítást és a közeli MÁV-állomásra való kihordást szamarakkal vontatott kisvasúttal oldották meg, mely a nagyvasúti pályát egy aluljárók keresztezte. az 1950-es években átépítették a MÁV-állomást, ekkor szintbeli keresztezés épült. Az aluljáró maga –üresen- a mai napig megvan. Az 1960-as években felfejlődött a gyár, bővült a vágányhálózat, valamint áttértek mozdony-majd traktorvontatásra. A kis gyár a rendszerváltást csodával határos módon túlélte, sőt még fejlesztések is folytak itt a 90-es években. Végül a konkurenciával nem bírta a harcot, és 2008-ban leállt. A kenderkikészítés eszközeit ócskavasnak eladták, a kisvasút pályáját és kocsijainak egy részét az önkormányzat vette meg. A sínanyagot eredetileg máshová akarta áttelepíteni, de végül a pálya rossz állapota miatt a helyben való megőrzés mellett döntöttek. A vasút ügyét az önkormányzat mellett a vasútbarátok is felkarolták: a pálya helyreállításának vezetését a szentesi pályamester vállalta el, a mozdonyok pedig minden évben egy magántulajdonú gépgyűjteményből, a békéscsabai Alföldi Kerti Gazdasági Vasútról érkeznek.

Idén a használhatatlan vonatpótló busz miatt Volánbusszal indultam útnak Piliscsabáról. A reggel 6 órás indulás igencsak korai kelést kívánt, az már pozitívabb volt, hogy –valószínűleg a nemzeti ünnep miatt- a mindig zsúfolt busz most határozottan szellős volt, válogathattam a helyek közt. Pesten szakadó eső fogadott, gyorsan be is menekültem az aluljáróba, és átmetróztam a Nyugatiba. Itt ettem volna egy hamburgert, azonban a gyorskajálda még nem volt nyitva. DE ki volt írva, hogy 10 perc múlva nyit. Addig megtekintettem a gyönyörű aluljárót, aztán megkaptam az életmentő műkaját, és irány a pályaudvar! Épp odaérkezésemkor tolták be a szegedi vegyesvágott vonatot a csarnok III.-ra, mindössze 3 db gyorsvonati kocsival. Közben gondoltam megyek egy kört a pénztárak felé –igaz jegyem már volt- és láss csodát, régi útitársam jött velem szembe, kalauz egyenruhában, mert hát közben vasutas lett! Pár percet beszéltünk, aztán odamentem a vonatomhoz. A kocsikat még takarították, így nem lehetett még felszállni. Sokáig gondolkodtam a kerékpárszállító kocsin, de végül egy fülkés kocsiba ültem Indulás előtt még egy pár ült be a fülkébe, egy szállítótáskás macskával. Szállt rendesen a macskaszőr a fülkében, még jó hogy nem vagyok allergiás. A bőröndöt meg okosan az ajtóba tették, hogy más már ne akarjon bejönni :D Nem voltak túl kommunikatívak, de a cica legalább aranyos volt. Lassan elindultunk a szakadó esőben, volt még pár felszálló Zuglón meg Kökiben, de hozzánk már nem jött be más, bevált a táskás trükk. Üllő környékén csendesedett, majd elállt az eső. Albertirsa környékéig nézelődtem, aztán elővettem az a könyvet, amit még évekkel ezelőtt hoztam el egy egyetemi selejtezésből az egyik AKGV-s srácnak. Még én se lapoztam bele eddig. Kecskemétig olvastam a békéscsabai magyar-szlovák együttélés humoros oldaláról, aztán újra nézelődtem. Kiskunhalason átszállás, meg pár fotó – rögtön ki is derült, hogy ki megy Szegvárra… Szegedre személyvonatként Szöcske indult, míg a gyönyörű 1001-es Szili vontatta Pest felé menő ícét AS, azaz Ahogy Sikerül szabvány szerint állították össze, mert legalább hatféle kocsi volt benne, a komfortkocsitól a posta BHV-ig.

Szentesre Usgyi ment, alkalmi útitársam ennek nem örült, én igen, mert ritkábban látok ilyet, mint Bz-t. Suhantunk a pusztametróval a vadiúj táblájú tanyasi megállók közt. Kedvencem Csongrádi úti tanyák megállóhely, ahol az elnevezésért felelős ember kreativitása végképp elfogyott, és nem bírt több furcsa tanyasi megállónevet (lásd: Bogárzó, Kapitányság, Köncsögpuszta stb.) kitalálni. A szépen lefestett csongrádi Tisza-híd meg Hékéd kettős megállója után Szentesen átszállás bézére, és egy megállónyi utazás Szegvárig. Közben repülők köröztek a vonat felett. Aztán leszállás Szegváron botorkálás a peronon,útitársamnak rácsodálkozás arra, hogy még megvan a fa áruraktár meg a tekerős sorompó, és most először kerülő útirányon a kisvasút megközelítése.

A falunap bejáratánál hatalmas sóderkupac üdvözölte a vendégeket. Épp valami csatornázás folyik. A focipályánál is volt egy félkész épület, amire rá volt írva hogy WC. És tényleg, belül már készen volt a vizesblokk :D Elég bizarr volt! Aztán irány a kisvasút. A felszállóhely környékén az újrahasznosítás új formáját tekinthették meg az érdeklődők: a vasútból kiszedett, rossz vasbeton talpfákból készítettek az ügyes pályamunkások padokat. A vonat épp elment, így sokat kellett várni a következőre. Közben jöttek a hírek, hogy az egyik mozdony tönkrement, és helyszínen nem javítható. Lassan megérkezett az egy szem vonat.

Felszálltunk, és elkezdtük bejárni a megszokott útvonalat: először az egykori kenderkazlazót jártuk körbe, majd átdöcögtünk a Kontra-kanális hídján, és egy akácerdő mellett elkanyarodtunk az egykori gyár felé, ahol a kenderáztató medencék, régi gyárépületek és egy birkahodály mellett visszafordultunk a híd és a kazlazó felé. Visszaérve igencsak sok utas várt a vonatra, többen fel sem fértek. Ekkor én elindultam visszafelé a vasútállomási úton, mert múltkori hódmezővásárhelyi vendéglátómat áthívtam egy kis vonatozásra. A szélmalomhoz beszéltük meg a találkozást, de észrevettem, hogy az az útról nem látható. Így az útelágazódásban ;) vártam, és lassan meg is jött. Elsőként a szélmalmot vettük célba, ahol bélyegestégla-kiállítás is volt. Megmásztuk a szélmalmot is, bent jókora malomkövek, és ősrégi fa fogaskerekek láthatóak. Hangulatos ez a kis malom. A fiatal teremőr hölggyel már évekkel ezelőtt megismerkedtem, kedves és igen szép :) de most nem volt időm vele beszélgetni., mert mentünk útitársnőmmel a kisvasúthoz. Mikor odaértünk, épp elindult a kisvasút, de nem sokára visszaért, immár öt kocsival. Eléggé meglepődtem, hiszen tudtommal néha a három kocsi elvontatása is nehézséget okoz a kulinak. DE vonatra szállva kiderült a turpisság: nem mentünk el a gyár területéig, hanem a középső részen, az egykori kenderáztató „alagút” mellett fordultunk vissza, elkerülve így a gyártelep környéki emelkedőket. Ennek az áztató alagútnak az a lényege, hogy betolták a kendert lórékon, rázárták az ajtót, és teleeresztették vízzel. Eléggé gázkamra hangulatú... Na de nem volt idő ezen elmerengni, ugyanis egyszer csak egy nagy huppanás, és integetés, majd a vonat is megállt. Ugyanis a vonat kisiklott egy váltón. Szerencsére könnyen siekrült visszatenni a kocsikat a sínekre.Utána a váltót egy fadarabbal alaposan kipöckölték, így a siklás szerencsére nem ismétlődött meg.A visszafordulás igen csak érdekes volt, ugyanis tolatva, mintegy Y-ban kellett megfordulni, egy deltavágányon.

A legnagyobb élet a három váltóőrhely és a felszállóhely mellett a Kontra-kanális kis hídjánál volt, bár most, hogy csak egy szerelvény volt, nem voltak vonatkeresztek a híd előtt. A megfordulásnál elég nehéz volt, mert volt a pályában egy kis emelkedő, és a váltóőrnek homokot kellett szórnia a kerekek elé, hogy fel bírjon mászni a vonat a hatalmas, már-már a svábhegyi fogaskerekűt is megszégyenítő alföldi hegyre. Ezután a kazlazón keresztüli út már eseménymentes volt. A vonatról leszállva visszaindultunk a falunap felé, hogy keressünk valami ennivalót. A tornaöltöző mellett egy bográcsból épp ételt mertek, mint kiderült, a vasutasok ebédjét. Így hát mi is beálltunk, és kértünk belőle. Kaptunk is egy-egy tányér finom halászlevet, amit jóízűen elfogyasztottunk a sátorban. Utána végre találkoztam Somával, a mozdonyok tulajdonosával is, akinek hoztam a könyvet. Szerencsére nem volt meg neki. Vele is beszélgettem egyet a vasúthoz visszafelé tartva. Ezután újra mentünk egy kört a vonattal, sőt, mivel volt még időnk, még egyet.

Szerencsére ekkor már semmilyen nehézség nem késleltette a vonatot. A második kör alatt már igencsak gyülekezni kezdtek a felhők, a vasútállomás felé gyalogolva már el is kezdett szitálni az eső. Itt elbúcsúztam útitársnőmtől, és máris jött a félegyházi Bz. Ahogy felszálltam, elkezdett szakadni az eső, dörgött, villámlott. A vonaton utazott még pár vasútbarát, az út hátralévő részében velük beszélgettem a Bzx hátsó peronján, a vonalat a panoráma ablakból nézve,m mint a régi szép időkben :) Kiskunfélegyházán a tervezettnél hosszabb volt az átszállás, mert a pesti IC-re 20 perc késést mondtak. Addig lehetőség volt meglátogatni a mosdót és az egy szem életben maradt büfét. A félegyházi állomás amúgy meglepően kulturált, tiszta, és még a várótermek is nyitva vannak. Külön éke az egykor sok állomáson megtalálható manuális utastájékoztató rendszer, a tekergethetős órákkal. Közben megjött az IC, befoglaltunk egy fülkét, és beszélgettünk Kökiig. Innen én még a tűzijátékra mentem, útitársaim máshová...

Szólj hozzá!

Címkék: kisvasút mellékvonal vonatozás trains.hu


2014.08.03. 17:04 siófoki35

A Dél-alföld három arca - 3. rész: Jövő és múlt találkozása Szegeden

Háromnapos túrám utolsó napjára Szeged helyi közlekedését céloztam meg. Tudom, hogy helyi közlekedéses túrát általában hétköznapra érdemes időzíteni a sűrűbb menetrend miatt, de jelen esetben csábítóan hangzott a vasárnaponként menetrend szerinti forgalmat teljesítő nosztalgia járművek ígérete. Már rég jártam Szegeden, még akkor, amikor a Bengáli villamosok utolsó napjaikat töltötték forgalomban a pályaépítés miatt elvágott 3-as és 4-es vonalakon. Azóta elkészült az új 2-es vonal, és a lengyel gyártmányú PESA villamosok, valamint az új Ikarus márkájú trolik is üzembe álltak. Így ideje volt egy újabb szegedi látogatásnak.

Hódmezővásárhely és Szeged közt most a buszt választottam. Egy MAN jött, semmi extra nem volt az úton, hacsak az nem, hogy a Tisza-hídon útjavítás miatt megálltunk, és így le tudtam fotózni a vasúti hidat.

Szegedre érve rögtön megtámadtam a buszpályaudvar melletti jegyautomatát, és vettem egy napijegyet. A jegykiadó nyílásba beesett az eső, így szép vizes lett a szelvény, mire kivettem :/ Kisvártatva jött egy új Ikarus trolibusz a 19-es vonalon, ezzel kimentem a Víztorony térig. Elég klasszak ezek az új kocsik, tetszik az is, hogy visszatértek a klasszikus „troli = piros” színsémához. A napfény városában igen jól jön a légkondicionálás is.

Itt némi bevásárlás után felszálltam a város legújabb, 10-es számot viselő trolibusz-viszonylatára, melyen szintén egy új Ikarus volt. Ezzel elmentem a Klinikákig, majd egy régebbi, sem klímával, sem nagy nyitható ablakokkal nem rendelkező 8-as trolin zötyögtem vissza a Széchenyi térre, ahol elfogyasztottam egy finom ebédet a Tündérkonyha étteremben. Mindenkinek csak ajánlani tudom, nagyon finom, olcsó az étel, és bőséges adagokat adnak. Az ebéd után felszálltam a 2-es villamos vadonatúj PESA kocsijára. Igen szép kocsik, az alacsonypadlósság miatt kényelmesek is. Nincsenek dobogón ülések, és elég tágas terek is vannak benne. Természetesen ezek a kocsik is klímásak. A villamosnak csak az egyik végén van vezetőfülke, így a kocsi végéből panorámaablakon keresztül tanulmányozható a pálya. A végállomás az Európa Liget nevet viseli, egy kis parkot kerül körbe a villamos visszafordulás közben.

A következő 2-essel visszamentem az 1-es és 2-es vonalak elágazásáig, ahol megvártam az 1-es járaton közlekedő nosztalgia-villamost. Ennek a kocsinak érdekes története van: a legelső szegedi villamostípusból nem maradt meg egy sem, de valami évforduló kapcsán úgy döntöttek, hogy a megmaradt tervrajzok alapján újjáépítik a 12-es számú kocsit. Tehát ez egy új gyártású nosztalgiavillamos! Azért a régi hangulata megvan jócskán, a berendezése fából van, az eredeti állapotnak megfelelően.

Ezzel a tujával mentem egy kört, majd a Széchenyi téren átszálltam az 5-ös vonalon közlekedő ZIU-9 trolibuszra. Ez a tipikus orosz trolibuszok utolsó megmaradt szegedi példánya, gyönyörűen helyreállítva gyártáskori állapotába. Csattogó elektronika, zúgó hátsóhíd, süppedős műbőrülések, úgy ahogy azt kell. Hihetetlen hangulata van.

A nosztalgia járművek után mentem egy-egy kört a város másik két villamosvonalán, a 3-ason és 4-esen is. Ezek érdekessége, hogy egyes szakaszaik egyvágányú, kitérős rendszerűek. A végállomásokon deltavágányon fordulhatnak vissza az egy vezetőállásos Tátra villamosok.

Majd egy 2-es villamossal a vasútállomásra mentem. Mivel nagy tömeg volt az állomáson, kértem helyjegyet is a jegyem mellé, de mint kiderült, felesleges volt: az IC-kocsikban nagyobb zsúfoltság volt, mint a gyorsvonatiakban. Ráadásul a klíma túl hideg is volt. Szóval nem volt túl kellemes a hazaút. De összességében megérte ez a háromnapos kiruccanás.

A három nap összes képe:

 

Szólj hozzá!

Címkék: nosztalgia villamos vonatozás


2014.08.02. 23:41 siófoki35

A Dél-Alföld három arca – 2. rész: Csempészekkel Szabadkára

A majdnem végigbeszélgetett éjszaka után némileg kómásan ébredtünk fel reggel, de hát menni kellett, mert a vonat nem vár ránk! Siettünk az állomásra, végül néhány perccel előbb kiértünk, így kényelmesen tudtuk megvenni a jegyet. Közben megjött a Szeged felől érkező Usgyi, majd hamarosan a miénk is, melyre felszálltunk, és már hasítottunk is Szeged felé. Rókuson elég sokat álltunk, meg a rendezőpályaudvarnál is, de ez nem veszélyeztetet a csatlakozást, bőven volt időnk megvenni a nemzetközi jegyet Szabadkáig, sőt még a váróteremben elhelyezett vasútifotó-kiállítást is megnéztük. Majd felszálltunk a Röszkéig menő Bz-re, ami már eléggé tele volt, saját négyes helyet már nem is találtunk, egy idős nénihez ültünk le. A Bz-s út nem tartott sokáig, csak egy megálló Szegedtől Röszke, hamar megérkeztünk. Itt megnézték a rendőrök a személyinket, meg a vámosok, hogy viszünk-e valami vámolnivalót (nem vittünk), aztán le lehetett szállni. A szerb vonat nem jött még be, addig körbejártuk az állomást. Az épületet szép régi, nem rég újították fel és bővítették ki a vámhivatal épületével, meg egy fedett terasszal. A legtöbb utas ide állt be a nap elől. A rendőrök a vonat mellett várták a Szerbia felől beérkező utasokat. Aztán némi késéssel megérkezett a szerb vasutak orosz gyártmányú motorvonata. A leszálló utasok ellenőrzése után végre felszállhattunk, és megismerkedhettünk a legendás Sinobuszok utódával (bár állítólag megvan még egy Sino is, tartaléknak), amely a mi Usgyijainknak a továbbfejlesztett, kényelmesebb, dizájnosabb változata. Kezdetben elég meleg volt a vonaton, aztán bekapcsolták a klímát. A határ után kezdődött az igazi döcögés: itt ugyanis még a vonal építésekor lerakott, több mint száz éves sínek vannak a pályában. Az állomás előjelzőnek a bejárást engedélyező főjelzőtől elvileg oylan távolságra kell lenni, hogy a vonat azalatt éppen hogy le tudjon fékezni; nos itt több percnyi döcögésre van a kettő egymástól :D Horgoson hosszabb ácsorgás, a szerb határőrök beszedték az útleveleket-személyiket, bevitték az épületbe, majd kis idő múlva visszaosztották. Utána indultunk is. Újabb döcögés, majd az első állomás (Backi Vinogradi, azaz Királyerdő) után már némileg elfogadható tempóban haladt a motorkocsi, mert itt valami bontott sínekkel feljavították a pályát. A táj nem valami izgalmas, igazi alföld, mellettünk egy autópálya haladt. Egy helyen ki volt írva, hogy útdíj fizetés, erre egy lepukkant bódé állt az út mellett... elég bizarr... A következő megálló Hajdukovo, azaz Hajdújárás volt, kedves kis állomásépülettel az Ifjú brigád utcában... ja igen, kétnyelvűek az utcatáblák! Közben a klíma is bekapcsolt, így a kis kihajtható ablakokat becsuktuk. Kicsit hosszabb utazás után elértük Palicsfürdő takaros kis állomást, majd Javna Skladista szemetes megállóhelyét, kis sorompóőrhellyel. Majd kisvártatva megérkeztünk Szabadka állomására. Egy ismerősöm riogatott azzal, hogy Szerbiában rendőrt hívnak a vasútfotósokra, így csak kissé félénken mentem oda a vonatunkat lefotózni, de nem szólt a kutya sem. Aztán megnéztük az állomásépületet: valamikor a nyolcvanas években volt felújítva, kissé koszos, kissé lepukkant, de vállalható; a váróterem nyitva, büfék is vannak. Ami viszont döbbenet: a homlokzaton még mindig ott vigyorog egy ötágú csillag :) Átvágtunk egy régi parkon, és máris szemünk elé tárult Szabadka jellegzetes szecessziós épületeinek egyik legszebbike. Mellette egy eléggé jellegtelen és lepukkant színházépület állt, amelyet a neten szintén a látnivalók között említettek :) Innen a sétálóutcán az éppen újjáépítés alatt álló népszínház mellett kiértünk a városházához, melyet útitársnőm először templomnak nézett :) Persze ez is szecessziós, mi más lenne. Az épület hátuljában megtaláltuk a turisztikai információs irodát, ahol elmondták, hogy a honlapon írtakkal ellentétben aznap is be lehet menni a városháza dísztermébe, és a toronyba is fel lehet mászni. Így gyorsan kerestünk egy pénzváltót, és jegyet vettünk a vezetett túrára. A városháza nagyon gyönyörű belülről, tele van népi szecessziós díszítésekkel: virágokkal, szívecskékkel. A tanácsteremben magyar királyok köszöntik az összegyűlt városi tanácsot. Szabadkán persze most is sok magyar él, és biztos vannak magyar képviselők is, de a város már kb 100 éve Szerbia része, így kisebb csoda hogy megmaradhattak ezek a szép üvegablakok, és ma is gyönyörködhetünk bennük. Aztán következett a toronymászás, rengeteg, egyre szűkülő lépcsőn felfelé a kilátóba. Útközben megmutatták a régi toronyórát, és a kereszt helyett egykor a toronycsúcson díszelgő vörös csillagot. A toronyból nézve feltűnt, hogy a város nagyon zöld, fentről nem is látszanak az utcák a föléjük boruló fáktól.

 

 

Mire felértünk, útitársnőm eléggé elfáradt, így a toronyból leérve már nem volt túl közlékeny. Persze még tettünk egy kört a városban. Először is megtekintettük a téren álló, rettenetesen kaotikus kinézetű kék szökőkutat, aminek a logikájára nem bírtunk rájönni. Aztán beszabadultunk egy boltba, és a megmaradt dinárunkat szerb csikikra költöttük. Kedvencünk a „juhú” nevű volt :) Meg az, hogy az üzletben próbálták magyarul is kiírni a termékek nevét, de elég érdekesen. Például a vajkrémes polc fölé „kenősök”, a sajtpulthoz pedig „túró” volt írva. Találtunk egy szép templomot is, ahova azonban nem tudtunk bemenni. Vagyis nyitva volt egy ajtó, ahová be is mentünk, de az az ajtó feltételezéseinkkel ellentétben nem a templomba vezetett, így gyorsan kijöttünk. Kissé odébb két villamoskocsit pilalntottunk meg, melyek az ötven évvel ezelőtti Szabadka-Palics villamosból maradtak itt. Sajnos eléggé ramaty állapotban vannak, az egyikben kulcsmásoló, a másikban taxis iroda működik. Pedig milyen klassz lenne kávézót és emlékkiállítást csinálni bennük (lásd még: Szeged, Szombathely).

Még egy (nagyobb) bezárt templom és egy szocreál emlékmű után megtaláltuk a zsinagógát, ahová viszont be lehetett menni, de pénzért, így ezt kihagytuk, főleg hogy még felújítás közben, elég romos állapotban van. Aztán egy főút mellett visszagyalogoltunk az állomásra, nem sokkal a vonat indulása előtt. De a vonat még nem volt benn, csak egy zombori motorvonat, meg egy Újvidékre tartó egykocsis (!) villanymozdonyos vonat. Ezeket is lefotóztam, de a mellettem ülő mozdonyvezető rá sem hederített. Így szerencsésen megúsztam a rendőrség kihívását :) Közben a vonatunkra késést mondtak, egyre többet, állítólag késve érkezett be és tankolni kellett. Végül több mint fél óra késéssel érkezett be a vonat, először az ajtókat sem bírták kinyitni, kész lincshangulat tört ki, és ment a rémisztgetés, hogy nem fog minket Horgoson megvárni a szegedi csatlakozás, mert hogy előfordult már ilyen a világtörténelemben.

 

Nagyon meleg volt, és egy idő után a klímát is kikapcsolták. Valószínű nem is tankolni kellett a vonatot, hanem szerelni. Ez Backi Vinogradi-ig nem volt probléma, mert a kis ablakokon jött be valamennyi levegő. Na de a Monarchia-korabeli síneken lépésbenközlekedő vonat teljesen levegőtlen volt, kész megváltás volt átszállni Horgoson a szintén dögmeleg Bz-be. Itt elég nagy zsúfoltság volt, mertt hát a szerb vonat mennyivel nagyobb mint a Bz... Itt újra elkérték a személyit, majd elindultunk, először döcögve, majd a határtól kicsit gyorsabban. Egy fiatal srác mellett ültünk, akivel elbeszélgettünk, meg elkértem a kézzel írott szerb jegyét is. Röszkén a késés miatt a határellenőrzés után rögtön indulhattunk tovább, így nem volt veszélyben a szegedi csatlakozás. Bár a vámosok is átnézték a vonaton, Szegeden leszálláskor kiderült a turpisság: mégiscsak voltak elrejte csempészcigik a vonaton. Hát így kerül a Keletihez a sok „cigi! cigi!” ?!

Szegeden Hódmezőig kértem a jegyet, a pénztáros meg megkérdezte, hogy melyik állomásra, mert nem egyforma a jegyár a két állomásig... persze hogy a közelebbiig vettük :) Felszálltunk, elindultunk, és lecsapott a vonatra a hatalmas felhőszakadás, mennydörgéssel, villámlással. Megálltunk Kopáncson is, ami amúgy csak egy forgalmi kitérő, de most volt épp szolgálatváltás, és valahogy el kellett oda juttatni a forgalmistát :) Amúgy mókás hogy ennek a megszűnt állomásnak széles, magas peronja van, míg Hódmezőnek keskeny és alacsony. Mire Népkerten leszálltunk, már elállt az eső, bár erősen fenyegetett, hogy újra rákezd, így sietni kellett vendéglátómhoz, ahol elfogyasztottuk a jóleső paprikás krumplit, majd újabb éjszakába nyúló dumálás következett.

Szólj hozzá!

Címkék: vonatozás trains.hu


2014.08.01. 23:00 siófoki35

A Dél-alföld három arca - 1. rész: Mellékvonalakon

Már régóta akartam egy hosszabb dél-alföldi vonatozásra menni, és adódott az a lehetőség, hogy egy ismerős lánynál aludjak Hódmezővásárhelyen. Kaptam az alkalmon, és egy augusztus eleji pénteken útnak indultam. Korán keltem, hogy a reggel hat órakor induló buszt elérjem a piliscsabai buszmegállóban. Mostanában a vonatpótló buszok annyira lassúak és ritkák, hogy többször ráfanyalodtam a kényelmetlen és zsúfolt Volánbuszra. Most is még épp egy ülőhely várt rám a buszon, amúgy eléggé tele volt. A csuklós Volvóval az árpád hídig mentem, majd a lerobbant 3-as és a szép új 4-es metróval a Keletiig mentem. Itt volt még időm, így jegyváltás után még sétáltam egy kört a Garay utcában „otthagyott” 78-as troli vágállomása felé. Aztán egy szelet 199 forintos pizzával a kezemben feészálltam a lőkösházi gyorsvonat bautzeni fülkés kocsijába. Külön érdekesség, hogy a vonaton volt egy „posta” bhv kocsi is. Akik wifit szerettek volna, azoknak jó hír, amúgy nem túl kényelmes ilyen hosszú útra. A Budapest-Újszász-Szolnok vonal díszei a szépen felújított állomásépületek, melyek századfordulós hangulatot árasztanak. Azonban némelyik felújítása megakadt, és tető nélkül állnak, mellette pedig konténerekben működik a forgalmi iroda vagy a jegypénztár. Megint máshol szép kő esőbeállókat építettek, melyekről már potyog/lelopták a burkolatot. Ezeknek megéri fejleszteni :(
(Sülysáp vasútállomása a felújítás előtt)
A folyosón egy nő jött-ment egész úton a vizslájával meg egy kisfiúval. A vizsla egyszer a fülkébe is bejött ,és jól megnyaldosta a lábam :D Aztán Szolnokon leszálltak. Szolnok után átmentünk az éppen csere előtt álló Tisza-hídon, majd némi alföldi vonatozás után megérkeztünk Mezőtúrra. Itt volt egy órám, úgyhogy elővettem a fényképezőgépeket: a digitális gép mellett ugyanis a régi Szmenát is magammal hoztam. Fotóztam fémből hegesztett boltcégért, régi robogót, Warsawa-nak titulált, ám valójában Chevrolet sínautót, MMV-s mozdonyt, Szilit, Bézét, meg ami még jött.
Az állomás újra kifejezetten pozitív arcát mutatta a szép régi, Tiszavidéki vasút által épített állomásépülettel és a stílusban hozzá igazított, de alig néhány éves perontetőkről. Ritka eset, hogy még az állomási büfé is működik. Az utazóközönyég azonban most nem éppen javította az állomás megítélését: emberek feküdtak a padon, kiabáltak, stb. Közben elmentem a közeli „Vasút ABC”-be is, de elég szegényes kínbálata volt. Végül vettem egy tábla csokit vendéglátómnak, magamnak meg egy szolnoki túró rudit. Olyant nem láttam még, de elég finom volt. Végül felszálltam a kicsit érthetetlen helyen álló Bz-re (a pénztártól kijövet jobbra van, de az aluljáró meg balra, így sokat kell kerülni), és kiderült, hogy akár a következő vonattal is jöhettem volna, mert megvárta azt is. A pótkocsi végébe ültem, anagy panoráma-ablakhoz, ahogy azt vonatozásaim hőskorában is szoktam. Egyrészt innen a legjobb a kilátás, másrészt itt vannak lehúzható ablakok, ahonnan tudok fotózni. Első megállónk Pusztabánréve volt, majd következett a Körös-híd, és a festői fekvésű Halásztelek. Szarvason az utasok többsége leszállt, többek között egy idős házaspár, akik rengeteg csomaggal érkeztek a szarvasi nyaralásra, és alig bírták lepakolni a bőröndöket a magasnak nem éppen nevezhető peronra. Aztán jött az igazi tanyasi világ, itt-ott egy kisebb településsel, vagy éppen egy tanyacsoporttal, na meg az elmaradhatatlan, legendás Kisszénás állomással, mely eléggé érdekes módon a nagy puszta kellős közepére épült.
Az állomás még működik, most épp egy gabonaszállító tehervonat várt itt arra, hogy megérkezzünk, és szabad legyen a pálya. Nagyszénás állomásán nem valami igényes a környezet: a beton lábú padok deszkái elkorhadtak, ezért odatettek egy-egy várótermi padot a betonlábak közé. Aztán azok is elkorhadtak, és ki is dobták őket... most csak az üres betonlábak szomorkodnak az állomáson. Vagyis nem, mert a támla-deszka rajtuk van. Csak át kellene tenni az ülőlap helyére őket, és máris le lehetne ülni... de nem teszik :( A vonal másik furcsasága Orosházi üveggyár megállóhely, melynek esőbeállójából valamikor régen kitörték az üvegeket, az üveggyár pedig azóta sem pótolta, példás „cégért” állítva ki így magának. Orosházán álltunk tíz percet, addig lefotóztam a vonatomat, a Szeged felé induló 001-es Usgyit, meg a hátsó vágányon ácsorgó 20-as Nohabot. Bár mivel tényleg ott volt, inkább Yes-habnak kellene nevezni :)
Orosházán egy kissrác ült le mellém a kocsi végébe, és volt Pitvarosig útitársam. Kardoskútnak nagyon aranyos állomása van, Tótkomlóson pedig pályafenntartós kiskocsikból készítettek padokat az épület mellé. Mezőhegyes előtt egyre sűrűsödtek a tanyaközpontok és majorságok, majd a cukorgyár romjai mellett megérkeztünk a faragványairól híres állomásépület elé. Itt lefotóztam azt a vonatot, amire átszálltam, majd megállított a mozdonyvezető, hogy mutassam meg a képet, hogy nem közelítettem-e rá. De nem, mert engem a vezér úr nem érdekel, csak a piros „almásláda”. Itt is szerettem volna a pótkocsiba szállni, de senki sem ült ott, így a biztonság kedvéért a motorkocsiba szálltam. A vonalon már csak napi 2 vonat jár, pedig kifejezetten nagy forgalmú vonal volt a ritkítás előtt. A többi állomás is nagyon szép, többön vannak a mezőhegyesihez hasonló szép faragott fa díszek. Nagylaki Kendergyár környékén új autópálya épül, ahová vonatokkal hordják a követ. Emiatt lesz majd vágányzár is. A vasút Nagylaktól közvetlenül a román határ mellett halad, látszanak az ablakból a „figyelem, államhatár” feliratú táblák. A szántóföldeken belvíz van, szép nagy gémek köröznek felettük. Lassan beértünk makóra. Az állomáson mindenfelé gyomirtóvonatok, meg lerobbant postakocsik álltak. A váróban egy részeg (vagy bolond??) ember kiabált magában.
Bementem a forgalmi irodába, hogy megkérdezzem, merre van a buszállomás. Szép „szögedi” tájszólásban kaptam a választ. Aztán elindultam a belváros felé, egy lány pedig arról panaszkodott a másiknak az utcán, hogy egy fiú ismerőse szerint a nőnek az a dolga hogy „otthon legyen, mosson, főzzön, meg rendezze a hagymát” - tipikus Makó! :D A központban megtekintettem Makovecz híres épületeit, majd a szintén általa tervezett buszállomáson felszálltam a hódmezői buszra. Az apróm épp elfogyott, a sofőrnek nem volt váltópénze, így a pénztárba kellett visszaszaladnom pénzt váltani. A pénztáros néni rendesen ki volt akadva, hogy miért nem hoztam aprót. De most komolyan, nem az a dolga a Volán pénztárosnak, hogy az utasok dolgát megkönnyítse?
Na mindegy, végül is sikerült feljutnom a buszra, ahol a vezető épp egy számára ismeretlen buszt vezetett, így indulás előtt a kollégája mutatta meg, hogy mi hogyan működik. A busz útvonala olyan igazi délalföldies, itt-ott egy-egy földbe szúrt tábla jelzi a megállót, menetrend nincs, tanya is csak pár darab a közelben. Közben egy település van csak, Maroslele. Itt felszállt két nő meg egy kisfiú, hatalmas csomagokkal, benne mindenféle portékával. Rá nem bírtam jönni hogy mi célból. Lassan megérkeztünk Hódmezővásárhelyre, ahol vendéglátóm már várt is. Végigjártuk a várost, megmutatta a városházát, melynek magasabb tornya van, mint a szegedinek, mert ezzel próbálták megszerezni a megyeszékhelyi címet Szegedtől – persze sikertelenül. Meg láttam egy eléggé régi templomot, melyet érthetetlen okból új templomnak neveznek :D Meg persze megnéztük a kerámia oszlopairól és népies bútorzatáról híres Népkert állomást is. Utána éjjelig beszélgettünk, majd elmentünk aludni.

Szólj hozzá!

Címkék: alföld mellékvonal


2014.07.26. 18:09 siófoki35

Négyzetesen a világ

Ljubityel-2 fényképező, Fortepan-100 rollfilm, Onlinefoto labor

Anyukám munkahelyének egy eldugott szegletében mosolygott rám ez az öreg fényképező. Mivel csak kallódott (senkinek sem kellett), elhoztam. Otthon sajnos kiderült, hogy rossz a zárja. De szerencsére találtam 990 (!!) forintért egy másikat, aminek tökéletes volt a mechanikája, csak a hátulja volt megrepedve....

A fényes műbőr tokon a jelvény azt hírdeti hogy a Leningrádi Optikai Művekben (LOMO) készült.

A gép a TLR (twin lens reflex, azaz kétlencsés tükörreflexes) fényképezők közé tartozik. Ennek lényege, hogy a felső lencse a keresőképet szolgáltatja, az alsó a filmre fényképez, de a két lencse együtt mozog, így ha a keresőképet élesnek látjuk, a fénykép is éles lesz. Az objektív háromlencsés (triplet), gyújtótávolsága 75 mm, ami kisfilmes gépen kb 40 mm lenne. Fényereje 4,5-től 22-ig állítható fokozatmentesen. Központi zárja 1/15, 1/30, 1/60, 1/125, 1/250 és B időket tud. Vaku csatlakoztatható hozzá, de csak szinkronkábellel. Papucs nincs, így külön állványra kell tenni. Önkioldója is van. A kezelőszervek az objektív körül vannak, sajnos nagyon picik, ezért eléggé nehézkes a gép kezelése. A filmtovábbítás és a zár felhúzása nincs kapcsolatban egymással, így lehet egy kockára többet exponálni.

A kereső lencséje mögött egy tükör van, mely a gép tetején lévő üveglapra vetíti a képet. A keresőkép nem lesz oldalhelyes, azaz a kép jobb oldalát bal oldalt látjuk. Az élesre állítást a keresőüveg középső, matt része és egy, a fedélből kihajtható nagyítólencse segíti.

A gépbe nem a megszokott kisfilm, hanem ún. rollfilm való. Ez 6 cm széles, ezáltal sokkal nagyobb felbontású képet ad. A film itt nem egy zárt kazettában van, hanem egy -általában- fekete papírhátoldalára van felragasztva, majd az egész egy műanyag orsóra felcsavarva. A fényképező típusától függően 8, 12 vagy 16 kép fér egy filmre. A Ljubítyel egy filmre 12 db, 6x6 cm-es méretű, azaz négyzet alakú (!!) képet készít.

A gép hátulja. A kis piros ablak mögött lehet figyelni, a film továbbítását. A papír hátulján fel van tüntetve a képkockák száma, ezt kell figyelni. Mindig a következő számig kell hajtani a filmet a jobb felső sarokban látható tekerőgombbal. Bal oldalon egy fedél látható, ami alá előtétszűrőket lehet tenni. Nekem nincs ilyen, de használtan lehet szerezni.

A gépbe egy 2006-ban lejárt Fortepan-100-as filmet töltöttem. Ez a film a 2007--ben megszűnt váci FORTE gyár terméke. A lejárt filmeket 1-2 blendeértékkel érdemes túlexponálni. A film első részét ISO25-nek, a második részét ISO50-nek fotóztam el. Az első néhány kép felhős időben, a többi napsütés mellett készült. A tesztképeket megnézve egyértelműen az ISO50-re állított, napsütésben készült képek sikerültek a legjobban. A további 2 tekercs filmet már így fogom elhasználni.

A filmet egy budapesti fotósboltban adtam le kidolgozásra, akik az onlinefotó laborjába vitték azt. Hívást és szkennelést kértem, összesen 1400 forint volt. A minőséggel teljesen meg vagyok elégedve, nagyon szép felbontású a szkennelés. A néhány fakóbb kép valószínűleg amiatt van, hogy túlexponáltam a filmet, és hogy a Forte filmek kontrasztja felhős időben nem valami remek.

Érdekes jellegzetessége a gépnek, hogy a kép a sarkok felé sötétedik, ezáltal sajátos hangulatot adva a képnek. Ez persze hibának számít, de sokan szeretik, sokan photoshop-olnak a képeikre ilyen sötétedéseket utólag :) Állítólag szűkebb blendénél jobb a képminőség. 

A tesztképek Piliscsabán és Esztergomban készültek.

 

2 komment


2014.06.13. 22:09 siófoki35

SMENA-8M, dm 200-as filmmel, dm/cewe laborban

Legújabb érdeklődési köröm a filmre való fényképezés. Ehhez legfontosabb eszközöm egyelőre a nagypapám szekrényében talált SMENA-8M fényképezőgép. A SMENA az 1970-es évek egyik legelterjedtebb fényképezőgépe volt a keleti blokkban, olcsósága és a sokféle beállítási lehetőség ellenére egyszerű kezelhetősége miatt. 

nézzük hogy néz ki! a gépet egy igazi ruszki fényes műbör tok rejti....

...az elejét lehajtva meglátjuk a gépet. a gépváz kopogós fekete műanyag, az objektív tubusa fém. Az objektív háromlencsés.

Íme maga a gép. A lencse körüli tekertyűvel lehet állítani a rekeszt, 4-től 16-ig, fokozatmentesen. Az objektívtubuson egy gyűrűvel állítható a zársebesség. a helyes záridő megválasztását felhőcske-napocska piktogramok segítik. A leghosszabb idő 1/15 mp, a legrövidebb 1/250 mp, és tud B-időt is. Az objektívtubus első részének forgatásával lehet beállítani a fókuszt. Minél kisebb a rekesz, annál nagyobb tartomány lesz éles, és ennek beállítását egy ötletes megoldás, és aranyos piktogramok segítik. A záridő-beállító gyűrű mellett van a zárfelhúzó kar is. A gép tetején van az exponálógomb, a visszatekerő és a vakupapucs. Exponálásnál, különösen álló képeknél vigyázni kell, nehogy az ujjunk a visszaugró zárfelhúzókar útjában legyen, mert akkor berázódik a kép!

A gép hátulja nem túl izgalmas. Középen látható a képkocka-számláló, ami semmire sem jó, mert mindig elforog, soha nem a jó értéket mutatja. Szóval érdemes fejben tartani, hogy mennyi képet készítettünk, nehogy beteljen a film idő előtt... :) A képkereső sem valami penge, mert a nagyon messze van az objektívtől, valamint nem tartalmaz optikai elemet, csak két sima plexilapot....

A gépbe a dm üzletlánc ISO 200-as, sajátmárkás filmjét töltöttem. "Made in Japan", tehát jó eséllyel Fuji gyártmányú nyersanyagot tartalmaz a noname jellegű, rózsaszín kazetta. A dm-es változat 600 forint volt, de később ugyanilyen kazettájú, csak más "márkájú" filmet 330 ft/tekercs áron tudtam szerezni, 10-es csomagban. Nagy hátránya, hogy csak 24 kockás, így többet kell költeni előhívásra.

A filmet a dm-ben adtam le előhívásra. A kidolgozást nem a dm, hanem a cewe nevű fotolabor végzi. A borítékra háromszor (!!) ráírtam, hogy nem kérek papírképeket, csak cd-t, erre készítettek papírképeket is. Ja, és 10 nap (!) alatt hozták vissza. A minőség pocsék, rám tukmálják amit nem kérek, lassú, és még drága is! Nem csoda, hogy nagyon visszaesett a megrendelésük. Régen tele volt a fotóspult a leadott és kidolgozott filmek borítékjaival, most meg alig van 1-2 boríték a tartóban....

A képek nagyon hangulatosak, meseszerűek lettek. A Smena objektíve nagyon jó minőségű, nincsenek komoly torzítások, és a kép nem sötétedik a sarkai felé. Azonban van a gépnek sok hibája is. Például tovább lehet tekerni exponálás nélkül a filmet még egy kockával. Ilyenkor egy picit megnyílik a zár, és ilyen karizmatikus Szentlélek-fotók készülnek. Az élességgel lehet játszani, de a fókuszskála sajátosságai miatt leginkább csak akkor, ha a fő tárgy nagyon közel, 1 és 2 méter között, a háttér meg jóval távolabb van. A virágos képen jól sikerült ez a beállítás. ISO200-as film esetén napos időben a legszűkebb rekeszt és a legrövidebb záridőt kell beállítani, fátyolfelhő esetén az egyik beállítást egy, közepes felhőnél kettő, erős felhőnél három fokozatnyival kell nővelni. A képkereső tényleg nagyon rossz, több esetben is egyáltalán nem az került a képre, amit beállítottam. Például a kapus képnél a lépcső másik korlátjának is látszania kellene. Mivel a zár felhúzása és a film továbbítása nincs összekötve, lehet két képet egy kockára exponálni, akkor igencsak érdekes képek születhetnek, mint pl. ez, a felhőkben járó piros játékmozdonyról. Ez a tlajdonság, ha direkt ilyent szeretnél készíteni, jó tulajdonság, de kellemetlen pillanatokat is okozhat.

Az értékelhető tesztképekből készült galéria alant látható:

3 komment


2013.04.16. 23:11 siófoki35

Budapest100

Érdekes kezdeményezés indult néhány éve Budapesten: az éppen százéves házakat megnyitni az érdeklődők előtt, és különleges programokkal köszönteni az öreg épületeket. Az idei rendezvény április 6-7.-re esett.

Én idén vettem először részt ezen a rendezvényen, most is csak az egyik napján.

A napot a Hungária kocsiszínnél kezdtem, mert onnan indult a nosztalgia villamos. De előtte még körülnéztem a környékbeli MÁV-os lakóházak közt is. 

Salgótarjáni út-Hungária krt sarok

A 60-as évek hangulatát árasztó döcögénnyel végigkószáltam a fél várost, majd a Szilágyi téri református templomhoz mentem. Igen érdekes, téglaburkolatú, ötszögletű épület. Az úrasztal középen van, a hívek kb. körbeülik. Utána a szemközti házba mentem, mely egy a szokásosnál kicsit szebb körfolyosós bérház.

DSCF3438

Szilágyi tér 4.

Majd irány a Török utca 10, a Gül baba türbe alatt. A ház fele összedőlt a háborúban, a másik felét kissé kibővítették, alkalmassá tették. A kertje gyönyörű, bár gondozatlan. Az udvaron jófej egyetemisták készítettek bútorokat a lakóknak. Még a padláson a régi mosókonyhába is fel lehetett menni.

Mozaik

Majd a fasori református templom következett, gyönyörű népies-szecessziós épület, tele színes ablakokkal, fém csillárokkal és minden szépséggel.

DSCF3513

Innen egy néni vitt át kocsival a Teleki térre, ahol két házat is meg lehetett nézni. Az egyik udvarán még zsibvásárt is tartottak, és a tetőre is fel lehetett menni. A másiknak különleges érdekessége, hogy három egymásból nyíló és egymástól különböző udvara van.

DSCF3534

Volt még egy helyszín ahová akartam menni, de annak elnéztem az idejét, és így nem jutottam be. De így is megérte részt venni, ajánlom nektek is a jövő évit!

1 komment

Címkék: budapest


2013.03.02. 13:58 siófoki35

Ózd, még életben

Van valahol Észak-Magyarországon egy kisváros, Ózd.

Valaha nehéziparáról volt híres. Ma már szinte nincs itt semmi, csak szegénység és romok.

Na de nézzünk képeket a virágkorból!

Figyelem! A képek nem sajátok, hanem "lopottak", forrását nem mindnek tudom!

Háttérben a kohó, az képen látható vonat is onnan indult, és a meddőhányóra tart, ami annyira magasan van, hogy fogaskerekű pályát építettek az ide közlekedő, a hatalmas üstben izzó, folyékony salakot szállító vonatoknak. A mozdonyok felett az a Hétes-telep látható, mely mára az ország legnyomorúságosabb cigánytelepévé lett.A fogasgőzösökből egyébként egy megmaradt, az istvántelki romkertben várja, hogy legalább külsőleg felújítsák.

A mozdony hangjáról még üzemben felvétel is készült. Nem szokásos gőzmozdony-hangja van, a fogaskerekes és sima hajtóművek érdekes összjátéka ez a hang.

http://www.futtyvadasz.hu/downloads/B06.%20OKU%204.mp3

Persze voltak fogas dízelek is...

... meg nem fogas dízelek és gőzösök is. (MÁV 375 vagy 376 típussal megegyező gőzös, szovjet exportból visszamaradt Ganz dízel /Nagybobó/ meg egy elég ritka gőzmozdony /318-as/ )

Utóbbi helyszín (Hétes rendező)  ma így néz ki... :(

1 komment


2013.01.29. 19:12 siófoki35

Nyírségi vonalbejárós kirándulás I.

2012 karácsonyát egy hajdúszoboszlói szállodában töltöttük a családommal. Ez lehetőséget adott nekem arra, hogy több, általam még beutazatlan vonalat bejárjak. Ez a környék ugyanis annyira a végeken van, hogy még Pestről sem lehet értelmesen megjárni egy nap alatt.

Két utam közül az első december 26.-ra, vagyis karácsony másnapjára esett. Felkeltem reggel 7 óra tájban, majd csöndben, nehogy öcsém fölébredjem, belapátoltam egy tál müzlit. Aztán felöltöztem, és irány a buszpályaudvar. Egy Alfa Regio volt a debreceni járat. Az utastájékoztatás korrekt, kijelző és hangosbemondó is van. A megállónevek sem ragadtak meg a 70-es években: mostani cégekről vannak elnevezve, nem a Vörös Csillag Tsz-ről vagy a szövetkezeti italboltról. Félórányi buszozás után beértem Debrecen elég kicsi és ócska buszállomására. Innen átgyalogoltam a vasútállomásra, ami nincs túl messze, bár a nehezen járóknak ajánlott a tömegközlekedés igénybevétele. Én nem bántam meg, hogy gyalog mentem, egyrészt, mert volt időm, másrészt meg mert egy útba eső lakótelepen nekiálltam fotózgatni. 

Debrecen, vasútállomás (6)

A vasútállomás épületében is folytattam a memóriakártya megtöltését, de egy vasútőr rám szólt. Nem akartam veszekedni, inkább megvettem a jegyet és kimentem a peronhoz. Itt már bent állt fehérgyarmati vonat szerelvénye: egy Csörgő vontatott egy hagyományos és egy felújított (posta) ingát. Utóbbi majd a délutáni Zajta-Budapest vonat szerelvénye lesz. Én a hagyományos inga vezérlőkocsijába ültem. Kinyitottam a biciklis rész ajtaját is egy bácsinak, aki össze-vissza szidta a vasutasokat. Feltette a biciklijét, majd előrement a vonatban. Nem féltette a drótszamarat. Pedig, amilyen népek utaznak errefelé…

Közben elindultunk. A mátészalkai vonal Apafáig együtt halad a záhonyi fővonallal, majd leágazik. Az első önálló megállója Dombostanya, ami Debrecenhez tartozik, de busz nem jár ide ki, így elég jelentős a vasúti forgalma. Hajdúsámson 1970-es évekbeli hangulatú állomásán elég sokat ácsorogtunk, nem tudom miért.

Majd Tamásipuszta következett, melynek épületéből minden mozdíthatót elloptak már.  Aradványpuszta az első a vonalon mindenfelé megtalálható egyen-hatvanasévekbeli állomások sorában. Majd Nyírmihálydi jött, ahol pár éve még pénztár is működött, de ma már az állomásépület bedeszkázva, a melléképület pedig félig ellopva romladozik. Nyírbátor pályamestere lelkes vasútbarát lehet: az állomáson egy régi aláverőgép és két hajtány is ki van állítva. Nyírcsászáriban az épülettől jó messze áll meg a vonat, ennek örömére egy esőbeálló is épült a peronnál. Mátészalka előtt hosszasan ácsorogtunk a nyílt vonalon, majd beengedték a vonatot a sokadik, peron nélküli vágányra. Az állomás ugyanis dugig volt mindenféle vonatokkal: volt Csörgő, Bz és IP is.

Vonatom

Nagy nehezen megtaláltam a tiborszállási vonatot, mely egy BZ motorkocsi volt 2 pótkocsival. persze az utolsó kocsi végébe ültem, és innen néztem a sík és unalmas alföldi tájat. A vonalnak hamisítatlan vicinális-hangulata van, még a távírópóznák is megvannak. Eléggé élő vonalnak tűnik, mindenhol van néhány fel-és leszálló. Jóllehet a vonat elég lassan megy, mert a pálya elég régi. A szelvénykövek is még a régi időket idézik. Nagyecsed állomása elég hosszú, a vége ívben van. A felvételi épület az egyik végében van, a másik végén nincs is szolgálat. Ha keresztezés van az állomáson, akkor is csak a „rövid” véget használják, vagyis tolatással oldják meg a helyzetet. Az épület szépen karban van tartva, mellette kiállított lórék állítanak emléket a régebben erre járt kisvasútnak. Tiborszállásig nem sokat változik a táj, egy hulladéklerakót meg egy Kraszna-hidat érdemes megemlíteni. Tiborszállás végállomás, de nem mindig volt így. Napi két vonat most is tovább megy Nagykárolyba, ami ugye már „Hát Erdélyben, Miklós!” (by Csobot Adél). A határállomás sokáig Ágerdőmajor volt, de az a semmi közepén van, ezért a schengeni határátkelőt már Tiborszálláson építették ki. Az állomás igazából nem is állomás, hanem megálló-rakodóhely. A körüljárásra használt vágány valamikor rakodóvágány lehetett, mert vágányzáró sorompóval van védve. Ott jártamkor teljesen üres volt az állomásépület, se a határőrök, sem a pénztáros nem voltak kinn, forgalmista meg egyébként sincs: a kalauz és a mozdonyvezető oldják meg a körüljárást. Ezt a műveletet a közeli Kraszna-töltésről néztem (és videóztam) végig, ami nem volt túl egyszerű, lévén a töltés csupa sár és birkaszar volt.

Tiborszállás, végállomás, határállomás

A visszaindulásig nem volt sok idő, de a Kraszna ősöreg közúti hídját még megnéztem. Indulás után vettem jegyet a kalauztól, aki rám ijesztett, hogy a kiszemelt záhonyi vonat nem közlekedik. De közben rájött, hogy mégis. Nyírcsaholyban babakocsival szálltak fel, segítettem feltenni a járgányt. A mátészalkai átszállás az dupla IP motorkocsira nem volt ilyen egyszerű, mert az interpici tervezői nem gondoltak a babakocsis utasokra, konkrétan nincs hová tenni a kölyökjárgányt. De valahogy csak meg lett oldva. Kisvártatva nekiindult a záhonyi csoda. Első megállónk Ópályi, ezt valamikor szépen rendbe rakták, faragott padokkal látták el. De sajnos mára eléggé lepusztult. Nagydobos valamikor állomás lehetett. Vitkán még áll a századfordulóról ránk maradt kis épület. Vásárosnaményban az utasok nagy része és a babakocsi is leszállt, jöttek helyette különböző kétes elemek, és egyre furább települések. A menetrendet már az oszlopok magasabb részére tették ki, a rongálás elkerülése végett. Az a kis kék keret ugyanis nem volt hosszú életű. Gyürén pár éve még állt az állomásépület, de ma már talán a nyoma sincs meg. Felgyújtották. Aranyosapátiban van kitérővágány, de nincs épület. Itt leszálltak a kétes elemek, állítólag az egész falu egy nagy c.telep. A táj csak amolyan szokásosan alföldi. Tornyospálcán megvártuk a szembejövő vonatot, addig jutott idő 1-2 jegyet venni emlékbe, meg pár fotót készíteni.

...és az ellenvonat.

Mándok még élő állomás, de jegypénztár már nincs. Itt kezdődik a szélesnyomtávú vágányhálózat. Eperjeske alsó (felső nincs!) épülete pedig egy bunkerhez hasonlít. Össze-vissza kanyarogtunk innen Záhonyig. El is vesztettem a tájékozódó képességem, konkrétan azt hittem, hogy Záhony állomás fordítva van. Pedig csak mi kerültük meg. Az állomásépület szép tiszta, több büfé is van, de meleg kaját egyikben sem kaptam. Így maradt a szendvics. Sajnos ukrán jegyet sem találtam. Majdnem egy órám volt a pesti sebes indulásáig, addig körbejártam az állomást. A buszmegálló indulási jegyzékén megismerkedtem a környék településnév-adási szokásaival: nagyvárosok nevei+ kicsinyítő képző= Eperjeske, Győröcske. Elsétáltam a vontatási telepig is. Az oda vezető utca egy merő sárdagonya, még murvával sincs leszórva. A kutyák pedig úgy ugatnak, mintha valami életveszélyes betörő lennék. Pedig csak épp arra sétálok. És nem akarok az ott lakóktól semmit elvenni. A fűtőházhoz nem mentem, be, csak kívülről fotóztam le az egyre szakadtabb 223-as Púpost meg az egyik széles Szergejt a széles segélykocsival. Ja meg találkoztam az egyik utolsó üzemelő klasszik Dácsiával, és a Szöcske is egyre ritkább jelenség.

Lassan elérkezett az indulás ideje. A morcosan kommandírozó ukrán határőr elől azért betettem a fényképezőt a táskába, bár nem hinném, hogy szólt volna, nem az ő feladata. Elhelyezkedtem egy fülkés kocsiban, és kisvártatva indultunk. A normál vágányok mellett végig ott megy a széles is, különböző rendező pályaudvarok kísérik utunkat. Tuzsér állomása szépen rendbe van rakva, pénztár is van. Felszáll egy nagyobb kisebbségi csoport az első fülkébe, persze jegy nélkül Kaller gondolkodás nélkül lehajította őket Komorón. Fényeslitke környékén véget ért a széles vágány, már csak a két normál ment tovább. Következő megállónk a fura nevű Kisvárda-Hármasút volt. Az épület, mint az egész vonalon, hetvenes évekbeli téglafalú, betontetejű kocka. De szerencsére nem teljesen egyformák, mindenhova egyedi épület került. Egyedül Kisvárdán áll még a régi épület, de már nincs vasútüzemi funkciója. Teljesen érthetetlen okból Nyírbogdány az egyetlen aluljáróval-magasperonnal rendelkező állomás, pedig nem nagy hely. Kisvárdán több értelme lett volna. Közben elkezdett sötétedni, Nyíregyházára érve már csaknem teljesen beesteledett. Itt a vonatnak vagy háromnegyed órányi állása volt, addig ettem egy hamburgert az állomáson, meg készítettem pár esti képet az egykori nyírvidéki kisvasút peronjáról.

Lassan indultunk tovább, a korom sötétben, én is inkább az egyetemi vizsgámra feladott könyvet olvastam. Debrecenben felszállt egy fiatal anyuka a kisgyerekével, aranyosak voltak. Hajdúszoboszlón leszállva a buszmegállóhoz siettem, hamarosan jött is a helyi járat, mellyel visszamentem a buszállomásra.

Szólj hozzá!


2012.09.21. 18:01 siófoki35

MAVOE-kiállítás, 2012.

A Magyar Vasútmodellezők Orzságos Egyesülete idén szervezte 59. kiállítását, a Keleti pályaudvar kultúrtermében. Régen ezek a kiállítások voltak a legnagyobbak az országban - még én is emlékszem a nagyszabású, Petőfi csarnokbéli mustrákra- azonban ma már egymást érik a különböző kiállítások, és a "nagy öreg" háttérbe szorult. 

DSCF1001

Már tavaly is eléggé semmilyen volt ez a kiállítás, így felkészültem a csalódásra. Beléptem a Keleti pályaudvar omladozó falai közé. Egy lépcsőn fel, jegyváltás. Már "normális" jegy sincs, csak egy blokk. Az asztalon a kiállítás rossz minőségben fénymásolt plakátjai. Rögtön nekiestem a vitrinekben lévő versenydaraboknak, jórészt cseh modellek. Azért volt pár magyar is, pédául egy szép büfészakaszos kocsi modellje. Pár vitrinben régi villamosok szép modelljei, ezek tavaly még közlekedtek. Idén azonban megbetegedett a készítőjük, nem tudott jönni. Egy másik vitrinben pár Taurus-modell, majd a Fuggerth cég bemutatkozása. A vitrinsor végén ért az első pozitív csalódás: egy terepasztal, itt kint az előtérben! Egy igazi NDK-s retro TT-asztal fogadott, úgy ahogy kell: U-profilos sínek, fűtapéta, VERO házak, narancs MÁV NoHAB. Kissé viharvert, de úgy az igazi. A szemközti sorban két árus kínált használt modelleket, vettem is egy szép tehervagont. Irány a belső terem! Megörültem, hogy elhozták a 0e kisvasúti modulrendszert (Balatonfenyves, Nádtelep, stb.) is, azonban ez sajnos nem működött. Fekete pont! A terem másik oldalán három játszós asztal: régi és új DUPLO vonat (olyan régifajtát életemben nem láttam!), és egy fából készült függővasút. Mellettük egy-egy régi orosz és amcsi játékvasút, sajnos ott tartózkodásom alatt azok sem mozogtak. Közben meg lehetett nézni a vasutas fotópályázat pályaműveit is. Volt még két, szintén eléggé retrós TT terepasztal, de vigyázó szememet ekkor már a fő attrakcióra: a színpadon berendezett antik 0-s üzemre vetettem: ősöreg Maerklin és magyar kisipari cuccok, a kiállító apjának házilagosan készített masinái, a villanymozdonyok felsővezetékről üzemeltetve... csodálatos gyűjtemény! És igazából csak véletlen került ide, a megbetegedett villamosos bácsi helyett ugrott be az öreg vonatok tulajdonosa.

Igazából a kiállítás pozitív csalódás volt, színvonalasabb volt, és sokkal jobban tele volt élettel, mint a tavalyi! Persze attól még nem ez az ország legjobb kiállítása, de egy fél délutánt megért, főleg, hogy más dolgom is volt Pesten.

Szólj hozzá!


2012.09.14. 15:25 siófoki35

Modelljeim - Személykocsik I.

Először is ezt a gyönyörű Einheitswagen-szerelvényt mutatnám be. A dolog úgy kezdődött, hogy két személykocsit vettem, darabonként 1000 forintért (ezek a sötétebb tetejűek), majd egyet ingyen kaptam. Ezután már muszáj volt egy poggyáskocsit is beszereznem. Ez dobozos, szinte gyári új példány, és a többihez képest drága volt: 2300 forint. Egyébként mind a négy kocsi Prefo (ez azonos a régebbi Schicht-tel) gyártmányú. A BR55-össel szépen néz ki, az más kérdés, hogy a mozdony épp esik darabjaira...

DSCF9938

DSCF9941

DSCF9943

Szólj hozzá!

Címkék: modell vasút


2012.08.17. 16:08 siófoki35

Dél-alföldi vicinálistúra

Ez egy régi túrám leírása, de eddig még nem jelent meg a blogomon. Íme, tessék.

2010. március 28-29. -- Március 28-án, szombaton reggel ismét vonatozásra adtam a fejem. Klotildligetről szeretett Desirommel mentem be a Nyugatiba, ahol átszálltam a záhonyi gyorsvonatra. A kijelző közben szorgosan mutatott egy 0:00-kor induló mentesítőt. Elég sokan voltak a vonaton, de (jellemző módon) az elején még találtam egy üres fülkét. A privát szférát Kökiig élveztem, ott beült még egy idős néni mellém, akivel jól elbeszélgettem Abonyig. Én Szolnokon szálltam le, az út eseménytelenül telt. Szolnokon átszálltam a Mezőtúrig közlekedő személyvonatra, mely egy Sziliből és két By kocsiból állt. Megkezdődött az élményutazás.

Európa 29000 ft.. megveszem.

Európa 29.000 Ft? Megveszem!

Első látnivalók a Tisza és a Zagyva hídjai voltak, majd Szajol szépen felújított állomásán elváltunk a záhonyi fővonaltól. Az utat egy ötéves forma kissrác is színesebbé tette, mert végig fel-le mászkált a kocsiban, meg nagyban haverkodott mindenkivel. Tiszatenyőn megállva immár sokadik alkalommal gondolkoztam el azon, hogy minek egy ilyen kis helységnek ekkora főpályaudvart építeni. Persze nem nagyon vannak lemaradva a kisebb megállók sem: elég vicces látvány például a semmi közepén lévő Pusztapón a viacolor peron, vagy Kétpón a hatalmas perontető.

Csugar megállója után beérkeztünk a gyönyörűen felújított mezőtúri állomásra. Szerencsére itt nem a vonalon szabványosított kék perontetőket építettek, hanem a régi Tiszavidéki Vasút-féle épülethez passzoló historizáló stílusakat. Amúgy nem értem, hogy miért jó az, hogy több rövid perontetőt építenek az egy hosszú helyett. Érdekes az a megoldás is, hogy az 1. vágányból az A (ceglédiesen szólva külső első) vágány csak az épülettől balra ágazik ki, de az aluljáró az épülettől jobbra van. Így az első vágányon álló vonathoz sokat kell gyalogolni. Benéztem a váróba is: ez tiszta, rendezett. Csináltak vizuális utastájékoztatást is egy plazmatévé képében. Az épület előtti utcán nagy örömömre megvan még a régi macskakő- ás sárga téglaburkolat. Ki van állítva egy régi sínautó is. Kipróbáltam az aluljárót is. Szép tiszta, be van kamerázva. A liftek viszont nem működnek. A másik végét egy keskeny járdával a város túlsó feléhez kötötték. Összességében azért nagyon szép állomást csináltak ebből a Mezőtúrból.

Sínótó.

Ki van állítva egy régi sínautó is. 

Aluljáró. Szép tiszta, de a liftek nem működnek.

Kipróbáltam az aluljárót is. Szép tiszta, be van kamerázva.

Végül elzarándokoltam Battonyáig közlekedő vonatomhoz, amelyet Bzmot 236 jelentett. Jócskán tele volt a szóló motor. A Körös-hídnál jópofa hétvégi vityillók sorakoznak a vasút töltése alatt. A megállóban pecások várták a szembe jövő vonatot, amellyel Szarvason találkoztunk. Itt jelentős utascsere történt. Jó látni, hogy él a vonal. Leült velem szemben egy idős énektanár bácsi, mesélt nekem a környékről: Szarvasról, a siratói tanyákról… Szívesen elbeszélgettem volna még vele, de Csabacsűd felsőn leszállt.

Csabacsűd fákkal beültetett állomása után maga a legenda: Kisszénás következett. Nyáron még a kondorosi bézére várva töltöttem egy kellemes órát itt a nyugalom szigetén. De most csak egy percet álltunk itt, vagy tán még annyit sem. Átrobogtunk a jó nevű Kiscsákó megállón, majd Nagyszénáson újabb útitársaim akadtak egy fiú és egy lány személyében. Ennek az állomásnak egyébkén nevezetességei a régi betonlábú pad üres lábai közé beállított fémvázas padok. Van ám itt kuttúra…

Kisszénás főpályaudvara.

maga a legenda: Kisszénás

Kardoskút-aranyos állomás.

az aranyos felvételi épülettel rendelkező Kardoskút

Hamarosan beértünk Orosháza területére. Először a kivert üvegű esőbeállóval rendelkező Orosházi Üveggyáron álltunk meg, majd Orosházán ácsingóztunk negyed órát, miközben megtekinthettük, milyen is egy igazi mellékvonali „pók”. Orosháza alsó egy temető mellett van, amúgy takaros hely. Sajnos a híres Bogárzón nem álltunk meg, de az aranyos felvételi épülettel rendelkező Kardoskúton igen. Itt le is szálltak alkalmi ismerőseim. Tótkomlós állomása szép HÉV épülettel rendelkezik. Amúgy tényleg sok tót lakhat itt, mert a váróterem ajtaján meg az utcanévtáblákon szlovákul is feltüntették a közlendőt. Takaros, szép település. Nagyér megállójában sokat álltunk, meg a többi megállóban is valahogy nehézkesen indult meg a kis motorkocsi.

Mezőhegyes, felújítás közben.Mezőhegyes, felújítás közben.

 le volt bontva az előtető, és elég gnómul nézett ki az egész

Mezőhegyesen már nagyon vártam a híresen szép állomási épületet, de most épp felújítás miatt le volt bontva az előtető, és elég gnómul nézett ki az egész. Itt csatlakozott hozzám Isti, aki a Szalacsis túrán is velem tartott. Kisvártatva nekivágtunk a legendás battonyai vonalnak. Nem túl változatos vonalvezetésű, még alföldi viszonylatban is unalmasnak számít szerintem. Belsőperegpusztánál mindenféle régi magtár romjai ágaskodnak az ég felé. Az esőbeálló cserepek híján már nem látja el feladatát. Tompapuszta ócska épülete pedig már a földdel lett egyenlővé. De a battonyai társa szépen tartja magát: kissé kopottas, de szándékos rongálásnak semmi nyoma. A gyönyörű faragott oromzaton az egykoron neoncsöveket tartó betűket lágyan lengeti a szél.

A váróteremben rend és tisztaság uralkodik. A rikító narancssárga lambéria és a mintás hengerrel festett fal tökéletes állapotban vészelte át az utóbbi évtizedeket. Amúgy ez sem olyan elveszett hely: még sorba is kellett állnunk a pénztárnál. Persze megérte: Igazi régivágású kéregjegyet kaptam! Körbejártik az állomást: A vasbeton áruraktár szép darab. Bár már nem használják. Az állomás hat vágányos, de csak egy sínpár fényes. Hamarosan eljött a visszaindulás ideje, így hát elhelyezkedtünk a vonaton.

Tompapuszta-az épület eltűnt...

ócska épülete pedig már a földdel lett egyenlővé

Battonya sztéjsön

az egykoron neoncsöveket tartó betűket lágyan lengeti a szél

Áruraktár a la ACSEV.

Árupénztár.

A vasbeton áruraktár szép darab. Bár már nem használják.

SDC10809

hat vágányos, de csak egy sínpár fényes

Mezőhegyesre visszaérve körbenéztünk kicsit az állomáson. Szépen újítják fel a faragványokat. Remélem a váróteremben lévő műanyag pénztárablakkal is kezdenek valamit, mert förtelmesen ronda. A bezárt fűtőház épületén máig büszkén hirdetik a neonbetűk, hogy „vontatási telep”. Közben beérkeztek a vonatok mindenfelől, újabb „pók” állt össze. Mi az Újszeged felé tartó háromrészes Bz hátsó panorámaablakánál foglaltunk helyet. Jócskán tele volt már a szerelvény. Bár a vonal állomásain szolgálat nincs, több épület nagyon szép állapotban van, mint például Csanádpalota, Nagylak vagy Nagylaki kendergyár. Persze van ellenpélda is, pl. Apátfalva. Magyarcsanádnak meg kifejezetten aranyos megállója van.

volt fűtőház.

A bezárt fűtőház épületén máig büszkén hirdetik a neonbetűk

Apátfalva pusztul

Persze van ellenpélda is, pl. Apátfalva

Egyre több utas lett a rövidke vonaton, végül is vasárnap este van, meg mindenki Szegedre. Az átlagéletkor ennek megfelelően nem volt túl magas. Makó előtt csatlakozott vonalunkhoz a hódmezői vonal rozsdás sínpárja, majd megálltunk a postakocsikkal telepakolt állomáson. Az ország egyetlen vasúti Maros-hídján is áthaladtunk, mely alatt nagyapám még tűzoltó korában sokat gyakorlatozott. Makón ugyanis tűzoltóiskola volt az ötvenes években. Ezután következett a jó nevű Kiszombor megálló megállóhely, majd Kiszombor állomás állomás. Deszka és az egykor fontosabb szerepet betöltő Szőreg után egyszer csak megálltunk egy garázssor mellett. Újszeged, végállomás. De tényleg.

Sínek felől.

megálltunk egy garázssor mellett. Újszeged, végállomás

Indulááás

Fura hely. Másnap innen folytattam a reggeli vonattal utamat

Elég vicces, mert az épület kissé odébb van. Az állomás két vágánya között meg tuják nőnek. Fura hely. Másnap innen folytattam a reggeli vonattal utamat. Az épületben van egy nagy és egy kicsi pénztárablak, nyilvánvalóan utóbbit használják… Mezőhegyesig ugyanezen az útvonalon mentem vissza, most kevesebben voltunk, körbe lehetett nézni. Mezőhegyes előtt a határ közelében megy a vasút. Jó sok őzet, nyult meg fácánt láttam. De ezen az úton amúgy is rengeteg volt a sínek mentén Nem tudom, miért. Amúgy Mezőhegyestől kezdtünk el sokan lenni. Végegyháza alsón azt gondolhatná az ember, hogy ez a semmi-külső, pedig nem. Van itt azért falu is. Mezőkovácsháza felső ütött-kopott megállójában volt még nagy utascsere. Amúgy ezt a „nullaforgalmú” vonalat is megnézhetnék onnan fentről. Létezik nagy forgalmú mellékvonal is.

Medgyesegyháza érdekes állatfajta: Már vagy tizenöt éve gépes pénztárral rendelkezik. Ahhoz képest, hogy Orosházát csak két éve gépesítették, elég érdekes. Amúgy ezen a vonalon egy elég érdekes, egyedi típusépület van: földszintes, a két oldalán előreugró résszel. Magyarbánhegyes is ilyen. Bánkút állomása nagyon pusztul, kár érte, mert nagyon hangulatos hely. A következő állomás Kétegyháza (na most akkor kettő vagy egy?) volt, ahol le is szálltam. Jegyváltás közben körbe-felmosott engem a takarító néni. Jó látni, hogy tisztaság van.

Bánkút. Pusztul, kár érte.

kár érte, mert nagyon hangulatos hely - időnként leszállnak itt turisták sílécekkel és keresik a sípályát, aztán idővel leesik, hogy ez nem az a Bánkút

2 1 háza

Kétegyháza (na most akkor kettő vagy egy?)

Az épület persze itt is Tiszavidéki stílben épült, ami jó dolog, mert kifejezetten szép ez a típusterv. Volt másfél órám a falu felfedezésére. Takaros, tiszta, szép település. A főtér jó nagy, rendezett. A felújított kultúrházban épp húsvéti műsorra készültek, a takarító néni megmutatta a környékbeli nyugdíjasok által festett hímes tojásokból nyílt kiállítást is. Érdekes az „Ifjúsági eszpressó” névre hallgató kocsma, a postán pedig igazi retró hangulatot találtam. A boltban beszereztem pár finom kiflit, meg egy csomag román kekszet. Kifejezetten jó íze volt.

Képek a faluból

„Ifjúsági eszpresszó” névre hallgató kocsma

Közben lassan elérkezett az indulás ideje. Először Lőkösházára mentem egy Románia felé tartó IC-vel, ahol leszálltam, és körbeegerésztem a rendkívül hangulatos határállomást. A váróteremben ki van írva, hogy a vasutasok festették ki. Piros pont nekik. A régi épület (ez most nem tiszavidéki) előtt jókora fák nőttek, de van fedett terasz is az utasoknak. A pesti gyors már bent állt, érdekes módon az első osztályú kocsi volt a legszakadtabb. Én egy két napos fővizsgájú és még „újszagú” bautzeni fülkés kocsiban helyezkedtem el.

Békéscsabán felszállt még mellém egy kissé fura idős bácsi, aki egy határindőnaplóba mindenféléket írogatott ceruzával. Egyszer még ki is hegyezte az íróeszközt. Jó hosszú volt az út a Keletiig, de elnézelődtem az általam nem negyon ismert vidéken. Pesten volt egy csomó időm, az alatt körbenéztem a Keletiben, és elmentem az Orczy térre a 24-es villamossal. Visszaérve már be volt tolva a hatodik vágányra a Venezia EN, amivel hazajöttem. A hazaúton semmi izgalmas nem történt, hacsak az nem az, hogy nem nagyon késtünk ebben a vágányzárral terhes időben. Ismét egy jó túrát tudhatok magam mögött, érdemes volt eljönni.

Békéscsaba. IP Vésztőre.

érdemes volt eljönni.

Szólj hozzá!


2012.08.17. 16:06 siófoki35

Modelljeim, II. rész: Nyitott teherkocsik

Modellgyűjteményem ismertetését a nyitott teherkocsikkal folytatom. Mivel terepasztalomon farönkszállítást tervezek, így még mindenképpen bővíteni kell az állományt.

Ezt a kocsit a Láng börzén találtam, elég tűrhető áron, nyilván nem hagytam ott, főleg, hogy NDK-s Piko. A kocsi eredetijét a DR üzemeltette, és része volt a KGST közös kocsiparkjának, az OPW-nek is. Hibátlan, dobozos.

DSCF9869

Ez ugyanolyan mint az előző, de MÁV-os. Még valamikor régen vettem, elég drágán. Egy kisebb fetéshibája van, doboza nincs.

Ezt a kocsit a Roco gyártotta, még 2004-ben kaptam talán születésnapomra. Elég egyszerű kivitel, de szépen fut. Majd megrakom rönkfával, attól jobben fog kinézni. Amúgy DB-s.

DSCF9886

Hogy mit kap az ember 500 forintért? Hát ezt. Kissé kopottas, de nem baj, az eredeti sem patika tisztaságú. Egy ütköző hiányzik, az pótolható. A kerekei elég ócskák voltak, de szerencsére találtam itthon jobbat hozzá. Piko ő is, ráadásul elég régi, még csavarral van rögzítve az alvázra a kasztni.

DSCF9889

A Börze fórumon hirdetett valaki két kis Piko teherkocsit együtt 500 forintért, alkatrésznek. Mikor átvettem, akkor derült ki, hogy nagyon régi darabok, talán még az 1950-es évekből. Mivel feliratok nincsenek rajtuk, talán egy kezdőkészlet darabjai lehettek. Jellegzetes a régifajta vonószem. Amúgy elég hiányosak: ennek a vagonnak egy, a másiknak az összes ütközője hiányzik. Terepasztalon futni nem fognak, a retro gyűjteményem részei lesznek.

DSCF9915

Ebből a kocsiból is kettő van, és ezek is kezdőkészlet darabjai voltak, csak épp későbbiek. A kis kék játékmozdonnyal együtt kerültek hozzám. Az egyiknek hiányzik egy ütközője, meg néhány sarokfellépő mindkettőről. Ezek is a retro gyűjtemény részei.

DSCF9918

A végére egy Maerklin pőrekocsi: Apukám hozta Németországból, ajándékba. Persze szigeteletlen kerekei voltak. Nagy nehezen szereztem bele szigetelt kerekeket, de azóta sem használom sokat a furcsa színe és az egyszerű, feliratok nélküli kivitele miatt. Egy THW feliratú kisbusz is tartozik hozzá.

DSCF9919

Folyt. köv.

Szólj hozzá!

Címkék: modell


2012.08.14. 15:02 siófoki35

Négy nap a Kisalföldön

Immár tizedszer indultam neki a Kisalföldnek, azt a lehetőséget kihasználva, hogy nagynéném Szombathelyen lakozik. Első ilyen utam 2005-ben volt, de volt olyan is, hogy kétszer voltam egy évben. Most az odaúton választottam a klasszikussá vált székesfehérvári útvonalat. Eredetileg a 10:12-kor induló vonatot néztem ki, de a csatlakozást szűknek tartva (vagyis inkább a balatoni vonatok késéseit ismerve…) inkább a 9:00-kor induló vonattal keltem útra. Egy valamikor első osztályúként funkcionáló Halberstadti kocsiba ültem be. A szakaszban egy aranyos kislány utazott az anyukájával, jópofák voltak (: Fehérváron leszállva utaztam egyet a 43-as buszon. A debreceni Cívis buszok prototípusa jött, félig debreceni, félig fehérvári színekben. Épületes látvány, mit ne mondjak. Ezzel elmentem a Csapó utcai fordulóhoz, ahonnan visszagyalogoltam az állomásra. Cívisbusz proto

Hamarosan jött is a szombathelyi gyors. Egy kedves lány mellé ültem be a fülkébe, akivel egész jól elbeszélgettünk, többek közt az aktuális divat kérdéseit is érintve. Nem értettünk mindenben egyet, de hát ez van (:  Veszprémben beült még három srác, valami buliból jöhettek haza, elég furák voltak, de szerencsére inkább a folyosón voltak. Átvágtunk a Hálaisten-emelkedőn (a tetején így sóhajtottak fel a vonatfűtők régen) és a városlődi szerpentinen. Kolontár felé egyre kevesebb nyoma van az iszapömlésnek, a patakmeder még elég piros, valamint egy épületet meghagytak, és körbeparkosítottak mementóként. Boán szétszedték a vonatunkat, és irány Szombathely. A végállomáson leszállva körbenéztem az immár GySEV-essé vált állomáson: a névtáblán a „repcevasút” logója, a padok zöld-sárgák, mindenhol GySEV-vonatok, többek között a nemrég beszerzett kényelmes „Jenbacher” motorkocsik. Majd befutott a soproni vonat, rajta egy kedves ismerősömmel. Vele beszélgettünk egyet, majd egy öreg, de jól karbantartott ráncajtós Ikarussal mentem a nagynénémékhez.Szombathely, GySEV

Másnap a vonatom 11:35-kor indult Sopronba, de már a 10:30-kor induló 3-as busszal ki kellett mennem. A busz maga remek: öreg Ikarus, barna műbőr ülésekkel, 90-es évekbeli feliratokkal (:  Kicsit sétálgattam az állomás környékén, jegyet vettem, majd felszálltam a soproni vonatra, mely egy felújított Schlierenből, egy Ap kocsiból, és egy régi üléses Schlierenből állt. Mivel olyanban még nem utaztam sokszor, a régi üléses Schlierenbe szálltam. Ennek az ülései összehúzhatók, ezt kihasználva a szemközti ülést kihúztam, és feltettem a lábam (: A vonal nem rég lett felújítva, a vonatok jó gyorsan mennek: hiába lehet „tökig” lehúzni az ablakokat, ha párat résre kinyitunk már nagy huzat lesz. Amire viszont zabos vagyok, hogy a régi épületeket eléggé csúnyán újították fel, illetve több ősöreg váltóállító-központot lebontottak.  Új peronok is épültek, jó magasak, a kocsikba szinte szintben lehet beszállni (azt hiszem csak 1-et kell lépcsőzni); valamint a romos épületek helyett esőbeállók épültek.Szombathely, Taurus

Sopronba érve esett az eső, de ez nem tartott vissza attól, hogy átmenjek a szemközti boltba csokiért. Utána jegyet vettem, sajnos az Elvira információival ellentétben mégis kell pótjegy a kinézett IC-re. Így vettem pótjegyet 20 km-re. Jó… Na sebaj, úgy sem utaztam még régifajta GySEV-es IC kocsiban.  Amúgy ugyanolyan, mint a MÁV-os csak másmilyen ajtajai vannak. Viszont az Intercity magazin mintájára kiadták a GySEV magazint is. Mellettem épp tálagépen követték nyomon az olimpiai kézilabda-meccs eredményét. Mikre nem jó az ingyen Wifi (: Fertőszentmiklóson leszállva jött a hidegzuhany: az innen Csornára továbbmenő vonatra is kell pótjegy ): Na de mindegy. Volt háromnegyed órám a bécsi vonat indulásáig, addig a faluban sétáltam egy picit, meg az ablakból kiszűrődő kézilabda-közvetítést hallgattam. Lassan visszaballagtam az állomásra, majd bejött a bécsi Talent. Egyedül voltsm felszálló, és Fertőszéplakon sem változott az utasszám. A vonal elég unalmas, sík terepen vezet, inkább az az érdekessége, hogy az első osztrák állomásig ki lehet menni magyar belföldi jeggyel (: Ezt használtam ki én is. Pár perc alatt megérkeztünk Pamhagenbe (Pomogy). Érkezik a vissza-vonat

Itt 20 percem volt a visszaindulásig, azalatt elmentem a templomig. A mellette lévő temetőben egy érdekes sírt találtam: a valamikori plébános magyar nyelvű sírkövét modern keretbe foglalva, német szöveggel kiegészítve éltetik tovább a helyiek.  Lassan visszatértem az állomásra, megcsodáltam az épp zajló vágányépítést meg az automata bringakölcsönzőt (felhívod a számot és megadják a számzáras lakat kódját…), és máris jött a vonatom, mellyel visszamentem Fertőszentmiklósra. Innen át-IC-ztem Csornára, ahol némi várakozás után felszálltam a zöld-sárga színekben pompázó Jenbacher motorkocsira, mely Hegyeshalom felé közlekedett. A kocsi nagyon kényelmes ülésekkel és lehúzható alakokkal rendelkezik,stílusa a 80-as éveket idézi. Az előtérben biciklit is lehet szállítani. Ez a vonal sem valami különösen izgalmas, szép sima hansági tájon halad. Első állomásunk Bősárkány, ami elég nagy állomás, mondhatni a semmi közepén. A második Hanságliget, ami egy kis megálló, de elég nagy forgalmat bonyolít. Talán az egykori hansági állami gazdaság dolgozói lakhatnak itt. Majd következik a vonal legjob helye: Hanság-Nagyerdő, ami valamikor nagyon fontos hely lehetett, ugyanis szép nagy beton-üveg épületet emeltek ide, de most semmi sem található a közelben. Azért a vonat még megáll. Jánossomorján még van némi utasforgalom. Mosonszolnok Bősárkányhoz hasonló, érdekessége, hogy Hegyeshalomtól idáig villamosított a vonal. Hogy minek? Nem tudom. Lassan beértünk a végállomásra, ahol beszaladtam jegyet venni, és megcsodáltam egy üresen pusztuló épületet. Jöttek-mentek a Railjetek, majd én is visszaszálltam a kis sárga motorkocsira. Visszafelé eseménytelen volt az utam Csornáig, ahol 40 percnyi ácsorgás következett. Addig sétáltam egy kicsit, majd leültem a peronra. Szombathely felől az IC sokat késett a GySEV legújabb szerzeményének, egy orosz gyártmányú dízelmozdonynak (Ludmilla) elfüstölése miatt, így a pesti IC csak a soproni kocsikkal indult útnak. Közben mi is elindultunk a kisebb-nagyobb állomásokon át, és első körben csak Beledig jutottunk, ugyanis itt kellett megvárni az immár másik mozdony által vontatott Intercityt. Az időt nem töltöttem tétlenül: körbefotóztam az állomást és a vonatomat is.Beled

Az átmenő fővágány átépítésének megörökítését sem hagytam ki.  A vonalon meglepően sok kis, semmi közepén lévő megálló van. Némelyiknek a teljes berendezése egy tála és egy pad. De a GySEV itt is elkezdte működését: az esőbeállókat kimeszelte, a peronokat rendbe tette.  Hegyfalun is álltunk pár percet (itt kellett volna ácsorogni azt az időt, amit Beleden töltöttünk), majd Ölbő-Alsószelestén egy iparvágányra félreállítva megláttam a „lókötő” Ludmillát. Hamarosan elértük a Székesfehérvár-Szombathely vonalat, ahol a kis motorkocsi kihasználhatta tényleges sebességét. A vasútállomásról ismét az öregecske Ikarusszal utaztam a szállásadómhoz.Ludmilla...

A következő nap első fele a helyi járatok megismeréséről szólt. Mivel a Vasi Volán végre bevezette a napijegyet, erre lehetőség is nyílt. Először a 3-as busszal utaztam Oladról a kámoni végállomásig, majd az 1-essel a hangulatos Herénybe, ami valamikor önálló falu volt, később lett csak Szombathely része. A 6-os járat a városszéli Minerva lakóparkba közlekedik, ezt is beutaztam, majd a 26-ossal mentem ki a parkerdőbe. Az utolsó szakaszon a busz már elhagyja Szombathely területét, és egy erdőben halad. A megállók sincsenek kijelölve, de a lakosok tudják, hogy hol áll meg a busz. Egyébként a helyi buszok többsége új beszerzésű, részben alacsonypadlós Credo. Jó látni a fejlődést, de sajnos elég rossz elrendezésű buszokról van szó. Az utastájékoztatás is sokat fejlődött tavaly óta: a nagyobb megállókban kiírják a következő buszt, és a buszokon is van kijelző és hangosbemondó is.  Buszok és vasútállomás

A helyi buszok után ismét Jenbacherre szálltam, mellyel Gyöngyösfaluba utaztam, hogy kipróbáljam a helyi kalandparkban található kisvasutat. leszállás után körbeszaglásztam az állomást, majd egy biciklijét toló embert megkérdeztem, hogy merre induljak. Kissé borgőzös, de azért érthető tájékoztatást adott, meg amúgy is ki volt táblázva az út. Kétkilométeres séta után érkeztem meg a Holdfény ligetbe, ahol jegyet váltottam, majd a Fahoroszkóp-ösvényen (igen, ilyen is van) végighaladva elértem a kisvasút végállomásáig, mely pont indulni készült, így fel is pattantam rá. A szerelvény egy régi osztrák (Jenbacher gyártmányú) bányamozdonyból, és négy, csillealvázra épült személykocsiból áll, a sínek is valami ipari üzemből kerülhettek ide. A vasút 2008-ban épült, és valamiért a vasútbarát társadalom előtt jó sokáig ismeretlen maradt. A pálya egy 1 km hosszú körpálya, a mozdonynak körbejárnia nem kell. A vonal szép erdőben halad, félúton megáll a vonat, hogy az utasai megnézhessék az ott felépített kis kápolnát. Két kört is mentem vele, egy harmadikat pedig futva követtem, hogy fotózhassam. A vonat csak lépésben halad, könnyű utolérni (: Nagyon aranyos az egész, érdems megnézni!

Menetközben

Lefelé még megnéztem a porta épületében felépített pofás kis terepasztalt, ami működőképes, de mindig kisiklik a mozdony. Lassan ideje volt visszaindulni az állomásra, így el kellett búcsúznom a szép Holdfényligettől, és újra nekivágtam a két kilométeres túrának. A vasútállomáson beszéltem pár mondatot az épület lakójával is, de elég fura alak. Mindenesetre szívén viseli az épület és a megálló sorsát, ez pozitív. Lassan megjött a vonat, megvettem a kalauztól a „bekarikázós” jegyet, és irány Szombathely. Az állomásról most egy újabb Ikarusszal mentem ki Oladra.

A negyedik napon csak délután keltem útra: Ötkor indult Pécsre az a három Halbiból és egy Csörgőől álló vonat, amelyre felszálltem, hogy Kanizsáig utazzak vele. Ez egy nagyon szép vonal: kellemes zalai dombos tájon vezet, és eléggé fővonal jellegű. Ja és az állomások is szépek! Zalaszentivánig már ez a vonal is GySEV-es, ezen a szakaszon zöld ruhás kalauzok jöttek, majd jöttek helyettük a kékek. Ugyanitt szállt fel egy nagymama, aki után a kis unokája nagyon sírt… (: A vonal második feléen is eseménytelen volt az út. Nagykanizsán már ment állt az a személyvonat, amellyel továbutaztam Siófok felé: V43+ 4-5 Bhv. Zalaszentjakabon ácsorogtunk egy kicsit a szembejövő vonatra várva. Érdekes, hogy a szolgálat nélküli állomásokon is kijelölték a vasutasok dohányzóhelyét. Sávolyon megállva volt egy leszálló, amjd kalauz indította a vonatot. Ekkor hirtelen még valaki leugrott, akit vagy 4-5 ember követett, babakocsikkal mindennel. A vonat már közben meg is lódult már, de újra visszafékezett a vezető. A kalauz leszállt, nem értette, miért nem indulunk. Akkor látta a népes leszállósereget. Fonyód környékén már besötétedett. Mellettem egy MÁV-START dolgozó közvetítette valakinek telefonon az útját. Jócskán elfáradtam, mire Balatonszéplak felsőre értem, ahol leszálltam, és hazagyalogoltam.

3 komment


2012.08.13. 15:50 siófoki35

Modelljeim, I. rész: Mozdonyok

 Mostanában újra elkezdtem vasútmodellezéssel foglalkozni. Az első fellángolás még 2004 körül volt, ekkor szereztem 5000 forintért egy romos terepasztalt, és igen jelentős külső segítséggel /:)/ belefogtam, hogy annak a vázára egy új, kétszintes pályát építsek. Az asztalhoz sok hasznosítható dolog tartozott, többek között egy trafó, kapcsolópultok, meg egy szatyornyi romos jármű. Az asztal szerkezetkészen áll, a terepépítést ... talán jövő nyáron kezdem el. Jelenleg a járművekkel foglalkozom. Na lássuk a mozdonyokat! 

Az első mozdonyom egy Roco BR80-as volt. Székesfehérváron vettem a pláza játékboltjában :) Playtime kivitel, de ez inkább a cserélhető pályaszámtáblán és a régi PIKO-t idéző lámpákon érződik, egyébként szép darab. Csöndesen fut, szép a lassúmenete is.

DSCF9893

A romos asztallal együtt két gőzös is érkezett hozzám Az egyik egy játszós PIKO BR 80. Amikor megkaptam, még működött, aztán kitörött az egyik tengely a helyéről. N. Antal szépen megcsinálta, azóta működik. Mivel BR80-asom van másik, szereztem egy rávaló szerkocsis kasztnit is, valamint felújítottam a gyűjteményemben lévő romos szerkocsit. Azóta így működik.SDC12349

DSCF9932

Harmadik gőzösöm szintén az asztallal került hozzám, üzemképtelen roncs állapotban. Mivel egy régi PIKO BR55-ről volt szó, amit már régen kinéztem magamnak a katalógusokból, megcsináltattam egy ügyes bácsival: ő megjavította a motorját, visszaragasztotta a mozdonysátrat (kicsit ferdén...), a törött kéményt egy gumicsővel pótolta. Szerkocsija rosszabb állapotban volt, helyette vettem egy másikat. Előéletéből kitűnik, hogy nem valami gyári új masina, hangja is kb. mint egy traktoré. Mostanában megint betegeskedik, az egyik fogaskereke is meg van repedve. Nincs is itthon, így újabb képet nem tudok róla mutatni. Valószínűleg alkatrészként végzi.

SDC12336

A dízeleket egy Fuggerth M41 képviseli, mégpedig hetvenes évekbeli festésben. Futása szép, csöndes, lassúmenete is jó, motorja bivalyerős. Kivitele a Fuggerthtől megszokott nem túl magas, de tűrhető minőség, de a házi pályára megfelel.

DSCF9925

Ezt a PIKO csudagépet egy rokonom adta nekem, amikor megtudta, hogy gyűjtöm a modellvasutakat. A motor gumiszíjjal hajtja a tengelyeket. A mozdony, khm... mondjuk úgy, hogy stilizált külsővel rendelkezik. Viszont gyerekeknek ideális: nem törik le róla a sok apróság, és a gumihajtás miatt nem kajálja be a motorja a szöszöket. Az öreg FZ1 trafó nagyobb fokozatánál már csillagközi sebességgel rója a köröket. Gyártottak hozzá kis színes teherkocsikat is többféle kivitelben. A képen egy ilyen billenőcsillét vontat.

DSCF9935

 

Villanymozdonyt nem terveztem, de végül kettő is lett: Ez a szép állapotú, régi PIKO E11-es szintén elfekvőben hevert egy ismerősömnél, aki a gyűjteményemet látva nekem adta. Az egyik motorja nem működött, megpróbáltam házilag szervizelni, de végül csak Csíkos mesTTer tudta működésre bírni az elég érdekesen átalakított masinát. Nagyon szép darab, menetirány szerint változó fehér/vörös fényekkel.

DSCF9931

Végül de nem utolsó sorban a kis E69: szintén a terepasztallal együtt került hozzám. Viseltes külseje elpusztíthatatlan belsőt takar: a rommá játszott kismozdony motorja és hajtása egy alapos tisztítás után úgy lőtte ki a masinát, mint a Szojuz hordozórakéta. Földön összerótt pályákra ideális, mert olyan lendülete van a motornak, hogy rövidebb árammentes szakaszokon lendületből átmegy. Hangja ennek is a jó öreg MTZ traktorokét idézi, de legalább megy :)

DSCF9863

Szólj hozzá!

Címkék: modell vasút vonatozás


2012.06.30. 13:21 siófoki35

Első szlovákiai utam

Most vettem észre, hogy bár ezt megírtam, nem került ki a blogra. Tessék:

Újra útra keltem, a múltkori román úti cél után egy szlovákot választottam. Igen ez egy igazi nemzetközi nyár! Szóval korán kelés, hajnal ötkor, fél hatkor meg már az állomáson vettem a jegyet. Hamarosan meg is érkezett a Desiro, mellyel Pestig utaztam. Nagy meglepetésemre találkoztam a vonaton Gadammal és családjával, épp Nagyatádra tartottak. Remélem sok szép kép születik majd a somogyi tájról! Újpesten vonatról le, metróra fel, Deákon át a kettes metróra, Keletiben leszállás. Érdekes, hogy már lent a peronon kérték a jegyemet. Keletiben volt pár percem, majd felszálltam a 13. vágányon álló egri gyorsra. Érdekes, hogy volt benne első osztály, pedig ugye hétvégén FLIRT-ből áll, azon meg nincs.  Na mindegy. Elhelyezkedtem egy By-ban, aztán lassan nekiindultunk. A Gödöllői-dombság lankái után án Hatvanban hagytam el a süllyedő hajót, és átszálltam a Somoskőújfaluig közlekedő Usgyira, melynek az első ajtaja nem leledzett túl üzemképes állapotban. Persze hogy ez volt az aluljáró-kijárathoz közel. A rossz ajtó közelébe ültem, itt elég szellősen voltak a helyek.Hatvan, Púpos

A pálya Selypig kétvágányú, onnan egy. Szép hegyvidéki környéken zakatolt-nyöszörgött az Usgyi. Az állomások is takarosak ezen a vonalon, sok az alakjelző és a tekerős sorompó is. Igazi másodrangú fővonali hangulat. Ma is viszonylag sűrű a követés: kétórás az alapütem, de gyakori az órás sűrítés. A legszebb a pásztói állomás, teljesen eredetiben megőrizte a régi vasútállomások hangulatát.  Taron sokat vártunk keresztre. Egy bácsi összevissza mászkált a síneken. Hangulatos falvak vannak errefelé. Aztán elértük a Nagybátonyból és Kisterenyéből egyesített Bátonyterenyét, mely attól érdekes, hogy a két településrész soha nem ért össze. Kisterenye-Bányatelep is egy igazi múltba révedő megálló a neoncsövek nélküli neonbetűkkel és a tető nélküli esőbeállóval. De a név is nosztalgikus, mert nincs már bánya Nógrádban. A salgótarjáni S-bahn után hamarosan felkúsztunk a somoskőújfalusi állomásra. Itt egy órám volt a füleki vonat indulásáig, de az érkezéséig is húsz perc. Így kimentem az váltókörzetén túlra, hogy lőjek egy vonali fotót a beérkező vonatról, mely egy „szlovák bézé” volt. Az átjáró maga is érdekes, ahonnan fotóztam, mert még olyan igazi átkosbeli „tökönverős”, forgós bejárata van az újmódi labirintus helyett.Érkezik a szlovák Bz Somosba

Az indulásig további képek százai készültek az állomáson, aztán elérkezett az indulás ideje. A „bézé” belülről nagyon szép, európai kinézetet kapott. Van hangos és vizuális utastájékoztatás, meg valami légbefúvó rendszer is van a szokásos dönthető kisablakok mellett. Egy sorban öt ülés van, ez kissé szűkösnek tűnik. Hamarosan átértünk a határon, első megállónk Siatorski Bukovinka (Sátorosbánya) volt, mely egy megállóhely. Nem tudom, hogy amíg volt útlevélvizsgálat, azt hol tartották. Vajon itt? Mindenesetre a bezárt váróterem ajtaján magyarul is fel van tüntetve a helyiség rendeltetése. Helyi utasok is akadtak, mindhárom szlovák megállóban volt fel-vagy leszálló utas. Lassan megérkeztem Fülekre. Szép nagy állomás, fűtőházzal. Magas peron viszont nincs. Jött egy gyorsvonat, Búvárszemüveges mozdony pár piros kocsival. Volt köztük klímás is. Nekiindultam a városnak. Egy buszsofőr útmutatásával elindultam a vár felé. Fülek a mai napig magyar város, a nem ma megbarnult egyének is magyarul kiabáltak egymással a posta előtt a segélyre várva. Nyitva volt a templom is, épp felújították belülről. Lassan eltaláltam a várig. Kifizettem a belépti díjat, és elkezdtem a hegymászást. Jó meleg volt. A vár nagyon szép volt, épp Magyarországról érkezett iskolások irtották az elburjánzott növényzetet. Jó nagy alapterületű az erődítmény. Összességében nagyon tetszett. Visszafelé beszélgettem a pénztáros hölggyel, kiderült, hogy az ő lánya is a Pázmányra jár. Visszafelé bementem egy boltba, szlovák édességeket vásárolni. Hát, tele volt finomságokkal az üzlet! Meg is töltöttem hátizsákomat csokival meg nápolyival. Külön érdemes kiemelni a Studentská Pečet nevű „diákcsemegés” (mogyorós-mazsolás), hatalmas csokitáblát. Hamarosan visszaértem az állomásra, vettem jegyet, majd kimentem a vonatomhoz, melyet egy búvárszemüveges dízelmozdony, három termes, zöld személyvagon és a végén egy lezárt iker Bz alkotott.Zólyomig ezzel mentem

Végigjártam a vonatot, begyűjtöttem egy csomó jegyet, az emberek csak úgy otthagytak vagy 20-at a kis asztalkákon. Végül az első kocsiban foglaltam helyet: elég régi, műbőr üléses kocsi, de elég kényelmes. és példásan tiszta, mint ahogy a többi felvidéki kocsi is amelyekkel én találkoztam. Közben elindultunk, jött a kalauz is, lyukasztotta a jegyem. Egy érintőképernyős készüléke van, azzal ad ki jegyet, azzal ellenőrzi a chipkártyákat és készít statisztikát. Losonc előtt volt egy megálló, Holiša (Ipolygalsa),  ott fa csapórudas sorompó volt, meg favázas téglaőrház. A hab a tortán, hogy utána volt egy forgalmi kitérő is. Amúgy fa sorompót láttam még máshol is. Losoncon megtelt a vonatunk. Egyébként érdekesek ezek a ferdén feltöltött, kavicsos peronok. Persze elég veszélyesek, az egyik állomáson valaki be is esett a vonat alá. Szerencsére nem lett semmi baja, kimászott még az indulás előtt. Losonc után kezdődött a hegyi pálya: először fölfelé haladtunk egy jópofa hegyi patak mentén, mejd a vízválasztó után lefelé. Sajnos a sok fa miatt nem láttam sokat a tájból, de azért nagyon tetszett a vonal. Állomások közül a legszimpatikusabb az erdő közepén lévő Podrečany (Patakalja), és Lovinobaňa zastavka (Lónyabánya megálló) volt. Érdekes még Mytna (Vámosfalva) megállóhelye: elég nagy forgalma ellenére csak egy kibelezett épülettel rendelkezik. Mégis találtam ott kiadott jegyet. Ez meg hogy lehet? Ott is van „kocsmapénztár”? Víglašon (Végles) jött szembe egy másik Búvárszemüveges által vontatott szerelvény. Innen a zólyomi rendezőn keresztülvágva és a gyönyörű vár alatt elhaladva a zólyomi főpályaudvarra értünk. Itt futottam a másik vonathoz, de mint kiderült, kár volt. Különösebb ok nélkül vagy fél óra késéssel indultunk. Ezt a vonatot egy Laminátka nevű műanyag villanymozdony húzta, és két termes, valamint egy félig fülkés, félig paklis kocsiból állt. Ez a vonal is nagyon klassz, a Garam széles völgyében halad, pompás díszletek, vagyis a hegyek között. Az ablakban lógva gyönyörködtem a csodálatos tájban és a kevésbé csodálatos állomásokban.

Táj Zólyom után

Néhány helyen felismertem a magyar típustervet is.  Amúgy a kedvencem egy folyóparti megálló volt, ahol az épületből kocsmát csináltak. Nagyon jól néz ki. De azért Garamszentbenedek (Hronsky Benadík) sem rossz a több száz éves apátságával. Két állomáson további súlyos perceket álltunk, így kezdettt veszélyben lenni a lévai csatlakozásom Párkány felé. Közben találtam magyarul beszélő embereket, tőlük kérdeztem, hogy meg szokás-e várni a késő vonatot. A vasút egyik oldalán közút haladt, a másikon pedig hol messzebb, hol közelebb a Garam. Aztán egyszer csak elkezdett laposodni a táj, egy nagy vashídon kereszteztük útitársunkul szegődött folyónkat, majd megérkeztünk Lévára. Itt szerencsére még bent állt a párkányi csatlakozás, mely egy felújított Bzmot-ból ás egy felújítatlan mellékből állt. A mellékbe ültem, a végpanoráma reményében, de az a kocsi nagy részével együtt foglalt volt. Egy kissrác mellé telepedtem le. Jól tele volt a kocsi, szlovák és magyar szót egyaránt lehetett hallani. Az első 3-4 állomáson sokan szálltak le. Ez tényleg vicinális vasút, alig van néhány élő állomás, a többi helyen rozsdás vágányok, kiszögelt váltók, belemezelt ablakok várják az utasokat. Itt már szinte teljesen sík a táj, jó termőföldek közt zakatol a vonat. Csatán (Čata) jött szembe is egy bézé póttal, szóló társa pedig Ipolyság (Šahy) felé vette az irányt.Csata, a Bz központ

Itt már kissé megürült a szerelvény, kimentem a hátsó panoráma peronra. Amúgy egész úton nem működött az ajtók távvezérlése, a kalauz kézzel csukta a mellék ajtóit.  Innentől repesztettünk (igen repesztettünk, nem ám olyan battonyai sebességgel kullogtunk) Párkányig, persze pár megálló még útba esett. Volt például egy igen takaros, nagy fákkal, a falu belsejében. Párkányra megérkezve gyorsan kimentem az állomás elé, megkeresni a 2-es számú helyi járatot. Szerencsére meglett, így legalább a hídig nem kellett gyalogolni. Amúgy egy elég régi Karosával volt szerencsém utazni.  Érdekes a jegykiadó szerkezet: egy kártya hozzáérintésével automatikusan ad jegyet. Persze ha készpénzben fizetsz, a sofőr kezeli. Leszálltam a hídnál, majd nekiindultam a vonathoz. Végül a vasútig nem értem el, hanem busszal mentem Piliscsabáig. Egy oylan megállóban szálltam föl, ahol nemhogy menetrend, hanem még KRESZ-szabványos megállótábla sem volt, így csak találgattam meg kérdezősködtem, hogy az-e a megálló. Persze azért jött egy csuklós Volvo, az elrepített ideiglenes lakhelyemig. De nem lesz a kedvencem a busz, maradok inkább a vasútnál. 

Szólj hozzá!

Címkék: szlovákia vasút vonatozás


2012.05.21. 00:44 siófoki35

béerr ötvenöt

 Ma délután járműjavítóba utaltam a leharcolt, ősöreg BR55ösömet, mert elég gyöngus volt, áramfelvételi problémákra gyanakodtam. Az érintkezőkkel azonban nem volt gond, csak szépen megtisztítottam a kerekeket és az érintkező rugóket. Összerakáskor zárlatos lett, de szerencsére megtaláltam a problémát, amit egy kis ragasztószalaggal orvosoltam. Ezután már szebben ment a mozdony: gyorsabban, és talán nyugodtabban is, nem akadt el annyiszor. A javítás fényt derített egy (másik?) problémára is: egy fogaskerék repedt, a kissé rángató futás talán emiatt van. Sebaj, majd cserélem, már kaptam ajánlatot kb. végtelen számú alkatrészre ;-))

SDC12336

Szólj hozzá!

Címkék: vasútmodell


2012.04.23. 21:28 siófoki35

Egynapos szlovák út 4.0

 Immáron negyedik szlovák utamra indultam április 20-án. Ami szerintem tök meglepő, mert nagyon későn fedeztem fel, hogy mennyire közel van ide Szlovákia, és hogy milyen klassz vonatok járnak ott. Sajnos most is csak a síkvidéki részre jutottam el, mert ha a hegyekbe szeretnék menni, ahhoz már többnapos utat kéne szervezni.

Reggel hétkor keltem, szerencsére -munkanap lévén- borosbocskor volt a rádióban, nem az idióta életmódmagazin. Összepakoltak, villásreggeliztem, és indulás a klotild-állomásra. Jegyet vettem, majd hamarosan jött is a Desiro, ami Esztergomba röpített engem. Az esztergomi állomáson szerettem volna használni a wc-t de nem volt nyitva, és a kulcsot sem tudták odaadni, ugyanis a resti üzemelteti, az meg zárva volt. Szégyen, hogy egy kisváros állomásán, ha nincs nyitva a kocsma, nem lehet wc-re menni! Miután kidühöngtem magam, átsétáltam a buszpályaudvarra, ahonnan a párkányi busz indult. Egy kisteherautóból átalakított, 20 személyes járgány a busz, de esetemben még nagynak is számított, ugyanis egyedül utaztam. Negyedóra alatt átértünk a párkányi állomásra, ahol először is megnéztem, hogy honnan fog a buszom indulni visszafelé, majd bementem a váróba jegyet venni. Először makogtam össze-vissza hogy hova akarok jegyet, de a pénztáros rájött hogy magyar vagyok, és magyarul szólított meg . Ennek úgy megörültem, hogy az összes jegyet nála vettem meg, hogy máshol se kelljen kézzel-lábbal elmutogatni, hogy hova megyek. Az állomáson másoktól is hallottam még magyar szót. Sőt, még a mozdonyok is magyarok: az épület előtt egy Szili napozott, míg kicsivel odébb egy másik V43-as az érsekújvári személy élén állt. Hogy miért is? Mert a szlovák mozdonyok többet járnak Magyarországon, mint a mieink náluk, és ezt egyenlítik ki így. A Szili amúgy három makulátlan, IC minőségű kocsit húzott: klíma és konnektor is van bennük. siofok35: ...egy szili ott. Felszálltam, begyűjtöttem pár jegyet a kisasztalokról (Szlovákiában sokszor hagyják a vonaton a jegyet), majd elhelyezkedtem az első kocsiban. Induláskor még egyedül voltam, aztán később többen szálltak fel ide is. Érsekújvárig 40 perc és 50 km az út, sok állomás van útközben.  A táj kellemes dimbes-dombos. A kalauz is ebben a kocsiban telepedett le, kellemes volt hallgatni, ahogy az orrát szívta… Lassan megérkeztünk Érsekújvárra, ahol a szomszéd vágányon már ment állt a nyitrai vonat, Búvárral az élén. Megörültem neki, mert motorkocsira számítottam.  De még elég sok időm volt az indulásig, addig körülnéztem az állomásépületben. Az épület valamikor a 70-es években épült, és ennek a korszaknak a jegyeit mai napig büszkén viseli magán: kocka formák, nagy üvegfelületek… Én szeretem a korszak építészetét (nem a panelt!), szóval ez az állomás is elnyerte tetszésemet. De ami a legjobb volt, az az, hogy minden nagyon tiszta, és rongálás nyomai sem láthatók! Valamint –ami Magyarországon már ritkaság- melegkonyhás resti is működik. siofok35: Váró Mivel közeledett az indulás ideje, kimentem a vonatomhoz. Az első kocsiba szerettem volna ülni, hogy hallgassam a dízel hangját, de eléggé tele volt, ahogy a második is. Így végül a harmadik, és egyben utolsó kocsiban telepedtem le. Ezek a vagonok nagy kedvenceim; nagyjából a mi By-jainkkal hasonló korúak és funkciójúak. Az ablakok kissé nehezen nyíltak, de gondolom csak a téli nem-használat miatt. Közben elindultunk, a Búvár szép nagy füstfelhőt lökött. Első megállónk Bánkeszi (Bánov) volt, ami nagy fák alatt megbúvó kis épülettel rendelkezik, előtte egy mesebeli várkastély modelljével. Nagysurányban (Šurany) ácsorogtunk kicsit a csatlakozó gyorsvonatot várva (ugyanis a kelet-nyugati gyorsok nem mennek be Érsekújvárra). Itt elég sokan leszálltak, de felszállók is voltak. Következő megállónk Ondrohópuszta (Ondrochov) volt, ami kábé a nagy semmi közepén van, mégis volt le-és felszálló is. Az ablakon kilógva fotóztam, induláskor a kalauz valamit integetett és motyogott nekem, én nem tudok szlovákul, úgyhogy nem tudom mit akart mondani. De ezután inkább nem dugtam ki a fényképezőt. Egyébként ez egy másodrangú fővonal-féleség, nem villamosított egyvágányú pályája van, és viszonylag kevés többvágányos állomás van rajta. Valahol a vonalon a sínek mellett kedves kis hobbikertek sorakoztak egy gyár árnyékában. Nyitraivánkán (Ivanka pri Nitre) elég sokat álltunk, mert késett kicsit a szembejövő vonat. Végül megjött a Búvár vontatta hosszú szerelvény. Egyik utastársunk leszállt, és oldalba vizelte az egyik melléképületet. Komolyan, mintha a vonaton nem lenne kocsinként két vécé. Az állomásról kihaladva már látszott Nyitra városa, de előbb még megálltunk Alsóköröskény (Dolné Krškany) kis megállóhelyén. Ezután már tényleg Nyitra (Nitra) következett. A városnak jókora állomása van, az épület pedig hamisítatlanul magán viseli a MÁV építészetének jegyeit. A vágányok felett egy szép régi gyalogos felüljáró ível át. Ott jártamkor elég nagy tömeg volt, jórészt diákok vártak a vonatokra. Várakozó állásponton A belváros elég messze lévőnek tűnt, nem is jutottam el odáig, csak a szemközti buszpályaudvar környékéig. Itt bevásároltam egy CBA-ban (igen, itt is van!) a jóféle szlovák csokikból és nápolyikból. Majd belebotlottam egy restire, ahol szépen kinn voltak a kaják képei a pult fölött. Nosza, be is mentem, hogy kipróbáljak valami knédlis kaját. Választásom a Madasky Gulás nevű ételre esett, ami olyan messze van a gulyástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Ugyanis ez pörkölt, knédlivel. Viszonylag kevés hús van benne, de jó sok szaft, és jó sok knédli. Egy darabig néztem, néztem, majd rájöttem, hogy ezt bizony tunkolni kell. Isteni finom volt. Miután jóllaktam, körbenéztem a jó nagy, de elég lepusztult buszállomáson. A kocsiállások felett ócska bádogtetők védik az utasokat. A régi forgalmi épület bezárva pusztul, az új egy kicsit odébb található. A buszok jórészt különböző, régebbi és újabb Karosák, de akad SOR és Merci Conecto is. Lassan elérkezett a visszaindulás ideje, úgyhogy felkapaszkodtam a vonatra, ami ugyanaz volt, mint amivel idefelé jöttem. Ugyanabba a kocsiba ültem, hiszen most ez volt a mozdony mögött. Szinte teljesen tele volt a vonat, szinte minden ülőhely foglalt volt. Velem szemben egy ifjú szerelmespár utazott, akik a Komjátig tartó félórás út alatt ha 100 puszit nem váltottak, akkor egyet sem. Elég zavaró volt. Kisvártatva megérkeztünk Surányba. Itt volt fél órám az aranyosmaróti vonatig. Addig körülnéztem az állomáson és környékén: az állomásépület 1991-ben épült, a váróteremben rend és példás tisztaság uralkodik. A padok közt, ZSR feliratú cserepekben szobanövények sorakoznak. A wc ajtóra kiaggatva a díjszabás: piszoár 10 cent, „kabinky” 16 cent. Vagyis: kisdolog kis pénz, nagydolog nagy pénz. siofok35: Nagysurány állomása Az állomás tisztaságával éles ellentétben áll a környező utcák lepusztultsága: bezárt bolt, szegénység, töredezett beton, üres, dudvás telkek. Közben már ideje volt a maróti vonatnak, de csak egy „Pantográf” nevű villanyvonat jött. Néztem is nagyokat, amíg meg nem láttam a vonat végén szomorkodó 810-as motrot (a mi Bz-ink helyi változata). Szívesen Pantográfoztam volna, de most a Bz-féleségre szólt a jegyem. A következő állomáson, Zsitvafödémesen (Uľany nad Žitavou) ugyanis leakasztották, és a villanyvonat Zólyom, a dízel Aranyosmarót felé folytatta útját. Ebben a kocsiban meghagyták az eredeti 3+2-es üléselrendezést, ebből kifolyólag nem túl kényelmes, de legalább szépen néz ki. Van viszont hangos utastájékoztatás és s következő megállót mutató kijelző is. Az aranyosmaróti vonal igazi vicinális: dombok közt kanyarog, utas kevés, szolgálat csak néhány helyen van, néhány megálló viszont a világ végén van, különösképp Kismánya (Mala Maňa). Itt már több megálló is a vandalizmus áldozata lett, több állomásépület eredeti HÉV szabványú, és az alakjelzők is a magyarhoz hasonlók. Szóval szinte „otthon” éreztem magam. Szentmihályúr (Michal nad Žitavou) megállóhelyének épülete szinte teljesen szét van verve, míg a szomszéd utcában gyönyörű parkot csináltak a helyiek. Verebély
(Vráble) állomásán némi teherforgalom is van. A város egyébként elég nagy, de az állomása messze van. Egyórás út után megérkeztem végállomásra, Aranyosmarótra. siofok35: ...még pár kép... Ez egy elég nagy állomás, kis körfűtőháza is van. Valamikor négy irányból futottak be ide a vonatok, ma már csak ezt az egy vonalat használják személyszállításra. A teherforgalom jelentős lehet, mert három kísérőkocsi is állt a sok vágány egyikén. A felvételi épület jó nagy, egy HÉV épület bővítéséből született. Persze már jórészt üres. Pénztár sincs már. A város maga elég lepusztult: jórészt a „nem ma lebarnult” kisebbség lakja a panelházakat és a régebbi 3-4 emeletes társasházakat. Fél óra múlva indultunk vissza. Próbáltam fotózni az állomásokat, de a résnyire nyitható ablakok miatt nem volt egyszerű. Közben felhős idő lett, egy-két csepp eső is esett. Visszafelé Zsitvafödémes volt a végállomás, itt egy gyorsvonatra kellett átszállni. Pont az átszállás ideje alatt esett egy kis „nyári zápor”. A gyorsvonat cseh kocsikból és mozdonyból állt. Érdekes szerelvény, de én csak egy megállót mentem vele, Surányig. Itt a Nyitra felől érkező személyvonatra szálltam, amivel Érsekújvárra mentem. Ezt most nem Búvár, hanem egy Púpos-féleség (bocs) húzta.  Érsekújvárra érve már ment állt a következő vonatom, a Pozsony- Párkány személyvonat. Voltak benne Dunakeszi IC-kocsik is. Gazdag nép a szlovák, ha IC kocsikat járat személyvonatban! Komárom felé egy modern emeletes vonat indult. Párkányig a lehúzható ablakú vagonnak örülve fotóztam az állomásokat. Egyik helyen nagyon hevesen integetett nekem a kalauz, nyilván mert nem látta tőlem a paklikocsi ablakából kihajoló kollégáját. Talán a nyitrai vonaton is ezért voltam ilyen népszerűtlen. siofok35: na, mehetünk?  Párkányba érve egy lánynak átvittem az aluljárón a betonnehéz bőröndjét, majd a buszhoz siettem. Egy alacsonypadlós noname akármi volt, de a lényeg, hogy elvitt a hídig. Átsétáltam a hídon, majd a szigeten keresztül indultam a vasútra, mert egy gyerekkori táborozásom helyszínét is meg akartam keresni. Útközben találtam egy csónakszállító kisvasutat is, és persze a tábor tornapályáját is megtaláltam. Jócskán elfáradtam, mire a vasútállomásra értem. Kisvártatva indult is a Desiro, ami egy fárasztó, de klassz nap után visszavitt Klotildligetre.

3 komment

Címkék: kirándulás vasút vonatozás


2012.04.18. 23:50 siófoki35

Trains.hu mátrai fotósmenet

Eljött a napja a Trains.hu sokadik fotósvonatának. Immáron harmadszorra ment a járat Recsk felé. Miután előző nap sikeresen leadtam a szakdolgozatomat, nyugodtan mehettem vonatozni, egyfajta ünneplésként. A rádió már háromnegyed ötkor ébresztett, hiszen fél kilenckor már Hatvanban kellett lenni! Szerencsére még nem kezdődött el az „életmód magazin”, így nem ment el a kedvem az élettől már reggel. Szóval gyorsan felpattantam, kajáltam, felöltöztem, és usgyi a buszmegállóba. Azért mentem busszal, mert ha vonattal mentem volna, túl kevés idő maradt volna Budapesten az átszállásra. A busz érkezését a korai időpontra tekintettel pontosan vagy még előbb vártam, de kb. öt percet késett a vonalon megszokott csuklós Volvo. Eléggé tele volt, de azért jutott ülőhely is. Ezzel a Flórián térig mentem, ahol átszálltam egy 1-es villamosra, ami nem a szokásos Tatra villamos, hanem KCSV7 volt. Ezzel a Puskás Stadionig utaztam, ahol kis várakozás után felszálltam a Kecskemét-Salgótarján buszra, ami meglepő módon emeletes busz (Ikarus E99) volt. Persze az emeletre ültem. A beltér magasságát nem rám (198 centi) méretezték, de ülve azért el lehet férni. Inkább azzal volt bajom, hogy meleg volt a buszban. Iskolásokkal utaztam együtt, akik korfball-meccsre mentek. Na, erről a sportról se hallottam, de utánakeresve egész jónak tűnik. Egyórás út után érkeztünk meg hatvanba, ahol átmentem a vasútállomásra, vettem egy üdítőt a restiben, és megkerestem a többieket a már bent álló különvonat környékén.

Hatvan, indulás

A vonat két különböző fülkés kocsiból: egy győri B-ből és egy lengyel Bo-ból állt, és egy öreg Dácsia húzta. Rövidesen beszállás, majd indulás! Kisterenyéig jórészt megállás nélkül haladtunk, Pásztón volt egy kereszt, ott először nem akartak leengedni minket fotózni, aztán meg csak fotózhattunk. Elvégre csak fotósvonat, vagy nem? Közben nézegettük Tősgyökeres Szentesi kolléga fotóit, meg hallgathattuk HáBé vicceit arról, hogy ki hová tősgyökeres. Persze minden megállásnál változott a fülke utasainak összetétele. J Közben megérkeztük Kisterenyére, ahol immáron harmadszor végezték el a Trains.hu rajongói önkéntes alapon a gyalogos felüljáró próbaterhelését. Még az sem zavarta őket, hogy kaptak egy kis kormot a Dácsörgőtől. Hogy mitől Dácsörgő? Hát mert olyan Dácsia, amiben Csörgő motor van! Fél órát fotózkodtunk, majd elindultunk az elveszett síneken. De nem jutottunk sokáig, mert a kisterenyei előjelzőnél már meg is álltunk fotózni. Szép, tágas mező, a távolban egy kis bakterház romjai, amely már a gyulaaknai iparvágány kiágazásához tartozik.

A petőfibányai elágazásnál

A kiágazásnál is készült pár fotó, és indultunk tovább. A következő megállás Nemti előtt volt, ahol egy dombra másztunk fel, és onnan fotóztunk-videóztunk. A vonat közben előrement a megálló utáni Zagyva-hídig, ahol újabb fotók készültek. Megálltunk még egy erdei útátjáróban, meg a korábbi fotósmenetekről jól ismert tágas dombon Mátraballa előtt. Ballán sokan kijöttek a vonatot megnézni –ritka látvány az errefelé, mert a középső szakaszon nincs tehervonat sem.  Megálltunk egy legelős domboldalnál is, ahol épp jött egy traktor. Endre leszaladt a dombról, és hősiesen megállította, hogy jó kiegészítője legyen a képeknek.

Mátraballa és Mátraderecske közt

Később jött még egy traktor, de azt már megállítás nélkül is bekomponáltuk a képbe J A következő megállás Mátraderecske megállóhelyén volt, ahol az állomásépület lakói megengedték, hogy felmásszunk a lapos tetejű épület tetejére. Egy öreg vaslétra volt az erre szolgáló alkalmatosság, amely az udvarból indult. Azt meg egy pitbull őrizte, de szerencsére megkötötték. Miután jól elállítottuk a lakók TV-antennáját, elkészítettük a megfelelő fotókat. Nem volt olyan jó fotóhely, de azért jó buli volt felmászni.

...ahol az épület tetejére is felmásztunk.

Ekkor már kezdett szemerkélni az eső. A következő, Kanázsvár környékén lévő fotózáskor már határozottan durván esett, így –mivel ez a hely már megvolt nekem régebbről- inkább kihagytam. Kisvártatva megérkeztünk Recsk-Parádfürdő állomásra, ahol már várt minket a meleg ebéd a váróteremben. Mivel a padokat már elvitték, sörpad-garnitúrákat szerzett a vendéglős, és azokon ehettük meg a palóclevest és a sztrapacskát (vájt fülűeknek: bryndzové halusky). A pénztárablakra ragasztva még megvannak az eredeti hirdetmények. A mozdony is kapott inni, mert elfolyt a hűtővize. A művelethez az épület lakóinak létráját is el kellett kérni. Az eső most is borzalmasan esett, így a visszainduláskor nem sokan mentek ki fotózni a vulkáni kúphoz, ami amúgy jó fotóhely hírében áll.

Recsk

Visszaútban még egy nagyobb fotómegállás volt egy tágas domboldalon, amit a villanypásztorokból és a tehénlepényekből következtetve legelőnek használnak. Ekkor már csak szemerkélt az eső, de mindenkinek párás volt az objektíve, szóval kábé minden harmadik-negyedik kép sikerült használhatóra. Akinek volt napellenzője, az most jól jött esővédőként.

szép ez a dácsia, nem?

Még egy megállás volt a mátramindszent iállomáson, aztán irány Kisterenye. Itt körbejárt a mozdonyunk, és a késés ellenére vagy fél órával a tervezett érkezés előtt már Hatvanban voltunk. Nem is volt rossz, hogy így sikerült: ugyanis a Nosztalgia kft. Leója épp arra járt két dozátoros kocsival. Azt is lefotóztuk. A vezér meg gondolom nézett nagyot, hogy honnan a csudából került elő ennyi fotós…

anyagvonattal

Innen a sátorajlaújhelyi gyorssal mentünk Pestre, ahol pont nem értem el az esztergomi vonatot, úgyhogy megettem egy hamburgert meg ZIU-ztam egy kört, és csak utána szálltam fel a Piliscsaba felé tartó Desiróra…

Szólj hozzá!


2012.03.28. 18:38 siófoki35

Hogyan ne írjunk szakdolgozatot?

 

Szólj hozzá!


2012.02.06. 19:13 siófoki35

MEKDSZ téli tábor, 2012. február 2-5.

 

Február 2, reggel 8:48. Felszállok Klotildon a Desiro-ra. A következő megállóban Tomi is jön. A vonattal a Nyugatiba mentünk, majd áttroliztunk a Keletibe, ahonnan az egri sebesvonatok indulni szoktak. Mivel még majdnem egy óránk volt indulásig, leültünk a nemzetközi pénztárhelyiségben lévő padokra. A kiírt indulási idő előtt nem sokkal kimentünk a kijelzőhöz, ahol már több szószka is várta, hogy kiírják a vágányszámot. De egyelőre csak a negyedórás késést mondták. Végül meglett a vonat, feslzálltunk rá. Az úton elbeszélgettünk, egy darabig Eszter élménybeszámolóját hallgattam, majd Zsófiákhoz pártoltam. Nem a „nagy” vonattal mentünk, mert segíteni akartunk a tábor berendezésében. Kétórás út után megérkeztünk Egerbe, ahol már javában zajlott a pakolászás, némi késéssel, Misu kocsija ugyanis lerobbant útközben. A cuccok behordása után a többiek a regisztrációs szobában serénykedtek, míg én a Cafe El Mondo környékére keveredtem, jó hasznomat is vették a lányok a molinók plafonra való erősítésekor J A folyosón valami fura szerkezetet építettek. Közben megjött a következő vonat, sok-sok táborozóval a fedélzeten. A regisztráció szokásosan kaotikusra sikeredett, de végülis megkaptam mindent, amit kellett, még az új MEKDSZ tagsági kártyát is. Megkajáltunk, majd kezdődött az esti program. Az első meglepi az volt, hogy Gyuri és Tomi voltak a konfirmálók… konfesszionalizálók… ööö konferálók, ráadásul versben mondták el a programokat J  A programokat Járay Marci MEKDSZ főtitkár stand-up spirituality előadásával kezdtük, ahol megtudtuk, hogy nagy focistával állink szemben, majd pedig egy rövid dráma-előadás és a főelőadó bemutatkozása volt a program. A főelőadó Charlie Hadjijev volt, egy bolgár emberke, de Angliában él már régóta. A dicsőítés után többféle program volt, én inkább egy németországban ösztöndíjas teológushallgatóval (Zaharia Juli) beszélgettem a kinti élményeiről. Hát, elég döbbenetes, hogy ott teológia címén miket mívelnek… Majd aludni tértem.

Másnap reggeli (személyenként egy egész kalács!) után dicsi, hirdetések, kisujj-tornáztatás (by Tomi), majd kiscsoportos beszélgetés következett. Kielemeztünk az egészen fura részt, amikor Ámósz próféta azt hirdeti, hogy a Közel-Kelet összes népét kiirtja az Úr. Aztán az igehirdetésen kiderült, hogy ekeket csak párhuzamként hozza elő Ámósz: az izraeliek a szomszéd népek kiirtását várják istentől „három vagy négy bűnük miatt”, miközben nekik sokkal súlyosabb vétkeik vannak: önzés, szegények sanyargatása stb. Ezután egyéni csendesség következett. Volt egy „Biblia-kiállítás”, ami inkább a kishittanosoknak szólt, mint nekünk. Közmen elkészült  a fura szerkezetből a TakkBox, a TakkCenter helyi kihelyezett háladoboza, amiben bárki elmondhatta a kamerának, hogy miért hálás. Ezután megebédeltünk, majd nekiindultunk a városnak. Nagyon hideg volt, így hamar visszafordultunk. Visszaérve szemináriumokra mentünk. Én az időmenedzsment címűre mentem, nem feltétlenül lelki dolog volt, de mostanában kicsit szét vagyok csúszva, szóval érdekelt a téma. Egy-két érdekes ötlet el is hangzott, majd megpróbálom bevezetni. Utána vacsorázni mentünk, majd a MEKDSZ-IFES est következett. Itt egy csomó kisfilmet láthattunk a MEKDSZ és hozzá közel álló szervezetek életéből, többek között egy imamozgalomról is, akik imaszobát létesítenek. Az nekünk is van, de a videót látva eszembe jutott, hogy kicsit fel lehetne dobni a sivár falakat. Az est jó része azzal telt, hogy a 2012. évi IFES európai konferenciára kerestek önkénteseket. Ez ugyanis Győrben lesz, és MEKDSZ-esek szervezik. Három csoportra oszlottunk, és egy Activity-szerű játék keretében ismerhettük meg, hogy milyen feladatokban segíthetünk a szervezőknek: keresnek tolmácsokat, takarítókat, információsokat, dekoratőröket, szelektívhulladék-gyűjtőket, reptéri fogadókat, beengedő személyzetet stb. Közben megjöttek hét közben dolgozók, meg a szószos csapat másik fele.  Az este rocky táncházzal fejeződött be, én Gyurival és Dorinával beszélgettem.

A szombat igen pörgősre sikeredett: Reggeli után dicsi+ hirdetések. A Dicsi csapatról most már illenék szót ejtenem. Nagyon klasszul játszottak, a nagy dicsőítő tömegben jelen lévő Szentlélek segítségével még én is el tudtam mélyülni, pedig a dicsit nem nagyon érzem saját műfajomnak J Utána kiscsoportos BT, és igemagyarázat. A lényeg az volt, hogy hiába dicsértjük az Urat nagyon szépen, ha ez nem igaz hitből ered, és közben igazságtalanul bánunk a rászorulókkal. Fontos, hogy életünk minden helyzetében keresztényként tudjunk viselkedni! A csöndesség rövidre sikeredett, mire kiértünk a teremből, már lehetett is menni kajálni. Utána közgyűlés következett. Meghallgathattuk, hogy mit csinált a MEKDSZ 2011-ben. Az Egykérdésről levetítették Paczy és Zsófi  ETV-s videóját. Szó esett a pénzügyi helyzetről. Fontos, hogy minél többen támogassák a MEKDSZ-t, akár havi 500 forinttal (2 sajtburger ára!) is. Egyelőre még ki tudja gazdálkodni a hiányt a tartalékaiból, de ez nem tartható fenn sokáig, egy nullszaldós költségvetést jó lenne kihozni…  Megszavaztuk a vezetőségi tagokat is, többek közt Kis Zolit, meg Feke Gyurit is. Utána a nagy tülekedésben még befértem a Márk drámára, ahol az igen tehetséges drámásaink előadták Márk evangéliumát. Nagyon klassz előadás volt! A csodatevéseket és a tanítványok „gyíkságait” kellő humorral, Jézus szenvedését megdöbbentően adták elő. Utána a játékosestre próbáltunk volna, de nem nagyon sikerült a sokféle nyelvű ”Király vagy”- szöveget megtanulni, így végül csak a lengyel verziót tanítottuk meg a jónépnek. Utána kicsit felhúztam magam (bocs), de egy séta a hidegben megtette hatását, szóval utána már ismét jól éreztem magam (kösz, Misu!). A Játékos est némi csúszással indult, szétesett a dolog, mert a másnapi hóhelyzettel és Charlie hazautazásával (hó+MALÉV csőd…) voltak a szervezők elfoglalva. De minket nem zavart a dolog, mert a kimaradó időt dicsivel, hirdetésekkel stb. ki tudták tölteni. Az előadások ismét jópofák voltak, nekünk is nagy sikerünk volt. A Balázs+Rezs páros ismét alkotott J. Az előadás után dicsőítős, majd „sima” buli, még utána stop-est következett. A szószkák nagy része egy tanteremben beszélgetett. Végül Charlie gondja megoldódott: egy esti gépre találtak helyet neki, és a MÁV is kiadta a közlekedő vonatok listáját.

Az utolsó nap is reggelivel kezdődött (kakaós csiga, nyami!), majd az istentiszteletre vonultunk. Ez egyik egyház istentiszteletére sem hasonlított: az igehirdetést Charlie harmadik tanítása jelentette, melyben arról beszélt, hogy Izrael bűnei megbocsájthatók lettek volna, Isten visszafordíthatatlan haragját a bűnökkel való felhagyást hirdető próféták elhallgattatásával vívták ki. Utána Úrvacsora volt, szintén nagyon egyszerűen, egyik egyházi liturgiát sem követve, majd adakoztunk az IFES konferencián részt vevő szegényebb embereknek. Levetítették a TakkBoxban készült felvételeket, és a szervezőknek, segítőknek is megköszöntük a munkát. Ebéd után nekiindultunk az állomás felé. A hó miatt a közvetlen vonatok nem jártak, így átszállással mentünk. Füzesabonyig nem volt probléma az úttal. Ott bevonultunk a nagy váróterembe az átszállás idejére, és dicsiztünk. Az aláfestést a MÁV szimfonikusok biztosították, a „negyedik vágányra vonat érkezik” című szerzeménnyel. Közben némi késéssel beérkezett az IC, de nagyon kevés kocsi volt rajta. Miután csordultig megtelt az összes kocsi, a kalauz kinyitott nekünk egy javításra küldött, fűtés nélküli kocsit. Mivel elég sokan voltunk benne, hamar beleheltük, meg táncházat is kezdeményeztek egyesek, így mozogtunk is. Szóval csak kibírtuk, és mindnyájan megérkeztünk Budapestre.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: egyetem mekdsz


2011.12.12. 22:20 siófoki35

paradoxon

 Vettem egy modellvasúti vagont.

 

Alján csomó nyelven az a szöveg van, hogy: "Model article - not a toy. This product is not for children under 14 years of age" nyers fordításban: "modell, nem játék. Ez a termék nem ajánlott 14 év alatti gyerekeknek"

 

Oldalán ott a magyar matrica: Méretarányos modellvasút. Rendeltetése gyermekjáték. Tisztítása langyos, szappanos vízzel. 3 éves kortól ajánlott, mivel lenyelhető kis alkatrészeket tartalmaz.

 

No comment...

Szólj hozzá!

Címkék: vasút


2011.09.08. 19:47 siófoki35

Valami olyasmi, hogy GT

Szóval idén is megrendezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hallgatói Önkormányzati Tanácsa (ismertebb nevén HÖT) a nagy sikerű Gólyatábort (ismertebb nevén GT-t) Fonyódligeten (ismertebb nevén Fdlt-n :P ). És ezen a hatalmas össznépi rendezvényen ott volt a SzóSzerint Keresztény Diákkör (ismertebb nevén SzóSz) is.  Mivel Siófokon lakozom, a csapat messzebbről jött tagjai nálam aludtak a tábor előtti este. Nagyjából este tízkor érkeztek busszal. Persze nem Volánbusszal, hanem Misubusszal. Még nem kezdődött el semmi, mert Tomiért még el kellett mennie Babettnek és Misunak Fenyvesre, ugyanis egy égő fa dőlt a sínekre (!!!), és nem jártak a vonatok.  Szóval éjféltájban megjött Tomi is, és együtt volt a csodacsapat: Misu, Babett, Móni, Eszter, Dóri, Tomi meg én. Először megfőtt a vacsora: finom virsli. Úgy éjjel egykor meg is ettük. Majd még imaestet is tartottunk, úgyhogy már a felkészülős napon sem aludtunk túl sokat.  Másnap „hajnal kilenckor” (by Tomi) ébredtünk, megreggeliztünk, imáztunk. Tomi és Misu összedobta a misére az énekrendet.  Úgy déltájban sikerült elindulnunk a gólyák kiképzési helyére. Itt először elfoglaltuk a szállást, majd gyakoroltuk a mise-énekeket. Közben megjöttek a gólyák is, hangos „kettes sorba!” kiáltásokkal kísérve. Gyorsan magunkhoz vettünk valami ételt, majd irány a mise, ahol mi szolgáltattuk a zenét. Sajnos a kivetítés nem valósulhatott meg, mert nem volt hova vetíteni. De azért így is jól sikerült a dolog szerintem, eltekintve attól, hogy nem jutott nekem szék. Aztán, amíg a gólyák megismerkedtek egymással, berendeztük a teázót. 

Kiköltözés

Első nap nem igen jöttek a gólyák. 1-2 lány már beült zászlót, címert rajzolni. Megjött közben Andi és Jutka is. Elmentünk GTV (ETV utóda) vetítésre, majd azért már akadt pár teára avagy beszélgetésre szomjuhozó lélek. Lefeküdtünk aludni, majd másnap reggel folytatódott a móka. Lementünk a Balcsira fürödni délelőtt, hogy gyakoroljunk a délutáni frizbifocira. Babett új frizbit vett, szép rózsaszínt. Kicsit érdekes a formája, Misu szerint kicsi a pereme. Utána ezzel hülyültünk egész GT-n (: Eléggé hűvös volt a víz, de meg lehetett szokni. Ebéd után kezdődött a nagy sorvetélkedő, amiből mi is kivettük a részünket: megfrizbifociztattuk a gólyákat. Szokás szerint volt ügyesebb meg kevésbé ügyes csapat is, volt akiknek nagyon jó emberfogása volt, meg 3:2-re tudtuk csak őket verni; de olyan is akadt, hogy a végén már hagytuk őket gólt dobni, mégsem sikerült nekik. Volt egy harci sérültünk is: Andi, akit Misu orrba dobott a koronggal. Szerencsére nem volt komoly baj, mire elértek az orvoshoz, kutya baja nem volt. A végén már megint frizbizett. A játék érdekessége volt, hogy a közelben voltak a Gólya FM (ex. Láger Rádió) hangszórói, és a zene stílusának megfelelően ment a játék: amikor rockot toltak, mindenki energikusan játszott, de amikor ráálltak Eric Claptonra, „megállt a frizbi a levegőben” (by Misu).  Közben megérkeztek a szörpök a HÖT jóvoltából, hogy a melegben ne teját kellen a gólyákoknak inni. Vacsi után még jöttek hozzánk zászlót készíteni, aztán következett Dombóvári István fellépése.  A karaoke alatt elpróbáltuk a Misu által átalakított vakondszínházat, majd  a GTV után belekezdtünk a darab játszásába.

Vakondszínházra készülve

 Sajnos csak 4-ig jutottunk, abból is az egyik Dóri volt, közülünk. A 3 gólyalyány viszont elég érdeklődőnek tűnt. Éjjel hármas fekvés, hajnal fél nyolcas kelés, szeretjük, persze reggeli után visszafeküdtem aludni, mert nagyon fáradt voltam. Közben szaktájékoztató, meg szabad program=zászlókészítés volt. „Hol találok ollót?” „Miért nincs sárga pasztellkréta?” „kérhetek papírt?”-egy kis felfordulás befigyelt. Közben kiagyaltuk, hogy beugrót is csinálunk este a vakod mellett, mert sokan kérték. A GTV-sekkel leforgattuk a reklámfilmjét is, mindenki beugrált a húúúúú wc-be (by Babett), meg a kukába stb., aztán meg a Balcsiba. A GTV-sek meg megvágták. Cserébe csináltunk nekik teát.  Közben megérkezett Norbi. Elkészültek a csapatindulók, a zászlók, ittak még egy szörpöt (meg mást…), és irány a csapatelőadás, ahol minden csapat megmutatta, hogy mit tud.

SDC11593

 Utána GTV vetítés, meg közben megírtuk a zsebszövegeket. Miután kiünnepelték magukat a gólyák, belevágtunk a zsebszövegbe. Összesen 3 gólya jött… A zsebszövegek után stoppoltunk még kicsit, aztán abbahagytuk, beszélgettünk egyet, aztán irány az ágy.  Másnap reggel fél nyolc helyett kilenckor keltünk, így egy óránk volt mindent berámolni a kocsiba. Kis késéssel sikerült is összecsomagolni a cuccainkat, meg lebontani a teaház dekorációját. Aztán leültünk a fűbe, és megettük a reggelit. Utána pedig buszra szálltunk, és elindultunk hazafelé…

2 komment